1353 Motel

//Michael magánkalandja//

Amint megérkezel a nemrég bérelt motelszobádba, leteszed a nemrég kapott csomagot az ágyra, és kezedbe veszed a chip-et. A motel nevének az eredettörténetét senki se ismeri, talán még maga a tulaj se. A régi, kissé már elavult számítógéphez lépsz, és a chip-et behelyezed az első meghajtóba, amit találsz, majd vársz az eredményre.
Szerencsére a gép még működőképes, így pár másodperc alatt megjelenik a monitoron a lényeg. Csupán egy szövegfájlt, valamint egy hangfelvételt találsz rajta, de amint megnyitnád a hangfelvételt, a monitor elkezd vibrálni, a színek összemosódnak, és az egész számítógép egy pillanatra lekapcsol. Majd ismét erőre kap, és az egész gép újraindul, pár perc alatt visszatöltve önmagát. Ismét látod a szövegfájlt, és a hangfelvételt. Ha tovább próbálkozol a hangformátummal, továbbra is ugyan azt a reakciót kapod, mint eddig, tehát egy idő után inkább felhagysz ezzel a tevékenységgel.
A szövegfájl már annál érdekesebb. Habár csak kevés adatot tartalmaz, ezek alapján már ki lehet találni, mire is bukkantál:

Ismeretlen eredetű anyag, Chicago területéről.
Leszállás időpontja: 2028. ismeretlen hónap/ismeretlen nap/ ismeretlen óra
Fokozott veszély

Már alig várom, hogy a oda érjek a motelhoz, ahol szobát béreltem és megtudjam végre mi a fene, ez az egész. Talán a chip magyarázattal szolgál, hogy miért nem a kért árut kaptam meg.
Nem mondom, hogy nem voltam izgatott, így az első teendőm volt, mikor beléptem az ajtón, hogy megvizsgáljam az ott található ősöreg számítógépet, hogy egyáltalán alkalmas-e a chip beolvasására. Szerencsémre már volt hozzá alkalmas meghajtója, így gyorsan behelyeztem a szerzeményemet és vártam, hogy mit fogok rajta találni.
Mikor végre megnyílt a chipen lévő állomány látszott, hogy egy adat és egy hangfájl van csak rajta. Elsőre a hangfájllal próbálkoztam, de ahogy rákattintottam, minden szétugrott, vibrálni kezdett, majd a gép maga is lekapcsolt és már féltem, hogy keresztet vethetek az egészre, mikor ismét újraindította magát az öreg masina és nagy megkönnyebbülésemre a fájlok is megvoltak még. Tettem még két kísérletet, de hasonló eredménnyel jártam, így végül feladtam, hogy ezt a fájlt megnyissam, maradt a szöveges állomány, bár sok mindent nem tartalmaz, de az a pár mondat is segít, hogy legalább a másik tárgyról, arról a kőszerű valamiről megtudjam, hogy ismeretlen és minimum veszélyes, hiszen feltehetően erről szól ez a bejegyzés.
Azon kezdtem filózni, hogy felhívom az üzleti partneremet, hátha ő többet tud mondani, de ha valamiért nem érem el, talán Chicago-ba kéne utaznom? De hát semmilyen támpontom nincs. Na, először a telefon!

Mivel nincs jobb ötletem elkezdek telefonálgatni és sorra veszem a láncszem össze pontját, hiszen valahol nagyon eltévedtek a dolgok. Először a partneremet hívom, de úgy látszik felszívódott vagy mi, mert nem veszi fel, ami már gyanakvásra ad okot. Aztán jön a kapcsolattartó, és ha az sem veszi fel, akkor már nagy gáz van, akkor ez az egész szándékos és nem véletlen. De szerencsére felveszi és ez már legalább valamelyest megnyugtató.
- Csak nem aludtál pajtás? – kérdezem meglepődve, mert ő is ilyenkor a legtevékenyebb. – Vagy beteg vagy? De mindegy is, mert most nem ez az érdekes, figyelj….
Azzal szépen elregélem neki, hogy mi történt és azt is, hogy valami itt nagyon nem stimmel ezzel az áruval, még ha ne is én vagyok a közvetlen címzett, hiszen a zsaruk szinte a nyomában lihegtek a futárnak.
A srác hallhatóan legalább annyira meglepődik, mint én, mikor megláttam a cuccot és megígéri, hogy utána néz a dolgoknak és visszahív.
Türelmetlenül várva dobolok az asztalon, de szerencsére pár perc múlva már csörög is.
Viszont a hírek, amit mond nem dobnak fel, hiszen semmi érdemlegeset nem tudott meg és így én sem.
- Bocs haver, de nekem elég a magam baja. – mondom, miután végig hallgattam. – Old meg valahogy, mert nem szeretem, ha átvernek, mert árt az üzletnek és, ha ezért morcos leszek, akkor fuccs a további partnerségnek is. Az meg senkinek nem jó, nem igaz? – mormolom bele a mikrofonba és tudhatja, hogy akkor egy jó kis üzlettől mondhat búcsút. – Én meg igyekszem megtudni mi a fene ez, hogy legalább azt tudjam értékes-e vagy egy halom szemét. Ha valami van, jelentkezz!
Azzal megszakítom a hívást és a követ forgatva a kezemben, nekiállok keresgélni a neten, remélve, hogy tényleg találok valamit.

Az öreg gépből mindent kicsikarok amit lehet és az össze oldalt a neten, ami csak kapcsolatban lehet a kővel, vagy a hanganyagban megjelölt eseménnyel átnézem, híradásokat, újságcikkeket, nyilatkozatokat, de semmi érdemlegeset nem találok, csak mindenféle fantazmagóriákat, összeesküvés elméleteket, hiszen erre az időre esett a Kiberfarkasok atomtámadása Chicagó ellen, na meg az ENTESZ megalakulása, így táptalaj volt bőven.
A kőről azonban szinte semmit nem tudok felkutatni, bár találok halvány utalást rá, hogy a világ egyik legmagasabb hegycsúcsán a Mount Everest-en találtak valami hasonlót, de ez több évtizeddel ezelőtt volt, így a forrás sem biztos. Nem nagyon mozgatott meg a dolog akkor ezzel kapcsolatban senkit, így ennél több hír nem is volt róla. Szóval nagyon úgy néz ki, hogy ez egy zsákutca! Elkeseredetten dőlök hátra, mikor megcsörren a telefonom és Max hangja hadar benne izgatottan.
- Semmit! A nagy büdös semmit! – felelem, de a szavai nem jelentenek jót. Valaki nagyon ráugrott erre a dologra és én pont a közepébe csöppentem. Legalább tudhatnám, hogy mi a fene ez, de tanácstalan vagyok.
- Pedig valahogy ki kéne deríteni, hogy mi ez az egész, mielőtt kinyírna egy olyan dologért, amiről még azt sem tudom, hogy micsoda. Szerinte elkapták? És, ha igen beszélni fog?
Mert, ha igen, akkor már lehet, hogy épp a szobám felé tartanak, mert általában a fekete furgon és a fekete öltönyös fickók nem jelentenek jót.
- Szerintem tűnj el onnan és igyekezz lelépni a térképről, ha tud rólad valamit, csak ezt tudom javasolni. – mondom egy lemondó sóhajjal Maxnak, miközben az ablakhoz sétálok, hogy ellenőrizzem, nem csak a paranoia beszél belőlem.

Szeretek biztosra menni, bár az én szakmámban sokszor vállalni kell bizonyos kockázatot, de a vakrepülés sosem volt a kedvenc üzleti fogásom, ahogy most is éreztem, hogy minden kezd egyre zavarosabbá válni.
Max a figyelmeztetésem ellenére, úgy gondolta, hogy nincs nagy baj, a fickó elég dörzsölt ahhoz, hogy ne tudják elkapni.
~ Hát legyen neki igaza! ~ gondoltam kissé szkeptikusan, de a szálláshelyem ellenőrzése is azt mutatta, hogy talán tényleg nincs olyan nagy vész, hiszen minden nyugodtnak és a megszokott mederben lévőnek tűnt. Az egyetlen dolog, ami talán nem illett a képbe teljesen, az az utcai zenész volt, de hát ez sem utalt veszélyre.
- Rendben, várok. – nyomtam ki én is a telefont és továbbra is a nem sok szerencsével megáldott gitárost figyelve vártam, hogy ismét visszahívjon.
Egészen összerezzentem, ahogy megszólalt a mobilom, és ez már a paranoia első jele volt, gyorsan a fülemhez emeltem és beleszóltam.
- Szóval számított rájuk! – mondtam komoran, hiszen ez azt jelentette, hogy tud valamit, amit csak velem felejtett el közölni. – Oké, jól tetted, hogy megbeszélted ezt a találkozót. Nagyon várom már, hogy valaki magyarázattal szolgáljon, hogy miért dugta a hurokba az én fejemet is. és, hogy miért nem azt kaptam amit kértem. – emelkedett a hangom, ahogy a dühöm is. – Oda fogok találni. És kösz Max jövök neked eggyel. – fejeztem be a beszélgetést, hogy időben el tudjak indulni.
Azért ég előtte ellenőriztem a pisztolyomat, amit a hátamnál az övembe tűztem és a bakancsomba rejtett egy-egy kést is, hiszen ez az egész továbbra sem tetszett, majd kiléptem a szállodából.

A szállodából halkan, feltűnés mentesen osonok ki, majd mivel nagyjából tudom az megbeszél helyhez az utat, így arrafelé indulok sietős léptekkel, a kapucnimat a fejembe húzva.
A fentről is kiszúrt gitáros mellett vezet el az utam, és bár mikor ránézek, lesüti a szemét, elhaladva mellette a hátamban érzem a pillantását. Az utcán leélt hosszú évek rutinja riadót fúj agyam egyik szegletében, de egyelőre csak felkészülten feszülnek meg az izmaim, hogy bármelyik percben ugorhassak, vagy futhassak, de még nem tudom miért.
Az utcán a megszokott zsúfolt forgalom hömpölyög, a lebegő autók százai takarják el az eget, de van belőlük, főleg a nagyobb teherszállítókból, bőven a földön is, melyek, hangos dudálással követelnek sokszor utat maguknak.
Valamiért eszembe jut, hogy régen az eget nem az autók uralták, hanem a madarak, viszont én még csak holoadásban láttam ilyet, az életben soha. Nem is tudom léteznek-e még egyáltalán!
Ekkor akad meg a pillantásom a szálloda mellett lebegő fekete autón, ami láthatóan egy helyben ácsorog és ami egyáltalán nem jelent jót. Olyan helyen volt, hogy az ablakomból nem láttam, de most azonnal tudtam, hogy mégis csak baj van, még ha egyelőre csak ez az egy jármű van itt. Talán csak megfigyelők, de ha egy van, jön majd a többi is.
Azt hiszem itt az idő, hogy nagyon gyorsan felszívódjak!
Azonban ekkor ugrik a nyakamba hátulról az utcai zenész és bár nem ért olyan váratlanul, mint szerette volna, hiszen a hatodik érzékem, mely eddig életben tartott, most sem mondott csődöt, de ahhoz elég volt, hogy még szembe forduljak vele, de aztán már mindketten a földre kerültünk a lendülettől. A férfi keze a torkomra fonódott, de érezhetően csak annyira, hogy ne nagyon ugráljak, és a másik kezével igyekezett behúzni egyet.
Persze az hiú ábránd lett volna, ha arra számítok valaki a segítségemre siet a mellettünk faarccal elsiető gyalogosok közül, hiszen ez mára már rég kiveszett az emberekből. Itt mindenki csak saját magára számíthat.
Így aztán megpróbálom megragadni a fickó ütésre emelt kezét és megakadályozni, hogy elérjen, míg én a másik kezemmel a kés után kotorászok a csizmaszárban, csak kérdés időben elérem-e vagy a támadom kap segítséget közben.
Jó lenne, ha a kezembe kaphatnám a késemet, mert akkor már könnyebben szabadulnék és hátra se nézve igyekeznék eltűnni a tömegben.

Néma csendben igyekeztünk egymás fölébe kerekedni, de egyelőre én voltam rosszabb helyzetben, hiszen a fickó rajtam terpeszkedett és a fojtogatás sem kedvezett túlságosan a fizikai erőkifejtésemnek, hiszen, ahogy érzékelte, hogy nem tud megütni, mert erősen ellenálltam és fogtam a kezét, egyre jobban szorította a nyakamat.
Most már elbizonytalanodtam, hogy vajon mik is a szándékai, meg akar-e ölni, vagy csak addig szorítani, hogy elájuljak, de mindenesetre nekem egyik megoldás sem volt szimpatikus, így kettőzött erőfeszítéssel igyekeztem szabadulni és elérni a késemet.
Áldottam azért a szerencsémet, hogy nem egy olyan ügynököt – mert abban biztos voltam, hogy ez a fickó valami hasonló – küldtek, aki fel van turbózva, mert akkor esélyem sem lett volna valószínűleg. Így viszont még volt remény és az ujjaim is elérték a késem nyelét, már csak biztos fogást kellett keresnem rajta.
A férfi is érezhette, hogy kezd kicsúszni a kezéből a kezdeményezés, mert most már tényleg kezdett komolyan fojtogatni, én meg éreztem, hogy egyre kevesebb oxigén jut a tüdőmbe és nem sok időm van hátra, hogy már mozgásképtelen legyek, ha van késem, ha nincs.
Aztán még pluszban ott volt a fekete autó, amit a szemem sarkából láttam, hogy megindul felénk és bár még kellett neki pár perc, hogy ideérjen, ha megtörténik, akkor nekem annyi.
Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen! Ki kell addigra szabadulnom és bár nem szívesen ölök embert és most sem állt szándékomban, azért cselekednem kell.
Bár egyre távolodnak tőlem már a dolgok, még egy legutolsó kétségbeesett mozdulattal lendítem meg a kést az álruhás ügynök lába felé, remélve, hogy a fájdalom hatására elereszt, én meg elinalhatok.

Utolsó erőmmel igyekeztem felé lendíteni a kést, de úgy látszik, hogy túl lassú vagy túl kiszámítható voltam, hiszen már félig elájultam az oxigén hiánytól, de minden esetre észrevette és egyszerűen lepattant rólam.
Mivel fölém magasodott, amúgy is óriásnak láttam, de mikor már nem ugráltak színes karikák a szemem előtt a fojtogatástól és rendesen kaptam levegőt, akkor, jobban megnézve már láttam, hogy amúgy is egy szép szál ember.
A kés még mindig a kezemben és én már kezdek normálisan lélegezni, az erőm is kezd visszatérni, de érzem a harc eredményét, hiszen tiszta verejtékben úszom és ez most hűvösen tapasztja hozzám a ruhámat.
Hirtelen észbe kapva a kocsi felé kapom a fejem, és látom, hogy még nem szállt le, így gyorsan visszanézek a férfire, hogy vajon, most mit akar csinálni.
Én mindenesetre fel akarok szívódni mielőbb, így most, hogy nem szorít a földhöz, gyorsan oldalra gurulok és felpattanva, máris megkísérlek eliszkolni, míg a többi ügynök ide nem ér, vagy emberünk magához nem tér.

Igyekszem eltávolodni a támadómtól, ezért arrébb gurulva igyekszem felállni, ami nagy szerencse, mert különben pont sikerült volna rám taposnia, de így sem járok sokkal jobban, mert ahogy megfordulok, sikerül úgy nyakon csapnia, hogy pár pillanatra elsötétül előttem a világ és újból a földön találom magam, mikor végre csillagokat látva felnyitom a szemem.
A szokásos fejfájás, ami egy ilyen után jön, már lassan kezdem megszokni, hiszen már nem először ütöttek le, viszont tudtam, hogy értékes perceket vesztettem a heverészéssel, és az álzenész eddigre már segítséget is kaphatott, ami a hangzavart meg is magyarázni a közelemben, de mivel eddig senki nem vetette rám magát, felemelem a fejem, hogy megnézzem mi ez az egész. Kicsit fókuszálnom kell még, de végül döbbenten meredek az előttem zajló csetepatéra, vagy ha jobban megnézem élethalál harcra, hiszen két koszos csöves, valamiért megorrolt a támadómra és most ezerrel csépelték, aki a földre is került.
Az egyik hajléktalan rajta ült és ütötte, a másik meg épp készült, hogy beleeresszen pár golyót egy pisztollyal, ami……..ami nagyon is ismerősnek tűnt. Gyorsan a derekamhoz kaptam, de az odatűzött fegyvernek természetesen hűlt helyét találtam. Az volt annak a csövesnek a kezében. Igazán szívesen hagytam volna, hogy játsszák le a maguk kis játszmáját, viszont, ha az én pisztolyommal lövi le az ügynököt, akkor engem felkötnek, ha elkapnak, vagy kibeleznek a társai, még mielőtt a bíróságig eljutnék. Vissza kell szereznem, bármennyire is szorongat az idő, hiszen a többi ügynök már valószínűleg felém tart.
Oldalról szaladtam neki, az engem most figyelmen kívül hagyó hajléktalannak, miközben nagyot sóztam a pisztolyt tartó kezére, majd ha elengedte, azonnal felkaptam és rohantam az ellenkező irányba, hogy minél előbb eltűnjek. Persze, csak ha közbe nem értek be, vagy más nem akadályozott meg a tervemben.

A meglepetés segített, hogy a pisztolyomat hamar visszaszerezzem, hiszen a csöves azonnal kiejtette a kezéből, ahogy meglöktem, így aztán sietve felkaptam és nem nézve se jobbra, se balra, hogy még ezzel se veszítsek több időt, hatalmas iramban kezdtem el rohanni az első sarok felé, hogy minél előbb eltűnjek a szemek elől.
Persze a járókelők engedelmesen félrehúzódtak, hiszen senki nem akart belekeveredni semmibe, ráadásul egy fegyvert lóbáltam a kezemben.
Pár kisebb kanyar után álltam csak meg, mikor már majd kiköptem a tüdőmet, hogy megpihenjek és átgondoljam, hogy most hogyan tovább.
Látszólag nem követett senki és a fekete autót sem láttam az égen sehol, így bíztam benne, hogy sikerült mindenkit leráznom.
Most már csak a Max által mondott helyszínre, abba a temetőbe kéne eljutnom, és úgy rémlik mintha már jártam volna azon a környéken, de arra nem vállalkoztam volna, hogy egymagam odatalálok. Kell valami iránymutatás, de most nem volt kedvem egy utcai fülkéhez sem odamenni, hogy lekérjem az adatokat, mert a kamerákon esetleg kiszúrhattak volna.
Először Maxot hívtam hátha eligazít, de nem volt elérhető, így aztán úgy döntöttem inkább taxit hívok és a közelbe vitetem magam, akkor biztos nem keveredek el és ha elég szép pénzt fizetek a bérfuvarosnak, akkor azt is elfelejti, hogy valaha látott.
Óvatosan kiosontam az első forgalmasabb utcára és leintettem egy taxit.