Los Angeles - Gépnarancs klub

Mikor lenézek először megdobban a szívem, hiszen egy kisebb csődület néz és mutogat felfelé, de jobban megnézve megkönnyebbülök, hiszen csak egy magára hagyott fegyvert állnak körül. Gyorsa futtatom végig a szemem a lámpák fényében fürdő utcákon és mintha még látnék eltűnni egy árnyat, de nem esküdnék meg rá, főleg arra nem, hogy az Christine lenne.
Visszafordulok Rachel felé, aki addigra oly annyira összekapta magát, hogyha nem lettem volna fül és szemtanúja az eseményeknek, meg nem mondanám, hogy mi történt vele az előbb. Nyugodtnak és magabiztosnak tűnt, a vonásai rendeződtek és tökéletesen uralta már önmagát. Most, hogy jobban megnéztem már észrevettem a különbségeket, melyek elütöttek a testvérétől. Arca nem volt túlsminkelve, de semmilyen érzelmet nem tükrözött, mozdulatai nagyon is kiszámítottak voltak és a szemei valósággal fogva tartották a beszélgető partnere tekintetét. Christine-ről ez nem volt elmondható, ő inkább egy belőtt drogos benyomását keltette, aki mindenre kapható.
A nő kisebb szünet után választ ad a kérdésemre, persze egyáltalán nem kielégítőt, de hát nem azért vagyok itt, hogy a családi ügyeikben kutakodjak, így aztán csak megvonom a vállam és leülök vele szemben a székre, és Rachel nem sokat teketóriázik, máris rátér az üzletre.
- Hallottam már Mr. Vangvard-ról.- biccentettem miután végighallgattam, hogy mit kíván tőlem ez a jéghideg üzletasszony. – Azt is, hogy sokan megpróbálták már meglopni, de azokat a zsaruk valahonnan a folyó mélyéről halászták elő, betonkockával a lábukon. – jegyzem meg én is faarccal, de közben azon töröm a fejem, hogy egy ilyen éjszakai lokál tulajdonosának mi a fenének egy MI chip? Elég veszélyes dolog ennek a ravasz róka Vangvard-nak a területére merészkedni, és kérdés megéri-e nekem, hogy kockáztassak?
- Engem nem is érdekelnek a chippen lévő infók, az a maga dolga. – rázom meg a fejem. – Viszont azt jó lenne tudni, hogy ha van beépített embere és kütyüje is ahhoz, hogy aránylag könnyen elemelje a chippet, akkor minek kellek én? Bajkeverőt, aki kirobbantja a verekedést talál bármelyik utcasarkon! Példának okáért ott van mindjárt ez a hős lovag Tyler! Miért én? – nézek rá nagyon-nagyon kíváncsian, mert igaz, hogy szeretem, ha egy-egy meló után sok kredit üti a markom, de, ha megölnek, akkor cseszhetem a krediteket, így azért szeretem a kockázatot mérlegelni mielőtt megkötök egy üzletet. És ez az üzlet nem indult valami jól!
- És mennyit fizetne nekem ezért? Hiszen ez nem csempész meló! Mondjuk azzal még nem is lenne gond, de valamiért nagyon bűzlik nekem az egész, hiszen így olyan, mint egy gyerekjáték. Hol a buktató benne?

Pár másodperc habozás után már készen is van ez a láthatóan határozott és dörzsölt üzletasszony a válasszal, amit valószínűleg már jó előre begyakorolt, hiszen számíthatott rá, hogy rá fogok kérdezni, ár ha nem egy hülyét akart felbérelni a feladatra, de azt ezek után kétlem.
Mikor megemlíti, hogy a képességeim miatt kerültem a listájára, na meg azért meg volt már hasonló ügyem, akkor már igazán nagyon kíváncsivá tett, hogy vajon honnan ez a jól értesültség, milyen összeköttetései vannak a yakuzával, vagy a maffiával.
- Nagyon jól értesült Rachel, meg kell adni! Talán a túlparton is vannak barátai? – nézek rá kissé óvatosabban, hiszen ez a nő már tanúbizonyságát tette, hogy nem kispályás.
- 1700 kredit! – füttyentettem. – Nem kis pénz, de azért egy ilyen volumenű melóért, ami maga szerint is veszélyes és profi kell hozzá, azért talán karcsú. – teszem hozzá, miközben rezzenéstelen arccal fürkészem a tekintetét.
Amikor rátér a plusz feladatra, ami az én meglátásom szerint viszont az egésznek a lényege, akkor már nem állom meg és elmosolyodom.
- Kedves Rachel, kinek néz engem? Valami olcsó bérgyilkolásznak? Most mondja, hogy profit akar, nem egy névtelen orvgyilkost, akkor nem tartja kissé nevetségesnek, hogy a lopásért ennek a háromszorosát kínálja? Én elsősorban tolvaj és csempész vagyok, és nem is túl rossz, mint bizonyára nagyon jól tudja, hiszen kiválóak az értesülései, ha már ki kell iktatnom valakit, akkor az nem aprópénzért teszem. Ha tartja ezt az árat, akkor erre a melóra keressen más, biztos akad, aki ennyiért is elvállalja. – állok fel a székről, mint aki indulni készül.

A kintről érkező zajok és hangok olyan ismerősek, hogy egészen otthon érzem magam, de most nem nagyon foglalkozom a behallatszódó szirénákkal, mert egyrészt nem kell aggódnom miattuk, másrészt teljes figyelmemet Rachel élvezi, akire nagyon is oda kell figyelni, ha az üzletet élve szeretné megúszni az ember, legalábbis a véleményem szerint.
Azzal, hogy felálltam, el is értem a kívánt hatást, mert a nő láthatóan meglepődött és kissé visszavett a stílusából is, na meg egyből átértékelte a nekem tett ajánlatát, ami már bizonyította is, hogy van valami stikli a dologban, amire nem árt majd odafigyelnem.
Most, hogy rám bízta az ár kikalkulálását, azért óvatos számításokba kezdtem magamban, hiszen esélyem volt egy jó kis zsíros üzletet kötni, de egyrészt nem mindenáron, másrészt, ha túl sokat mondok, akkor meg ő fog visszakozni, de hát az életveszélyt meg kell fizetni és ezt ő is tudja.
- Igen, jól látja Rachel! Nem csak veszélyes, hanem életveszélyes feladatról van szó és az összeg, amit ajánlott , hát…….igen méltánytalan. – ültem vissza, látva, hogy komolyan szeretné folytatni a tárgyalást.
Szavaimat és gondolataimat egyre hangosabb rendőrségi szirénák hangjai festették alá, mint egyfajta kísérőzene.
- Azt hiszem, ha azt az 1700 kreditet megduplázná, akkor talán Mr. Vangvard-nak komoly baja esne azon a sajtótájékoztatón, talán halálos baja. – néztem kíváncsian a nőre, hogy vajon hogyan reagál az összegre.

A szirénák szimfóniája továbbra is behallatszik, habár láthatóan ez egyikőtöket se zavarja. Te az ár kialkudásán, majd a nő reakciójával vagy elfoglalva, Rachel pedig hallgatásba burkolózva fontolgatja az ajánlatodat. 3400 kredit sok pénz, a mai világban jelentős vagyon. Ennyi pénzzel számos dolgot véghez lehet vinni, neked is van nem egy ötleted, mire is használnád a kapott összeget. Egy-két perc múlva szólal meg:
- Remélem tisztában van vele, hogy ez nagyon sok pénz...de rendben van. Hajlandó vagyok 3500 kreditet fizetni, ha Mr. Vangvard-ot baleset éri. - mondja, kérdően felvonva szemöldökét. A szobában beállt hangulat ismét hideggé válik, a feszültség bemászik a bőrötök alá, és befészkeli magát az elmétekbe, mint valamilyen túlvilági parazita. Rachel jobb kezét az asztalra helyezi, majd ujjai segítségével elkezd dobolni. Monoton, gyors tempóban, bizonyára ezzel is sürgetve téged. A kis helyiségben hirtelen sötétség áll be, de időt se hagyva a szemeidnek, hogy hozzászokhasson az új látási viszonyoknak, a fény visszajön. Ha felnézel láthatod, hogy csupán a plafonról lelógó régi lámpa pislog erőtlenül, ki tudja, hány éves lehet. És ki tudja, miket láthatott itt, Rachel irodájában.
//Ha elfogadod az árajánlatot, és már nem akarsz semmit se csinálni a klubban, akkor kérlek írd le, hova is mész ezután, és majd ott folytatjuk//

Egy jó ideig csak az utca zajai és a visító szirénák hangjai töltötték be a szobát, míg Rachel hideg csendben, hátradőlve a székében töprenget az általam mondott összegen.
Láttam, hogy alaposan megrágja és mérlegeli, semmit nem kapkodott el, míg végül rám emelte a tekintetét.
- Tudom, hogy sok pénz, de ennél kevesebbért nem viszem vásárra a bőrömet, hiszen még, ha Mr Vanvard-ot baleset is éri, könnyen rajta veszthetek. – ismerem el, de indoklom is meg az összeget. – És még annyi, hogy a felét előre kérem, a másik felét meg az elvégzett meló után. – teszem még hozzá, figyelmen kívül hagyva az ideges dobolását, ami azt sugallja, hogy valamiért nagyon türelmetlen a hölgy.
Vagy túl szeretne lenni ezen a beszélgetésen, vagy vár valakit és azért sietne, nem tudom, de nagyon nehéz belelátni ennek a számító üzletasszonynak a motivációjaiba.
A lámpa hirtelen egy pár másodperce kialszik és már önkéntelenül is ugranék fel, hogy védjem a hátam, mert ez általában nem jelent jót, de rögtön vissza is jön a fény. Megkönnyebbülten állapítom meg, hogy csak az ősöreg villanykörte játszadozik velem, amin meg is lepődök, mert ilyen őskövületet már nagyon rég nem láttam, mintha visszacsöppentem volna az időben.
- Akkor, ha így megfelel megegyeztünk. Ha végeztem jelentkezem. – állok fel és teszem el a mikrofont és a nyomásérzékelőt kiiktató kütyüt.

//Egyelőre elmennék egy szállodába, ahol megszállhatok és utána nézhetek a mátrixban Vangvard-nak, az MI chipnek és a sajtótájékoztatónak, meg, ha találok valamit, akkor Rachelnek is. Aztán utána lehet a sajtótájékoztató. //

Rachel a kérésedre egy pillanatig habozik, de végül mégis odaadja a kívánt összeget. 1750 kredittel, meg a kapott kütyükkel a zsebedben kilépsz Los Angeles koszos utcáira. Az út széli lámpáktól megvilágítva körülnézel, majd elkezdesz kérdezősködni, végül kapsz is egy értékelhető címet. Elindulsz a város egyik kétes hírű szállodájába, azzal a tudattal, hgoy ha minden terv szerint megy, hamarosan gazdag leszel.
Folytatás: Los Angeles - Wasp Hotel

Előzmény: Los Angeles - RedKin étterem

Nem telik sok időbe, máris eléred a már messziről jól látható Gépnarancs klubot. A vörös fényárban úszó főbejárat mellett egy ismerős arc álldogál, dideregve a zuhogó esőben. Samantha, az elbűvölő, kissé furcsa pultos lány az. Éppen telefonál, tekintete a földet vizsgálja, téged észre sem vesz. Kikerülöd őt, majd elindulsz körbejárni az épületet, lehetséges hátsó bejáratot keresve. Szerencsére a zsaruk pillantást se vetettek rád, a dzseki jó álcának bizonyult.
Ahogy körbejárod az épületet, kis keresgélés után találsz egy megfelelő helyet: egy kissé eldugott ajtó, elektronikus zárral, és egy panellel, ahova egy négy jegyű szám hiányzik jelszónak. Fogalmad sincs, mi lehet ez, valamint multiszer híján meghackelni se tudod a szerkezetet.
Körülötted az időjárás kezd javulni, a szennyezett eső is alábbhagy, már csak szemereg. Körülnézel, de nincs másik bejárat, persze a főbejáratot leszámítva. Ahogy elgondolkozol a helyzeten, és fontolóra veszed a lehetőségeket, egy nagy, fekete furgon halad el melletted, majd leparkol nem messze a klubtól. Senki se szál ki belőle, csupán ott áll az esőben, ablaktörlők bekapcsolva. Érzed, itt valami készülődik.
A két testvér kapcsolata bonyolult, és kissé kaotikus. Christine fegyverrel rontott rá testvérére, és az egész végül veszekedésbe, és lövöldözésbe torkollott. A két lány kölcsönös gyűlölete talán eddig még soha nem látott fordulatot vett.
Amint ezen gondolkozol, egy erős kéz kopogtatja meg a válladat hátulról. Megfordulsz, mire Samanthával találod szembe magadat. A lány érzelemmentes arccal néz fel rád - legalább egy fejjel magasabb vagy. Mielőtt megszólalhatnál, ő kezd neki:
- Üdv...még mindig nem mondtad meg a nevedet. - mosolyodik el halványan, alig láthatóan, de ez az apró gesztus rögtön el is tűnik az arcáról. - Nézd...én vagyok az egyetlen a klubban, aki tudja, hol voltál ma este. És tudom, mi van nálad. - néz rád sokatmondóan.
- És tudom, hogy ez őrültségnek hangzik, de...nekem kell adnod azt a chip-et. Kérlek. Muszáj nekem adnod. - mondja, olyan tekintettel, ami egy pillanatra tényleg megmelengeti a szívedet. - Tudom, magyarázat nélkül semmi okod sincs erre. És megértem, de...nem árulhatom el, mire kell. Megtiltották.

Mikor már látom a klub bejáratát feltűnik az előtte álldogáló bige, aki nagyon ismerős, és nem más, mint az érkezésemkor megismert Samantha, a pultos lány. A fülén most telefon van és épp valakivel nagyon társalog, így eszemben sincs megzavarni, inkább egy csendesebb bejáratot igyekszem felfedezni, ami sikerül is, csak annyi bökkenő van, hogy a négyjegyű számkódot is ismerni kéne hozzá.
Az eső egyre jobban esik és a már kölcsönkapott farmer dzseki is teljesen átázott, a hajam csapzottan lóg a szemembe és már nagyon szeretnék bejutni és túllenni ezen az egész átkozott ügyön.
Míg azon morfondírozok, hogy mit tegyek, visszamenjek a főbejárathoz, vagy próbáljam meg befeszegetni ezt az ajtót, addig nem messze tőlem leparkol egy sötét furgon, de se ki nem száll senki, se be nem, csak az ablaktörlő lapátok zaja töri meg a csendet ritmikusan. Az ösztöneim bajt sejtetnek, csak még azt nem tudom mit. Ebben a csehóban és e között a két némber között én már mindent el tudok képzelni, így már azt is bánom, hogy hagytam magam a szívemre hallgatni és idejöttem. Már-már azon gondolkozom, hogy hagyom a fenébe az egészet és lelépek, mikor valaki megkocogtatja a vállam és én a pisztoly markolatára ráfogva a nadrágom övében, zaklatottan fordulok meg, mindenre felkészülve, de csak Samantha áll előttem és rögtön beszélni is kezd én meg nézek ki a fejemből értetlenül.
~ Már megint mi ez? Már mindenkinek az az átkozott chip kell? Mi a fene van rajta? ~
Kezdek kételkedni, hogy tényleg az van rajta, amit Rachel mondott.
- Üdv! – emberelem meg magam miután végig néztem a lányon. – Michael vagyok, neked Mike, ha akarod. – mosolyogtam rá vissza, ha már megajándékozott az övével. – De nem tudom miről beszélsz. – ráztam meg a fejem. – És jól látod, nagyon is igazad van, fogalmam sincs, hogy miért lenne „muszáj” átadnom neked bár mit is, főleg, ha semmit nem „szabad” elárulnod.
A hangomon érezhette, hogy ezzel nem fog menni semmire, hiszen ez az egész ügy egyre zavarosabbá kezdett válni.
- Kinek dolgozol? És ki tiltotta meg? – nézek rá kíváncsian. – De tudod mit! Nem is érdekel, én most lelépek és hazautazom, aztán ha valakinek szüksége van valamire tőlem, majd megkeres és akkor én diktálom a feltételeket. – zártam rövidre a dolgot, miután besokalltam, majd igyekeztem megkerülni a lányt és elmenni innen végre.

Mikor megfogja a vállam, hogy visszatartson, egy lezser mozdulattal próbálom lerázni magamról, hisz véget akarok már vetni ennek az egésznek, de meglepő módon képtelen vagyok szabadulni a szorításából.
~ Ááá, remek! Még egy android vagy mi! ~ forgatom meg a szemem fanyalogva, de aztán végül is mikor előveszi a mobilját és int, hogy várjak, majd elengedve arrébb megy, hogy ne halljam mit beszél, magamat is meglepve maradok és bár kissé idegesen, de várakozom.
Befejezve az elég indulatosnak tűnő csevegést visszatér és magyarázni kezd.
Nem mondom, hogy nem lepett meg, amiről tájékoztatott, persze azért nem ilyen könnyen lehet engem meggyőzni.
- Már bocsi, de amit elmondtál, nem bizonyít semmit. – rázom meg a fejem kétkedően. – Ennyi erővel dolgozhatsz akár még a Kiberfarkasoknak is, de egyébként is nagy ívben teszek rá. – rántom meg a vállam a fél szemem a sötét furgonon tartva azért. – Kaptam egy melót, amit elvégeztem és mivel a megbízom vagy átcseszett, vagy eltűnt, így új szintre léptek az események. Baromian nem érdekel, hogy kinek és mit dolgozik bárki is, - lovalom bele magam egyre jobban a mérgembe, mert már elegem van az átverésekből és a magam játékát akarom játszani. – ha valaki meg akarja venni tőlem, azt ami esetleg, mondom esetleg nálam van, akkor szépen megkeres New York-ban és tesz egy árajánlatot. Mivel sokban volt nekem ez a kis kirándulás, jó vastagon fogjon a ceruza a csekkfüzetében, annak aki jelentkezik. – mosolyogtam a lányra hidegen és tempós léptekkel igyekeztem eltűnni az éjszakában, mert már ehhez az egész őrülethez csak a zsaruk hiányoztak. Persze egy percig sem vettem be Samantha dumáját, hiszen a zsaruk nem kérték volna, hogy adjam oda a cuccot, hanem belegyúrtak volna a betonba és már valami kedélyes kihallgató szobában ülnék.
De, hát nem akartam elvenni a lány örömét, hogy jól játszotta a szerepét.

Dühös és kedvetlen vagyok, így nem nagyon érdekel Samantha csalódott arckifejezése, hiszen én is csalódtam, nem is kicsit és ráadásul, még a pénzem is úszott…..egyelőre.
Azért nem feledkeztem meg a megfelelő óvatosságról és mikor hallottam, hogy nyílik a hátam mögötti furgon ajtaja, akkor azonnal arrafelé kaptam a fejem, mert nem szerettem volna, ha valami kellemetlen meglepetés ér.
Hát kellemetlennek kellemetlen volt, amikor megláttam kisorjázni az ötös ikreket a kocsiból, hiszen innen már le sem tagadhatták volna, hogy a kormánynak, vagy valamelyik megavállalatnak dolgoznak, és a felől sem voltak kétségeim, hogy messze jobban tudnak futni, lőni és verekedni nálam, így nem sok eséllyel próbálkoznék egyikkel sem.
Így aztán nem tapogatóztam a pisztolyom után, csak megálltam és megadóan eltartottam magamtól a kezem, ahogy a lézerpöttyök megállapodtak a mellkasomon.
Aztán előlépett a vezetőjük, aki úgy a 30-at taposhatta és levéve a sötét szemüvegét, olyan hideg tekintettel nézett rám, ami teljesen feleslegessé tette a barátságos mosolyát, hiszen az csak olyan filmes trükk volt, azt hiszem.
Még látom, hogy a lány megáll a körön kívül, de aztán már minden figyelmem a férfié, mert megszólal, és nem is tudom miért nem lepnek meg a szavai. Volt már dolgom zsarukkal és eddig még nem nagyon sikerült rám verniük semmit, így nagyon félni valóm sem volt, meg aztán nagyon meghatni sem tudtak. Reménykedtem, hogy kétszer nem üt be a ménkű és nem fognak egyből a nyakláncra gyanakodni, így még lehet esélyem.
- Bocs Dave! De én Samanthának egy szóval sem mondtam, hogy van nálam valamilyen chip. Én egy meló miatt vagyok itt, ennyit mondtam. Fogalmam sincs mit hadováltok itt össze találmányokról és főleg lopásról! Kikérem magamnak, nem vagyok tolvaj! Miért mindenki nekem akar keresztbe tenni. Ma már egyszer meg akartak ölni, úgy hogy elég szar napom van haver, úgy, hogy szeretnék már végre hazamenni. Tudja, én sem akarok balhét! Különben is kik a fenék maguk? – nézek vissza rá tettetett felháborodással

Tettetett felháborodásom, nem nagyon hatotta meg a férfit, ahhoz gondolom már túl rutinos volt, én viszont dühös és makacs, mert nem akartam pénz nélkül veszni hagyni, amiért keményen megdolgoztam, és abban sem voltam biztos, hogy ezek tényleg zsaruk.
Nem fognak csak úgy palira venni és nézem, ahogy eloroznak tőlem több ezer kredit hasznot!
Ezért némi kockázatot vállalnom kell, hiszen nagyobb bajom most sem lehet, mint hogy az életemre törnek, mint az étteremben.
- Pont azért akarom tudni, mert egy ártatlan állampolgár vagyok. – replikáztam vissza a vigyorgó férfinek. – És tőlem azt tudnak, amit akarnak, de engem nem fognak bepalizni.
Mikor türelmetlenül dobolni kezd, akkor már tudom, hogy nem sok időm van, és habár látom, hogy egy csábító csatornafedél van közöttünk, a kibiztosított pisztolyok elég visszatartó erőnek tűnnek. Az alatt a pár másodperc alatt, ami időm még van, vadul gondolkozom, hogy megkockáztassam-e a menekülést lefelé.
~ Az még hagyján, hogy egy lépéssel odaérek, de még fel is kell emelni a fedelet, ami gondolom nem két kiló, ráadásul be is lehet ragadva, nincs fogása. Másrészt addig legalább tíz golyót kapok, még akkor is ha nem akarnak megölni. Viszont, ha itt maradok, akkor sincs biztosíték rá, hogy nem ölnek meg, főleg, ha odaadnám a chipet, habár, akkor már megtették volna. Nagy dilemma! Melyik a kevésbé rossz? ~
- Nem akarok játszani! El akarok menni és ha nem tűnnek el az utamból, magam hívom a zsarukat! – húzom az időt, miközben előveszem a mobilomat és kissé közelebb araszolok a csatornafedélhez, hogy jobban szemügyre vegyem.

Miközben a zsarukkal fenyegetem őket, nem nagyon látom, hogy meghatódtak volna tőle, sőt Dave még szomorúan megcsóválja a fejét, mintha csak egy gyerek rosszalkodását kéne véleményeznie. Az, hogy a csatornafedéllel való szemezgetésemet kiszúrta, azt mindjárt gondoltam, mivel az egyik embere pár centire lőtt lyukat az aszfaltba előttem, ezzel is a tudomásomra hozva, hogy semmi esélyem, ha esetleg erre gondolnék.
Mikor beszélni kezd, a telefonnal a kezemben megállok és figyelmesen hallgatom és bár értem, mit mond és meglepődésemre egyszer csak már nem az a kemény és hideg férfi áll előttem, hanem egy idősebb és megfáradt ember, de a szavai csak még jobban elbizonytalanítanak abban, hogy nekem a chipet bárkinek is oda kéne adni.
- Igaza van, - bólintok közbevágva, - é senkiben nem bízom, ezért vagyok még életben.
Aztán megint meglep, hogy azt mondja, nyugodtan adjam át a cuccot Rachelnek, mert akkor rátudják verni a balhét.
Erről viszont eszembe jut Christine, aki lehet, hogy már nem is él, mert itt társalgok ezekkel az emberekkel, akikről azt sem tudom biztosan, melyik oldalon állnak a játszmában.
Persze pontosan nem tudtam mire való a chip, de voltak elképzeléseim, és most Dave meg is erősített ebben. De, ha a lelkiismeretemre akart ezzel hatni, akkor már elkésett pár évet vele, mert ha ennyire hazafi lettem volna, akkor nem ezt a foglalkozást választom.
Minél értékesebb és jobban felhasználható valami, nekem annál több érdekem főződik hozzá, hogy értékesítsem. Igaz nem vagyok teljesen érzéketlen sem, de ezzel a hablattyal, nem fog meggyőzni arról, hogy nekik adjam át a kütyüt.
- Ha nálam lenne a chip, - nézek rá azért érdeklődve, - ismétlem, ha nálam lenne? Akkor mennyit érne meg maguknak? Rachel bármit is kért tőlem, már eljátszotta a bizalmamat, mikor ki akart nyíratni, így neki semmit nem adok át. – ráztam meg a fejem. – De azt jó ha tudják, bökök a jelvényére, miután túltettem magam Samatha bemutatóján, akiről most bebizonyosodott, hogy tényleg valami gép, - hogy Rachel húga is bent van és azért jöttem, mert ő kért tőlem segítséget, aki életveszélyben volt és lehet, hogy most még nagyobb bajban van. – intek a klub felé.
Kis gondolkozás után, és ha megfelelő árat ajánlottak, akkor fontolóra veszem a dolgot.
- Én is őszinte leszek magához. Ha segítek maguknak, akkor elfelejtik, hogy valaha is itt jártam, valamint bőségesen megfizetik a fáradozásomat, hiszen valamiből nekem is élnem kell. Az, hogy ki mit kezdene a chippel, nagyon nem érdekel, és ha nem akarnék bosszút állni Rachel árulásáért, az amit eddig elmondott sem nagyon motiválna, mivel ha jól megnéz, nem vagyok valami kiscserkész.
Miután így tisztáztuk a dolgainkat, kíváncsian vártam, hogy hogyan tovább.

Egészen a mondókám befejezéséig nem észleltem Dave-től semmilyen reakciót, de után a az emberein már láttam, hogy ha rajtuk múlna, már biztos szitává lőve hevernék a földön, de a főnökük csak enyhén elécsodálkozva nézett rám és visszafogta a vérebeit.
- Ne higgye, hogy életunt vagyok! – ingattam meg a fejem. – De hülye sem. Ha meg akartak volna ölni, már halott lennék, és mivel gőzök sincs, hogy hol van a chip inkább várnak és üzletelnének. Nincs semmi okuk, hogy a halálomat akarják utána..
Talán nem sikerült kellően felmérnek a helyzetet, mert nagyon úgy nézett ki, hogy mégis csak engedélyezi a már toporgó embereinek, hogy végezzenek velem, de aztán valami eltéríti a szándékától, majd kilépve a körből, elvonul telefonálni egyet.
Épp, hogy elkezdi, az én mobilom is megcsörren, de ahogy ránézek a kezemben tartott készülékre, már el is hallgat. A szám ismerős, megint Christine hívott és mivel azonnal lerakta, kezdek ideges lenni.
Úgy döntök teszek egy próbát mennyire gondolják a fiúk komolya a dolgokat és elindulok, hogy kilépjek közülük. Persze ez csak egy elkeseredett kísérlet volt, hiszen azonnal megragadnak és visszapenderítenek a kör közepére. Mivel egyre morcosabbak a fiúk, így nem próbálkozom többet egyelőre.
Aztán Dave befejezi a csevejt és visszasétál hozzám, majd beszélni kezd, amit elképedve hallgatok.
- Hát ez elég érdekes ajánlat, tekintve, hogy én a melóért 7000-et kaptam volna és biztos vagyok benne, hogy a többszörösét éri a kicsike. – adok hangot a véleményemnek. – Az ötlet nem rossz, amivel előállt, de ez kevés. Legyen a cuccok értéke legalább 6000, és segítek lebuktatni Rachelt és még a chip is maguké lehet.

//Már nem alkudozom tovább //

Mikor így feldobtam a labdát, kicsit reménykedtem, hogy talán, ha ennyibe belementek, feljebb tudom srófolni kicsit a díjamat, hiszen azért nem koszos 1550-ért vittem vásárra a bőrömet. De a CIA ügynök keserves és gondterhelt arcából, azt a következtetést vontam le, hogy nem nagyon adhattak neki a főnökei mozgásteret. Az is lehet, hogy ennek nagy részét a saját szakállára teszi, és úgy döntöttem, nem biztos, hogy addig kéne húznom azt a bizonyos gyufát, amíg meggyullad.
A helikopterre még én is felkaptam a fejem, mert már isten tudja mikor láttam ilyet utoljára, hiszen azt hittem már rég kivonták őket a forgalomból, de aztán visszanéztem Dave-re, aki közben újabb ajánlatot tett, ami már egészen jól hangzott.
Úgy éreztem, hogy már egy örökkévalóság óta tart ez a nap és meg kell valljam eléggé bele is fáradtam már, na meg végül is a 4500 dollár tényleg nem volt rossz ajánlat, így aztán biccentettem az ügynöknek.
- Oké! A magáé a chip, megegyeztünk. Utalja a számlámra a zsozsót! Mit akar, vigyem be Rachelnek, vagy adjam át magának?

Úgy látom, hogy nagyon is elégedett a végeredménnyel az ügynök, és már az is megfordul a fejemben, hogy többet kellett volna kérnem, de végül csak gondolatban megvonom a vállam és belenyugszom a dologba, hiszen annak is örülhetek végül is, hogy élek.
Egy kicsit habozok, hogy elfogadjam-e e kézfogást, de hát végül is nem mondhatom, hogy nem volt rendes velem, így aztán megszorítom a jobbját. Ezután már jólesően veszem tudomásul, hogy nem vesztegeti az idejét és már át is utalja a kialkudott összeget.
Végig hallgatom a felajánlott lehetőségeket, és egy pár perc gondolkodás után a férfi szemébe nézek.
Ekkor már egyedül vagyunk az utcán, csak Samantha körvonalai tűnnek fel néha, de az ügynökök felszívódtak a sötétben.
- Oké! Ha már megígértem, akkor segítek. – bólintok rá. – Bemegyek és átadom a chipet Rachelnek, mert meg akarom tudni, hogy nem bántotta-e Christinet. Részemről egyébként mehetünk.
Megvárom, hogy akar-e még mondani valamit, majd a bár felé indulok.
- Hátul, vagy elől menjek be?