Lakónegyed

John útja közben többször is figyeli a neon megvilágítású órákat. Már nagyon későre jár, de a nyomozó még nem volt fáradt. Az elmúlt időszakban nem voltak nehezebb megbízásai, ez azonban most érdekesnek tűnt.
Eközben John megfigyeli a tipikus brooklyn-i hangokat. Egy dühös strici, aki frusztrációját veri le egy prostin... vagy csak szimplán élvezetből bántja? Az emberek már annyi hülyeséget csinálnak ok nélkül, hogy azt talán még egy számítógép sem lenne képes követni. John levont egy érdekes párhuzamot: ahogy a világ egyre inkább függ a tudománytól, úgy vállnak az emberek egyre idiótábbakká. Elkényelmesednek, elfelejtenek élni és szépen lassan elpárolog belőlük az emberség, mint a sárból a víz szárazság idején.
Újabb zaj. Egy öregembert foszthatnak ki fiatal suhancok. Régebben John szeretett volna segíteni ezeken a lelkeken, de már tudja, hogy egyetlen ember nem győzheti le a gonoszt. Ha ő most elkezdené az éjszakai jótevőt játszani, akkor felbukkannának olyanok, akik őrá kezdenének vadászni. Johnnak pedig elege lett a vadászatból és az űzésből.

Miután megtalálta a megfelelő ajtót a megfelelő épületben és a megfelelő emeleten, a nyomozó megfigyelte a biztonsági kamerát. Vajon hová csatlakozhat? Ki a megfigyelő? - kérdezte magában. Ellenőrizte a címet, hisz többszörös csöngetés után sem volt itthon senki. Egyből levonta a szinte egyértelműt: Mr. Frage nincs itt. Akkor feltehetően a nője sincs, és Harkin igazat beszélt. De az ügy megér egy kisebb kivizsgálást. A lakást mindenképp át kéne nézni, és ki kéne deríteni, volt-e bármi párhuzam a kómába kerülés és John ügye között.
Eldöntötte, hogy felkeresi a házmestert, és lekéri tőle a kulcsot. Mikor megtalálja, már elő is adja a mondókáját, előszedve a magánnyomozói igazolványát.
Elmondja, hogy ki ő, miért jött, felmutatja az igazolványát, és megadja annak a lakásnak a számát, ahol Frage-ék laknak. Elárulja azt is, hogy a Mr. Frage eltűnt, és most nyomok után kell kutatnia.

Ez könnyebben ment, mint ahogy arra John számított. A könnyelmű viselkedésen nem kellett volna, hogy meglepődjön, hisz a saját lakástömbjének házmestere sem szentember. A nyomozó azon kezdett el tűnődni, hogy vajon akkor is odaadta volna a lakás belépőkártyáját, ha csak úgy szimplán elkéri, mint magát rendőrnek álcázó rabló. De nem szabad panaszkodnia, hisz valószínűleg már soha az életben nem látja többé a fazont.
Visszamegy a sötét épületbe, melyeknek ablakain keresztül egyfajta torzított, színes napfényként árad be a neon ragyogása. A fények szivárványszínű négyzeteket festenek a falra; gyakorlatilag átvették már a lámpák helyét. Vajon hogy bírja elviselni őket a többi lakó? Teljesen hozzászoktak volna?

A lakásba belépve John azonnal "kódra zárta" az ajtót, hogy még véletlenül se törjenek be. A házmesterről ítélve elképesztően hanyag lehet a védelem. Eleinte semmi különlegeset nem talál a szobában. Tökéletesen rendben talál mindet, ami kiegyensúlyozott házasságra utal. Amint meglátja a számítógépet, be is kapcsolja, de ekkor megpillantja a szanaszét heverő jegyzeteket a földön. Azonnal eszébe jut, hogy:
- Valaki már járt itt - mondja ki hangosan. Azonnal hozzáfog a jegyzetek és egyéb iratok átfésüléséhez, hátha talál valami nyomot, amin elindulhat. A gépet pedig ráér majd utána is átnézni. Figyelme szerencsére nem lankad; gyakran a háta mögé néz, hogy még véletlenül se lepje meg senki.

John egyre jobban ráncolja a homlokát, mikor előkerülnek a Kiberfarkasokról szóló cikkek. Eszébe jut Tyler azon kijelentése, mely szerint a keresett személy dolgozott valamelyik álmának megvalósításán. De akkor mégis mi közük van ezeknek a Farkasoknak? És hogy kerülnek képbe a punkok? Az egyértelmű volt, hogy ezek valahogy összefüggnek, de az összekötő szál nélkül veszélyes lenne levonni a következtetéseket.
A nyomozó érdekesnek talál egy orosz nyelvű cikket, melyben már meghonosított alakban használják a terroristák nevét, konkrétan KJIBERVALK-ként hivatkoznak rájuk. John átböngészi valamennyi cikket, majd amire szüksége van, azt gyorsan lejegyzeteli. Időközben többször is körülnéz óvatosságból, de szerencsére biztonságban tudhatja magát. Ebből az érzetből felbátorodva járkálni kezd a lakásban, és sörte fejét vakargatva próbálja összefoglalni az eddig olvasottakat.

Frage gyanúsan nagy érdeklődést tanúsított a Kiberfarkasok iránt, vagy pedig csak a betörő akarta úgy beállítani? Volt-e egyáltalán betörő? Minél több kérdés merült fel, John annál jobban összezavarta saját magát. Csöndben, magában gondolkodott, mert nem érezte magát biztonságban, ha magával kellett tanácskoznia. Meggyőződése volt, hogy ha magunknak kezdünk beszélni, akkor már az őrület határán egyensúlyozunk.
Akárhogy is, az itten talált iratok és jegyzetek semmiképpen sem maradhatnak felfedezetlenül. John mindenképpen jelenteni fogja a dolgokat a rendőrségnek, mint névtelen betelefonáló, ha itt végzett. Még hátra volt a számítógép, mely reményei szerint megválaszol néhány kérdést. Odaült az íróasztalhoz, beüzemelte a masinát, és amint működőképes lett, megkezdte a gépen található adatok feltúrását.

John egyre csak ráncolja és ráncolja a homlokát, ahogy egyre több minden derül ki. Miután eljutott odáig, hogy megtudta Mrs. Frage kómába kerülésének okát, elgondolkodott. Eszébe jutott az a robbantásos merénylet, amellyel a Kiberfarkasok felírták magukat a körözöttek élére. Kevés szervezet mondhatja el magáról, hogy uralja Staten Island-et, ahová most már senki sem meri betenni a lábát.
James egy ideig látogatta a feleségét a feljegyzések szerint, de aztán abbahagyta. John megértette ennek az okát, hisz nem lehetett kellemes neki kellemes állandóan látni, ahogy a felesége élettelenül fekszik a kórházban. A nyomozó megsajnálta Frage-et, de így legalább a kirakós pár darabja a helyére került. Frage-et tehát a bosszú hajtja. Ez azonban nem segít semmit. John kezdett attól félni, hogy James már alulról szagolja a betont. Az előkerült bizonyítékok viszont már megváltoztattak dolgokat az ügyben.
John nem szólhat a rendőrségnek a dologról, mert ha ezek előkerítik James-t, azonnal lecsukják a Kiberfarkasokról szóló információk eltitkolásáért, így John sohasem kaphatja meg a pénzét. Sőt még talán őt magát is megszorongathatják, mert eltitkolt információkat szagolt ki. Ekkor döbbent rá, hogy ebben az ügyben teljesen egyedül van.
Miután ezt megemésztette, folytatta agép átfésülését, hátha talál rejtett jelszavakat a fájlokhoz, vagy információkat arról, mire is utalhat az a bizonyos kf-jackw fájl. Ha személyről van szó, akkor nála kell majd folytatnia a nyomozást.

New York nem sűrűn járok ide. Pontosabban csak egyszer-kétszer átutazóban. Úgy két éve járhattam itt utoljára de, mégis mintha a város szélét jelző tábla már kilométerekkel arrébb került volna. Egyszer addig terjeszkedik majd, hogy már tényleg nem lehet majd megkülönböztetni melyik város, hol kezdődik… Végighajtottam az utcákon, amíg meg nem láttam azt, amit kerestem. Egy kis büfé volt beékelődve két nagyobb épület közé. Mikor legutóbb erre jártam akkor is megálltam itt és akkor elhatároztam, hogy nem az volt az utolsó eset hogy itt ettem. Valami isteni volt a hotdogjuk. Megállítottam a motoromat, kinyújtóztattam a végtagjaimat aztán odasétáltam és rendeltem egyet. A mogorva fickó hamarosan oda is adta nekem, én meg közben kicsit jobban szemügyre vettem az arcát. Valami hiányzott. Az ebédemet majszolva figyeltem és beletelt vagy öt percbe mire leesett hogy két éve még két füle volt. Hiába itt is zajlik az élet. Lenyeltem a maradékot aztán megcsörgettem a számot, amit kaptam.
- Halló! – Búgtam bele a telefonba.
- M-Maya? – Hallottam George ijedt hangját.
- Talán másvalaki hívását várod? – Kérdeztem szemtelenül.
- Azonnal találkoznunk kell!
- Azt hiszem erre én is, rájöttem… - Mintha sietős dolga lett volna gyorsan elhadart egy címet, aztán lecsapta.
- Még csak el sem köszönt… - morogtam tettetett sértettséggel az orrom elé. Ennek ellenére rögtön felpattantam a motoromra és egy kis útbaigazítás után sikerült odatalálnom az épülethez. Már épp elindultam felé, amikor egy ismerős arc bukkant fel mellettem. George rettenetesen nézett ki. Sápadtan remegve szólt nekem.
- Végre itt vagy! – kiáltott fel és megpróbált megölelni, ami elől diszkréten kitértem.
- Néha megfürödhetnél… - Mondtam neki az orromat befogva. – Ki akar kinyírni? – tértem gyorsan a tárgyra. Meglepődött és idegesen nézett körbe.
- Az… Az a helyzet hogy tartozom valakinek.
- Mennyivel?
- K-kétezer kredittel. – Nyögte ki végül.
- Pff… Nem csoda hogy ki akarnak végezni. Na gyere.
- Köszönöm! – Hálálkodott és talán még el is sírta volna magát, ha megvárom. A kezébe nyomtam a hátizsákomat és felszálltam a motorra. Ő is felszállt mögém undorodtam tőle, ahogy a kezeit a derekamra tapasztotta de nem volt szívem otthagyni. Egy kisebb dugó után Brooklyn Heightsen voltunk. Állítólag tele van olcsó házakkal és hamarosan találtam is egyet. Egy öreg pali árulta kis egyszobás panellakás. Nem túl hosszú alkudozás után kifizettem neki a 800 kreditet. Látszólag örült hogy megszabadult a lakástól én örültem, hogy megszereztem George, pedig csendben várta hogy mit is akarok én most tenni. Amikor a fickó elballagott a pénzemmel leültem az egyik rozoga székre, George meg bezárta az ajtót.
- És most!?
- Most szépen lépésről lépésre elmagyarázod, hogy mibe keveredtél.
- Hát… Kellett egy kis kölcsön…
- Drogra. – Fejeztem be helyette a mondatot.
- De mit akarsz most csinálni!? – tört ki belőle újra.
- Te szépen elmondod, hogy mi a neve a fickónak én meg szépen elintézem. – Értetlenül nézett rám. Na igen ő nem tudja mi is a foglalkozásom. Kíváncsi leszek az arcára, mikor rájön hogy mi lett az ő kis húgából. Viszont egy nem várt esemény felborította a terveimet, ugyanis ekkor az ajtó szétszakadva zuhant be. Egy láb lógott be a helyén és két lövés dördült el. Egyik sem talált el. Nem én voltam a cél a bátyám viszont bezuhant a nyitott hálószoba ajtaján én meg a konyhapulthoz vetődtem ott legalább az ajtóból, nem láthatott rám. A pisztolyom a táskámban és csak az egyik késem, van nálam. Előrántottam a cipőmből. Nem épp a legjobb késem és elég rövid de vészhelyzetben ez is megteszi. Belépett a konyhába és rávetettem magam. Egy balkezes pofonnal próbált ártalmatlanná tenni de könnyen kitértem előle és a késsel végighasítottam a kezét. Viszont későn vettem észre hogy a lába is felém lendült és a gyomromba térdelt, amitől elterültem, és majdnem kiadtam magamból a hotdogot. Átfutott az agyamon hogy végzetes hibát követtem el és vártam, hogy újra eldördüljön a pisztoly…

Éppen a havi összesítőmet pötyörésztem a telefonomon, mikor kaptam egy hívást az egyik régebbi ügyfelemtől és egy újabb üzletkötés lehetőségét lebegtette meg, de ahhoz személyes találkozóra lett volna szükség. A legutóbbi, balul sikerült ilyen után, azért már eléggé óvatos voltam az ilyen találkozókkal, így beletelt egy fél órába, mire kölcsönösen biztosítottuk egymást a másik biztonságát illetően és lefixáltuk a helyet.
Most már jóval derűlátóbban folytattam a hasznom számolgatását, mert rám fért már, hogy valami jó kis zsíros melót szedjek össze.
Ekkor hallottam meg a csattanást, majd a lövések semmihez nem hasonlítható hangját, mire ösztönösen a földre vetettem magam, mert először azt hittem hozzám törtek be.
Aztán a kezemben a lézerpisztolyommal lestem ki az asztal mögül, ahonnan megállapíthattam, hogy most kivételesen, nem én vagyok az áldozat.
Ha viszont nem én, akkor a hang a szomszédból jött, mert ezen az emeleten nincs több lakás ebben a fordulóban, viszont úgy tudtam, hogy ez meg üres.
Mivel nem nagyon akartam szétlövetni magam mások miatt, felettébb óvatosan lestem ki az ajtón, aminek következtében meg is pillanthattam, hogy a szomszéd lakás ajtaja pozdorjává vált.
Tudom, hogy egyszer a kíváncsiságom fog a sírba juttatni, de ha már ilyen jó volt a belátás, akkor kicsit közelebb merészkedtem, mert dulakodás zaját hallottam. Mikor megláttam, hogy egy nagy darab fickó a földön fekvő lányra fogja a pisztolyt nem is gondolkoztam, csak lőttem. Igaz nem volt sok veszteni valóm, mert kábítóra volt állítva, így ha el is találtam, akkor is csak pár órás alvás és egy kemény fejfájásban lesz része.
Siker esetén a földön fekvőhöz léptem,, de előtte azért végig néztem a folyosón, nehogy újabb meglepetés érjen.
- Jól van? Egyáltalán mit keres itt? - tettem fel egy nagyon értelmes kérdést. - És ki volt ez a ....keménykedő alak?

Hiába vártam csak nem jött a golyó helyette egy másik fegyver hangját hallottam és egy tompa puffanás jelezte hogy nem én voltam a célpont. Kinyitottam a szemem és egyenesen a támadóm eszméletlen arcába bámultam. Egy pillanatra azt hittem George lőtt de aztán megláttam az újabb fegyverest.
- Egyben vagyok. – Válaszoltam neki kurtán a gyomromat szorítva. – George? – Kiáltottam fel.
- Csak a cipőmet súrolta. – Hallatszott a megnyugtató válasz miközben óvatosan kidugta a fejét a szobából. – És ő ki?
- Azt reméltem te tudod... – Odafordultam fickóhoz és a következő szavaimat már hozzá intéztem. – Új lakó. – Eresztettem meg felé egy fájdalomtól félresikerült mosolyt. – És hogy ő ki volt arról én se tudok sokkal többet magánál. – Azzal George felé intettem miközben én felállítottam a felborult széket és a hasamat masszírozva leültem rá. George gyanakvóan vizslatta a férfit, aztán vonakodva elkezdte.
- Röviden… Sürgősen pénz kellett és egy David nevű fickó kisegített… nem tudok róla többet. – Mondta védekezőn miután kérdőn, néztem rá. – A pénz elment és n-nem tudtam fizetni neki.
- Hol találkoztatok?
- Nem messze attól az épülettől, ahol mi találkoztunk egy kis utcában. Egy ismerősöm mondta hogy ő ad nekem pénzt a… azt mondta, hogy ott keressem Davidet. Két napja bujkálok, mióta láttam, hogy ez a fickó az ajtómon kopogtat fegyverrel a kezében. Akkor sikerült megszöknöm az ablakon…
Ismét az ismeretlenhez fordultam.
- Neked van valami mondanivalód? Esetleg ismered? – Meghallgattam, ha volt mondandója.
- És megtudhatom a neved? – Tettem fel az utolsó kérdést aztán bemutatkoztam.
- Vipera, ha esetleg el akarsz tenni valakit láb alól, csak szólj, és az árban megegyezünk. – Daráltam el mosolyogva a ”reklámszöveget”. – Ettől a kis bakitól, pedig légy szíves tekints el. Hamarosan úgyis egyenlítek. – A szemem sarkából láttam, ahogy George-nak leesik az álla és hirtelen szóhoz sem jutott.
- Azt hiszem kétnapi csatornamászás után, lefürödhetnél kicsit. Amíg kitalálom, hogy mi legyen. – Várt egy kicsit látszólag mondani akart valamit de aztán engedelmeskedett.
- Ha gondolod, elmehetsz a többit, majd elintézem. – mondtam a jövevénynek és lehajoltam a kiütött férfihez. Jobb lesz kicsit összetakarítani, hogy ne legyünk túl feltűnőek. Remélhetőleg ha hallotta is valaki a lövéseket, akkor sem hívja ki a rendőrséget, és inkább meghúzza magát.

Mint kiderült nincs egyedül, egy férfi is volt vele, csak az a másik szobában, ezért nem láttam, de így azért már kissé óvatosabb lettem, hiszen ezen a környéken aztán minden megtörténhet.
Kicsit hátrébb léptem és megvártam a kommunikációjuk végét, amiből tömören megtudtam, hogy ők az új lakók.
Aztán a férfitól még azt is, amire annyira nem voltam kíváncsi, de legalább kiderült, hogy valami tartozás miatt követte őket ez a tag, aki most a szőnyegen alukált békésen.
Mikor a csak felém intézte a kérdését, csak megráztam a fejem.
- Nem ismerem, most láttam életemben először. Egyébként Mikey vagyok.
A névválasztás érdekes volt, de hát a mai világban mindenki igyekezett valami álnév mögé rejtőzni, vagy volt valami szleng neve, ha az árnyak között is tevékenykedett, így én is hozzá tettem, hátha hallott rólam. – De szólíthatsz Kámfornak is.
Az, hogy mivel kereste a kenyerét engem nem hatott meg, hiszen ismertem pár embert, aki hasonló dolgokban utazott, de az nem kerülte el a figyelmemet, hogy a férfi, akivel együtt volt, megdöbbent.
- Mit akarsz vele kezdeni? – néztem a földön fekvőre. – Én nem szívesen veszek részt gyilkosságban, nem az én műfajom és az sem lenne jó, ha ide csődítenéd a zsarukat. – tettem még hozzá. – És közel sem biztos, hogy egyedül dolgozott, feltételezem valami banda verőembere. – mutattam a kezén lévő bandatetoválásra. – A legjobb lenne rendezni azt a tartozást, én szeretek itt lakni, elég nyugis környék, de ha átjáróházat csináltok belőle, azt senki nem díjazza. – maradok egyelőre, hogy vajon mi a terve.

Álnév. Ki használja már az igazi nevét ezekben a zavaros időkben.
- Hmm van fegyvere de, használni nem szereti… - Motyogtam az orrom alatt a gondolataimba mélyedve.
- A fickónak implantja van a lábában. Nem tűnik valami modern cuccnak és mást nem is, látok rajta. Más szóval nem úgy tűnik, mintha a legmenőbbek, közé tartozna. Nem kavar nagy port az eltűnése, bár azért kíváncsiak lesznek hogy mi történt vele egy könnyű meló közben. A New York-i bandákat nem ismerem, ha felébredt majd megkérdezem tőle. – Tettem még hozzá. A pisztolyán és a ruháján kívül nem volt nála semmi említésre méltó. Kicsit folydogált a vér a bal kezéből de más baja nem volt.
- Ne félj rendezni, fogom a tartozást de, mivel kreditem nincs annyi, ezért a szokásos módszeremmel „fizetem ki”. – Az utolsó két szót kicsit jobban megnyomtam. Látszólag nem tetszett neki hogy pár perc alatt felforgattam a nyugis életét de, én már csak ilyen vagyok.
- Nem szoktam hazavinni a munkát. Most is inkább a hanyagságom miatt jutott el ide, de ha ez megnyugtat, nem csinálok belőle rendszert. – Felvettem a pisztolyt, felálltam és belenéztem az újdonsült szomszédom szemébe. - Gondolom a munkám, ellenére megmarad majd köztünk a jószomszédi viszony. – Se a mozdulat se a hangom ne volt fenyegető, sőt talán más helyzetben kedvesnek tűnhetett volna de, a lényeg nyilvánvaló volt. A pisztolyt odadobtam a fürdőből kilépő George-nak aki, ügyetlenül elkapta aztán zsebre vágta.
- Légy szíves vidd be a fürdőszobába és figyelj rá egy kicsit. – Intettem a földön fekvő felé. George, pedig szó nélkül engedelmeskedett, amin kicsit meglepődtem, ugyanis gyerekkorunkban mindig ő játszotta a főnököt. Megfogta a kezeit, aztán berángatta a kis helyiségbe. Egyszerre volt mulatságos és szánalmas a viselkedése.
- Nos még meg se köszöntem a segítséget. Pénzt nem nagyon tudok felajánlani de, azon kívül rád bízom, hogy mit szeretnél ellenszolgáltatásként és… Tudom talán nagy kérés de, ha a fickóval végeztem, akkor valószínűleg elmegyek lerendezni a dolgot, viszont George barátom itt marad. Ne engedd elmenni, és ha gyanús alakokat látsz, akkor csörögj rám. Hálás lennék érte. – Ha beleegyezik akkor egy kis darab papírra felírom a számomat és oda adom neki. Aztán ha mindez megvan, vagy nincs, akkor bemegyek a fürdőszobába és megpróbálom felébreszteni a bandatagot. Kiszedek belőle mindent, amit csak lehet. Nem igazán foglalkozom vele, hogy a szomszéd követ-e vagy sem. Nem igazán számít, ha megtud még egy-két dolgot de, ha bármi problémát okozna vele is végzek, bár nem fogom úgy élvezni mint a kádban fekvő rohadékot.

Nem mondom, hogy nem mozdult meg bennem valami, mikor a fegyvert felvette a földről és elém állt, de nem mutattam ki, hogy tartanék tőle, bár végül is fordítva is lehetett volna a helyzet, hogy ők a zsarolók és a fickó az áldozat, csak éppen én értettem félre a helyzetet.
Így azért nem szavaztam feltétlen bizalmat a párosnak.
- Az nem is lenne jó, ha hazahoznád, ha azzal foglalkozol, amit mondtál. Az elég bizarr lenne. – vigyorodtam el, azért amennyire lehetett barátságosan, mutatva, hogy tőlem nem kell tartania.
Igazán az lett volna a legjobb, ha nem avatkozom a dologba, de mivel már botor módon megtettem, mert nem tusok ellenállni, ha egy nőt látok fenyegetve, akkor már olyan mindegy.
A férfit a másik eltüntette a fürdőszobába, a csaj meg nekiállt hálálkodni, amire megráztam a fejem.
- Nem azért csináltam, hogy pénz kérjek érte, csak láttam, hogy bajban vagy és ösztönösen segítettem. Nem várok érte semmilyen ellenszolgáltatást, de….. – néztem végig rajta és mosolyodtam el, - de egyszer eljöhetnél velem valahová vacsorázni. Persze, csak, ha neki nincs ellen kifogása. – intettem a fürdőszoba felé. – Nem akarok a magánéletedbe belekavarni.
Az már fél siker volt, hogy felírta a számát, bár egészen más okból kifolyólag, de hát az a lényeg, hogy megvolt.
- Azért nem árt ezekkel vigyázni, akármennyire nem tartod őket sokra. Lehet, hogy nem a legfelszereltebbek, de sokan vannak és az embereik ott vannak mindenhol. Ha látták ide bejönni, és nem látják kimenni, akkor tuti, hogy itt fogják keresni és nem a finomkodásokról híresek. Biztos jó vagy a szakmádban, de mindenkivel te sem végezhetsz. Azt mondom, jól gondold meg, mit teszel.
Persze, amilyen hülye vagyok, én is tudni szerettem volna, hogy ki küldte a fickót, mert lehet, hogy mégis lakhelyet kell változtatnom, ha nem akarom kinyíratni magam, újdonsült szomszédaim miatt, így aztán vele tartotta, de megálltam az ajtóban.
- Ha nem vagy idevalósi, akkor honnan jöttél egyébként? – kérdeztem meg közben, mert nem árt kissé megismerni őket, ha már ilyen jól összehozott minket a sors.
A telefonom aztán megrezzent a zsebemben és én egy elnézést kérő pillantással, elfordulva vettem fel, majd pár perc hallgatás után dühösen mordultam bele.
- És persze ti azonnal kidobtátok a cuccot, hogy a kopók ne találjanak semmit? Bravó! Úszott pár százezer és még büszkék is vagytok magatokra! Azt leshetitek, hogy máskor is titeket bízlak meg! – azzal dühösen bontottam a vonalat. – Barom!
Aztán már a női volta figyelmem, bár még füstölögtem magamban.

Nem tűnik szívbajos típusnak és láthatóan próbálta kicsit oldani a hangulatot, ami ellen nem is volt kifogásom és úgy tűnik, hogy nem ő lesz a legproblémásabb szomszédom. A vacsorameghíváson viszont már elmosolyodtam.
- Még csak az kéne, hogy a bátyám mondja meg kivel, vacsorázom. – Kicsit elszóltam magam de nem foglalkoztam vele. – Várom a meghívást amint mindennel, végeztem. – fejeztem be a legártatlanabb arcommal. Kifejezte az aggodalmát a bandával kapcsolatban, de feltehetőleg itt sem működnek máshogy a dolgok, mint a világ bármely pontján így végül is felesleges volt.
- Nem szokásom fejjel rohanni a falnak. – Az ajtóban megállt érdeklődni kicsit.
- Bostonból… Jól meghízott bár New Yorkkal nem sok város vetekedhet. – Nem mondtam többet, mert megcsörrent a telefonja. Türelmesen megvártam, míg végzett. Nem akartam megzavarni. Láthatóan rossz híreket kapott. Nem az én dolgom de azért udvariasan megjegyeztem.
- Így bízzon az ember másokban mi? – Talán enyhe célzás is volt valamire de még én se voltam benne biztos. A még mindig szunyókáló fickó felé fordultam. A kezén lévő vágás csúnyább, mint először gondoltam.
- A biztonság kedvéért azért meg kéne kötözni. – Mondtam végül meg is találtam a hajszárítót és „Mikey” kezébe nyomtam.
- A zsinórjával kötözd meg a kezeit! George! Menj, figyelj, hogy ne most lepjenek meg a barátai! – Nem véletlenül a bátyámat küldtem ki. Elég valószínű, hogy megölöm a fickót és valahogy ez is olyan, mint a szex. Az ember nem szereti a családja orra előtt csinálni. A másik ok hogy jobban szerettem volna, ha a csempész a közelemben marad, még nem vagyok benne biztos, hogy mennyire megbízható majd most kiderül.
- Fel kéne ébreszteni. Jobb, ha minél előbb túlesünk rajta. Ha tényleg vannak a közelben társai akkor jobb lesz megtudni mielőtt tényleg aggódni kezdenek érte. Ja és rád is szükségem lesz, ha megpróbálna szökni. – Odaléptem a kádhoz és feltűrtem a felsőm ujját láthatóvá téve ezzel a kígyótetoválásomat. A kezemet gyorsabban meg tudom mosni, mint a ruhámat…

Kicsit meglepett a bejelentése, hogy a srác a bátyja, de végül is megnyugtatott, hogy a következő pillanatban nem fog szitává lőni, merő féltékenységből, csak mert meghívtam egy vacsira a barátnőjét.
A telefon után még mérgelődtem magamban egy darabig, amiből Vipera hangja zökkentett ki.
- Hát ja! Csak nem tudom, hogy az ilyen emberek, hogy akarnak a mai világban megélni, ha jobban féltik a seggüket, mint, hogy egy kis kockázatot vállalnának. – bólintottam a szavaira.
Mikor a kezembe nyomta a hajszárító zsinórból avanzsált kötelet, egy pár pillanatig csak néztem rá, majd megvontam a vállam és nem éppen gyakorlott mozdulatokkal, de összekötöttem a fickó kezeit, majd a biztonság kedvéért még a csaphoz is hozzáérősítettem, hogy ne ugráljon, míg a bátyó őrködni ment, ami nem volt túl rossz ötlet a körülményeket tekintve.
A csak higgadtságát és, ahogy a testvér eltűnt a színről a szemeiben megvillanó érzéketlenséget néztem, nem sok jót jósoltam a fogolynak, főleg, hogy ha nem működik együtt, erre viszont mérget is vehettem volna, mert a bandákban szigorúan veszik az árulást.
- Rám is szükséged van? – néztem rá kíváncsian. – Én nem ölök embert, ha nem muszáj, és akkor is csak önvédelemből. Mint láthattad őt sem csináltam ki. – mutattam a férfira. – Ja, és a kínzás sem az erős oldalam. – tettem még hozzá. – Egyébként úgy sem fog beszélni. – jeleztem a véleményemet, de közben persze nem kerülte el a figyelmemet a tetoválása, amiről gondolom a nevét is kapta, de lehet, hogy fordítva.
- Lehet, hogy jobban járnál, ha csak ráijesztenél és követnéd, akkor hamarabb megtudnád, hogy kik küldték rátok, mint, hogy kivered belőle, hiszen tudja, ha neked beszél, akkor is meghal, csak akkor a társai ölik meg. Láttam már ilyet, hidd el nem szép látvány. – ráztam meg a fejem. Nem is értem a bátyádat, hogy keveredett ezekkel össze? Nem tudta, hogy ez lesz a vége, ha nem fizet? Vagy ennyire bízott benned, hogy elsimítod? – kérdeztem kíváncsian.

- Jobb, ha itt maradsz, mert még szükség lehet a pisztolyodra. – Válaszoltam neki viszont az ahogy folytatta már kevésbé tetszett. Nem igazán akar ”erőszakot” alkalmazni. Erre kicsit elfintorodtam de, épp háttal voltam neki és egy törölközővel tömtem be a fickó száját, így valószínűleg nem vette észre. Majd meglátjuk mi lesz a vége.
- A drogosok nem gondolkodnak. Bár sose volt túl sok esze… - Jegyeztem meg sötéten. – Azt hiszem, a csodára várt most meg azt várja, hogy simítsam el helyette a hülyeségeit. Nem fogom hagyni, hogy kinyírják de, ha nem változik, meg akkor én lógatom fel a legközelebbi lámpaoszlopra. - Belenéztem a csempész kíváncsi szemeibe. Én is kíváncsi lettem volna, hogy mi jár a fejében. – Nem várom el, hogy mindent megérts és egyenlőre nem is szeretném, most pedig elintézem amit kell. – Már majdnem hozzáláttam, amikor még valami eszembe jutott.
- Ha nem akarod, hogy megjegyezzen magának, akkor rejtsd el az arcodat. – Közben az egyik falon lógó törölköző felé intettem. Párszor jó erősen felpofoztam a kádban fekvő alakot, mire lassan kinyitotta a szemét. Először értetlenül nézett rám aztán szép lassan láthatóan kezdte felfogni, hogy mi történt. A zsinórt feszegette egyelőre sikertelenül, de mikor közelebb hajoltam hozzá teljesen mozdulatlan lett. A szeméből kiolvastam a rosszul leplezett félelmét és ez tetszett. A késemet a torkához szorítottam de persze nem túl erősen. Amennyire lehet ki akartam élvezni a dolgot.
- Szeretném, ha beavatnál egy-két dologba, és ehhez jó lenne, ha együttműködnél velem. – Nyugodtan beszéltem és még szinte be sem fejeztem a mondatot, mikor megfogtam a sérült kezét és az egyik körmömet mélyen, belenyomtam a húsába. A vér erősebben kezdett folyni a kezéből de nem kiáltott fel csak keményen ráharapott a törölközőre. Nem akart gyengének látszani. Én, pedig folytattam.
- Szépen kiveszem a szádból a törölközőt, és azt teszed, amit mondok, különben nagyon lassan fogok végezni veled. – Még erősebben vágtam bele az ujjamat a karjába, amire összerándult de azon kívül nem sok jelét adta a fájdalmának. Le se tagadhattam volna, hogy mennyire élveztem a dolgot. Elengedtem a karját, kitéptem a szájából a törölközőt, és csak ledobtam a földre.
- Te meg ki a franc vagy!? – Hörögte. Kicsit erősebben nyomtam a torkának a kést, amitől egy kicsit hátrébb kellett hajtania a fejét.
- Nem hinném, hogy hallottál rólam. Általában Viperaként ismernek de, te leszel az első, akivel itt végzek. Viszont most én kérdezek! Ki küldött!? – Vártam egy-két másodpercet de megmakacsolta magát. Felpofoztam, és megint elkaptam a kezét. Amire csak nevetett.
- Belőlem nem szedsz ki semmit, és ha megölsz a társaim, kinyírnak téged is te mocskos ribanc! – Mélyen belenyomtam az ujjamat a kezébe és majdnem felüvöltött de, ehelyett inkább keményen összeszorította a fogait. Dacos… Ha lenne elég időm, megtörhetném de, nem akarom itt megvárni a társait. Kíváncsian hátrafordultam „Kámfor” felé és figyeltem a reakcióját bár a fél szememet azért a bandatagon tartottam. Azt hiszem mindenre felkészültem, majd most kiderül…

// Bocs hogy eddig tartott de sűrű volt az utóbbi néhány nap és nem volt energiám írni. //

Nem tudom, hogy miért is maradtam tulajdonképpen, hiszen nyugodtan itt is hagyhattam volna őket, bár azért felmerült bennem, hogy nem biztos, hogy a történtek és a látottak után, hagynának simán elsétálni. Biztos túl paranoiás vagyok, de hát azért vagyok még életben.
Minden esetre annyira nem ugráltam, hogy végig nézzem, ahogy valamilyen módon kiszedi a fickóból, hogy kiknek dolgozik, hiszen már hangot adtam neki, hogy a sikerben kételkedem, ha mégis belevág, akkor el tudom képzelni, hogy mit szándékozik tenni. És az már most nem tetszett, bár még el sem kezdte.-
Mikor azt mondta, hogy takarjam el az arcom, azért felcsillant a remény, hogy ezek szerint életben kívánja legalább hagyni., így aztán magamra húztam a kapucnit és felhúztam a cipzárt az orromig.
A kérdez-felelek, nem jól indult és nem is jól folytatódott, ahogy sejtettem és én igyekeztem a háttérbe húzódni, hogy minél kevesebb közöm is legyen hozzá. A csaj láthatóan nem először csinált ilyet és sejtettem, hogy lesz ez még keményebb is.
- Mondtam, hogy ez lesz. – szólaltam meg halkan. – Viszont azt hiszem itt az ideje, hogy én eltiplizzek és magatokra hagyjalak benneteket. – döntöttem végül, mert nem volt kedvem tovább nézni a kínvallatást. Végeredményben semmi közöm az ügyükhöz. Én megtettem a magamét, innentől az ő dolguk.
- Sok szerencsét Vipera. – biccentettem és óvatosan az ajtó felé mozdultam, de azért figyeltem a lányra, mert nem akartam meglepetést.
- Egyébként a bandajelzése a Veszett Kutyáké, ha jól emlékszem, ennyit még segíthetek. – tettem hozzá, hiszen már láttam ilyet. – Az egyik feltörekvő banda a környéken.

//Semmi gond, nálam is van ilyen //

Nyugodtan hallgattam végig Kámfor mondókáját de, mielőtt kiléphetett volna a fürdőszoba ajtaján elkiáltottam magam.
- GEORGE! – Szinte két másodperc sem telt bele mire George kérdő tekintetét rám emelve megjelent az ajtóban. – Egyenlőre nem szeretném, hogy eltűnjön az új barátunk! – A következő szavaimat, pedig már a csempésznek címeztem. – Örülnék, ha még egy kicsit itt maradnál. Nem mintha nem értékelném a segítségedet, ugyanis emiatt vagy még életben de sajnos nem olyan egyszerű elnyerni a bizalmamat és te még nem feleltél meg. – Rámosolyogtam de ez már sokkal fenyegetőbb volt, mint az eddigiek. – Szóval pihenj egy kicsit és továbbra is várom a hozzáfűznivalóidat. – Nem vagyok benne biztos, hogy miként is reagál majd a hallottakra. Őszintén szólva, ha inkább a távozás mellett dönt, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy megállíthatjuk. George-on egyértelműen kiütköznek az elvonási tünetek. Elég csak ránézni a remegő kezére vagy a falfehér arcára… Nem tűnik túl harcképesnek. Én valószínűleg meg tudnám állítani. Ugyan nála pisztoly van nálam meg csak egy kés de, elég közel vagyok, hogy elérjem mielőtt rám lőhetne, és aki ismer az tudja hogy mire vagyok képes egy késsel. A másik oldalról viszont azt hiszem, több van ebben a fickóban, mint az elsőre látszik. Így gondolkodtam de, az arcomról teljes magabiztosságot sugároztam felé. Nem hinném, hogy annyira harcolni szeretne legalábbis az eddigi viselkedése alapján. Amennyiben megpróbál kijutni a késsel utána, vetem magam és megpróbálom ártalmatlanná tenni egy-két gyors nem túl mély vágással, viszont ha túl veszélyesnek látszik a helyzet, akkor a megpróbálok gyorsan végezni vele és a torkába, vagy a szívébe állítom bele a kis szerszámot. Georgetól nem sokat várok. A jelenlegi állapotában örülök, ha nem engem lő le véletlenül de, azért annyit talán meg tud tenni, hogy nem engedi ki az ajtón.
Amennyiben bölcsen a maradást választja. Nemes egyszerűséggel az eddig hallgatózó kádlakó felé fordulok és egy gyors pofonnal, mutatom meg neki, hogy hol a helye.
- Sajnálom, hogy az idődet rabolom és még azt is végig kell nézned, ahogyan vízbe fojtom ezt a barmot de, ezt még be kell fejeznem mielőtt veled foglalkozhatnék. – A sajnálkozásom nem volt éppen hihető de egy kis udvariasság nem árthat. Mindeközben mintha csak fürdéshez készülődnék, megnyitom a csapot természetesen a leghidegebbre állítva és lemosom a kezemről a rászáradt vért. Újra betömöm a fogoly száját és a fejét a csap alá nyomom. Végig ugrásra készen figyelem a legapróbb neszeket ugyanis nem vagyok oda a kellemetlen meglepetésekért, de azon kívül szinte teljesen a kádban fekvőnek szentelem a figyelmemet. Elképzelem milyen kellemetlen, lehet, ahogy a törölközőn keresztül lassan folyik le a torkába a víz.
- Nyugalom. – Búgom halkan a reszkető keményfiú fülébe. – Nem lesz ilyen gyorsan vége. Legalább is addig biztos nem, amíg el nem mondasz nekem mindent, amit tudni akarok. – Érzem, hogy már nem bírják sokáig az idegei. Imádom a munkámat és még jól is, csinálom. Az arcába mosolyogtam és még erősebben tartottam a torkánál fogva…

Nem hiába gondoltam azt, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, hogy én csak úgy kisétálok az ajtón, miután majdnem végig kell néznem, ahogy egy kínvallat valakit, és gondolom ezek után esze ágában sincs elengedni, ez meg csak egyet jelenthet.
Már kellően megbántam, hogy nem maradtam a seggemen, amikor elkezdődött itt a banzáj, de hát most már verhetem a fejem a falba, az sem segít rajtam.
Mondjuk azért, ha arra számít Vipera, hogy nem fogom használni a pisztolyomat, ha veszélyben érzem magam, akkor nagyon meg fog lepődni, hiszen bár igaz, hogy ritkán kerül sor arra, hogy én embert öljek, de azért nem vagyok annyira szent, hogy ez még soha sem fordult elő. Szóval, ha kell, akkor kivágom magam innen is.
A hívó szóra ugyan megjelenik a lány testvére, de elég csak ránéznem és tudom, hogy ő nem lesz ellenfél számomra, még fegyvert sem kell használnom ellene. Tiszta roncs ez az ember.
A lány viszont veszélyes, ezt már kellően leszűrtem.
- Már bocs, de a fene se akarja elnyerni a bizalmadat! – háborogtam. – Átjöttem és segítettem, nem kérdeztem akkor sem, hogy bízol-e bennem, és te is örültél, hogy életben maradtál. Ennyi! Most pedig visszamegyek a lakásomra, mert nem vagyok kíváncsi a további terveidre. – szögeztem le határozottan, bár belül nem voltam ennyire biztos önmagamban. – Megvagyok én anélkül, hogy rám szálljon valami tetves banda miattatok. – vontam meg a vállam, majd ha George nem tágít az utamból, nagyot taszítok rajta, remélve, hogy a földre lököm és figyelmeztetésül meglóbálom előtte a pisztolyom, hogy eszébe ne jusson az övét használni.
Persze tudtam, hogy nem jó ötlet közben szem elől téveszteni a lányt, de hát nem tudok egyszerre kétfelé figyelni, így aztán már csak azt veszem észre, hogy végig hasítja a fegyvert tartó kezem a késével, ráadásul a férfit sem sikerült eltávolítanom az útból. Sziszegve ejtem el a pisztolyt és kapok a sérült kezemhez, miközben a falhoz tántorodom, igyekezve elkerülni Vipera további szúrását, ha még nem fejezte volna be.
- Látom, hogy komolyan gondoltad, hogy maradásra bírsz, csak nem tudom mit akarsz még tőlem! – néztem rá dühösen.
Ezek után nem sok választásom volt, hogy végig nézem-e, hogy szedi ki a foglyából az számára oly fontos infókat, de nem lettem volna a szerencsétlen helyébe.
Bár a hangokat nem tudtam kizárni a fülemből, azért inkább a lerobbant fürdőszoba hiányos csempéit kezdtem vizsgálni. Úgy döntöttem, hogy további felvilágosítással nem fogok szolgálni neki, ha már ennyire kedvesen marasztalt.
Leakasztottam egy törölközőt azért a falról és bebugyoláltam vérző karomat, mert a seb ugyan nem volt mély, de vérezni vérzett rendesen.
~ Hülye bige! Így legyen kedves az ember valakihez! ~ dünnyögtem magamban.

George nem állt túl magabiztosan a helyén és azt hiszem nem csak az állapota miatt. Mintha kételyek ültek volna ki az arcára. A csempész megpróbálta félretaszigálni az útból de ezt már nem hagyhattam. Főleg hogy egyre fenyegetőbben viszonyult szeretett bátyámhoz. Egy pillanattal később már mellette voltam és mielőtt ideje lett volna reagálni egy laza mozdulattal felhasítottam a karját. A várt hatás nem is maradt el elejtette a pisztolyt és a kezét markolva a falnak, dőlt.
- Nem megmondtam, hogy itt maradsz!? – Sziszegtem az arcába miközben a pisztolyt a kádhoz, rúgtam. – Ha mindennel végeztem, akkor majd elmehetsz, úgyhogy légy szíves ne nehezítsd a dolgomat! – válaszra sem méltattam a dühös megjegyzését. George-ra néztem, és már tisztán láttam rajta az undort. Hálátlan. Dühösen léptem vissza a fürdőző barátunk mellé. Megnyitottam a csapot kitéptem a szájából a törölközőt de, mielőtt bármit mondhatott volna mérgesen nyomtam le a fejét a víz alá. Sokáig tartottam ott minden erejével próbált levegőhöz jutni így nehezen de sikerült lent tartani. Egyre inkább kétségbe esett és eltartott egy ideig mire eszembe jutott hogy nem megölni akarom, hanem kikérdezni. Elengedtem és hagytam, hogy egy kevés levegőhöz jusson. Kinyitottam a számat de csak George rémült hangját hallottam.
- A folyosón jön valaki! – Az első gondolatom az volt hogy megjöttek a fickó társai a második, pedig az hogy valaki kihívta a zsarukat. Felkaptam a kád mellett heverő jelenleg épp gazdátlan pisztolyt. Én is hallottam a lábdobogást, ami gyorsan erősödött jelezve a látogatóink érkezését. A hangokból ítélve minimum ketten de az is lehet, hogy hárman készültek újra ránk törni. George megfordult és kirohant a fürdőszobából.
- NE! – Csak ennyire volt időm mikor meghallottam kintről a lövöldözést. Mire az ajtóhoz értem már azt láttam, ahogy a bátyám elterül a padlón. Rögtön leadtam egy lövést az egyikre de, csak egy kábító lövedék hagyta el a csövet, ami el is találta az egyik támadót. Többre viszont nem volt időm a felém forduló fegyver elől gyorsan visszarántottam magam a fürdőszoba ajtón. Lövések csattantak a falba mellettem. Egy maradt, ha jól láttam és nincsenek még többen… Újabb lövést adtam le de, nem talált és egyenlőre én is megúsztam. A többiekre nem is nagyon figyeltem, pedig ha figyeltem volna, akkor észrevehettem volna, hogy a bandatag vízben nagyon mocorog, és már majdnem leszedte az ideiglenes kötelet a kezéről…

Sosem voltam valami szadista és sosem kínoztam meg senkit, így most sem volt jó végi hallgatni a bandatag fuldoklását, ami a lányt láthatóan egyáltalán nem hatotta meg, sőt talán még élvezte is. Azt azért még leszűrtem, hogy a testvére, ha tényleg az egyáltalán, szintén nem volt elragadtatva a csaj ténykedésétől, ami kis kételyt ébresztett bennem, hogy ezek itt mennyire ismerik egymást.
Azonban nem sokat gondolkodhattam a dolgon mert valóra vált a rémálmom, hogy a nyakunkba szakad a banda, legalábbis ez jutott elsőnek eszembe, ahogy meghallottam George kiáltását.
Aztán még a pisztolyomat sem tudtam magamhoz venni, hogy legalább védekezni tudjak, hiszen azt Vipera azonnal a magáévá tette.
Vipera testvére le sem tagadhatta, hogy szétette a drog az agyát, hiszen ezek után, ahelyett, hogy meghúzta volna magát, kirohant, egyenesen bele a közeledőkbe, akik nem barátian fogadták, ezt a felhangzó lövések bizonyították, ami nagyon nem volt jó jel, és ahogy elnéztem a lány sem ennek vette, hiszen azonnal tűz alá vette a bejáratot.
- Csak kábító lövedék van benne! – kiáltottam utána, nehogy elszámítsa magát, bár nem érdemelte meg, hogy segítsek rajta ismét, de most az én bőrömre is ment a játék, mert nagyon úgy nézett ki, hogy sarokba leszünk szorítva.
Ha ide bejöttek, akkor valószínűleg kinn még többen vannak, ezek csak felderítők lehettek, hiszen bár válaszlövések is elhangzottak, de nem úgy tűnt, hogy többen lennének az ajtóban.
Azonban míg Vipera kifelé figyelt, addig a kádban helyet foglaló szépfiú is magához tért és most eléggé dühösen kezdett kimászni a helyéről, megszabadulva a kötelektől. Hiába na, nem vagyok valami profi az ilyesmiben! Nem hiszem, hogy rám pályázott volna, legalábbis a vérben forgó szemeit most Viperára függesztette, de ha a csajt kinyírja, minden valószínűség szerint én következem.
- Vipera a hátad mögött! – kiáltottam a lányra, hiszen nálam nem volt semmi, amivel elintézhettem volna a dromedárt.
Kint most pillanatnyilag csend volt, de szerintem csak az erősítésre vártak, ami nem késhet soká és akkor nagy bajban leszünk.
- Ki kéne jutnunk innen, mert itt csapdába kerülünk. – jegyzetem meg kissé idegesen. – Ár kéne jutni a lakásomba, onnan vezet le tűzlépcső. – vetettem fel, ha sikerült elhárítani a fennálló veszélyforrást.
Ha nem akadályoz meg benne Vipera, akkor a fürdő lakásom felé eső falát keményen megrúgom, amitől az egy kis darabon be is szakad.
- Nem hosszútávra tervezték. - vonom meg a vállam, majd tovább tágítom a lyukat, ha addig nem rohannak le minket.

Pár másodpercig teljes volt a csend. George nem volt túl messze tőlem de nem mozdult. A növekvő vértócsából ítélve valószínű, hogy már nem is fog. Feldühített a gondolat de jóformán régóta halott volt már. Megölöm a gyilkosát vagy ők ölnek meg engem. Ez már csak így megy és soha nincs vége. Egyszer talán engem is átlőtt koponyával találnak meg de, azért annyit viszek magammal amennyit, csak lehet. Kábulatomból Kámfor hangja ébresztett fel. Megfordultam és a bandatag már ott állt előttem. Elég zavart volt a tekintete bár ez így szokott lenni azokkal, akiket megdolgozok. Rám vetette magát és a torkom felé kapott de, a kést azonnal beledöftem a torkába. Ezután már nem kapkodhatott sokáig… Odakint viszont még mindig egy pisszenést sem lehetett hallani. Valószínűleg az ajtót célozza, és azt várja, hogy kidugjam rajta a fejemet. Ha ez volt a terve, akkor hiába várt bár egyelőre még én se tudtam, mit tegyek. Megint a csempész segített ki amikor láttam mire készül hagytam hadd csinálja. Már az első rúgásától is beszakadt a fal egy része. Kérdő tekintetemre csak megvonja a vállát, és úgy magyarázkodik. Nem csoda hogy olyan olcsón adták bár most nincs kedvem emiatt reklamálni. Én viszont nem tűnhetek még el. A táskám, és ami még fontosabb a laptopom a hálóban maradt és nem voltam oda a gondolatért, hogy illetéktelenek kezébe jusson.
- Menj előre, ha akarsz. Én még nem végeztem itt. – jelentettem ki. Eddigre már kész is volt a tervem. A nyálas törölköző csak egy karnyújtásnyira hevert tőlem felkaptam és kihajítottam a fürdőszoba ajtón és szinte ugyanakkor én is kihajoltam rajta. A szememmel gyorsan megkerestem a fickót, és háromszor meghúztam a ravaszt. Az ő fegyvere is eldördült kétszer aztán összeesett. A törölköző kilyukadva hevert a földön, és ha a második golyó néhány centivel arrébb megy, akkor én is mellette feküdnék, így viszont egy hajszállal vétette el az arcomat. A reflex implant nélkül nem ment volna. Ha kámfor még a fürdőszobában volt, akkor odadobtam neki a pisztolyt és odarohantam George kihűlő testéhez a karját megfogva, bizonyosodtam meg róla, hogy tényleg meghalt. Kivettem a kezéből a pisztolyt és berohantam a táskámért. Ekkor ismét egy csapatnyi láb dübörgését hallottam. Rohantam vissza a fürdőszoba felé közben, pedig küldtem egy-egy golyót az elkábítottak fejébe és behajítottam a pisztolyt a kádba. A takarítást már a kutyákra bízom elvégre nekik sem érdekük, hogy kitudódjanak az itt történtek.
- Siessünk! – Mondtam Kámfornak miközben a táskából elővettem a saját pisztolyomat, és zsebre dugtam a késemet. Ezután pedig követtem az utcára. Ha pedig kiértünk, akkor rögtön elindulok a motorom felé.
- Erre!

A lövések és az utána bekövetkező várakozó csend után, nem gondoltam, hogy a lány testvére még életben van, így nem is szándékoztam időt pazarolni arra, hogy utána nézzek.
Miután a figyelmeztetésem megtette a hatását és a lebőszült bandatag holtan hevert a padlón, már semmi nem tartott vissza, hogy minél előbb táguljak erről a helyről, Vipera meg vagy jön, vagy marad, ez már igazán nem az én dolgom. Azért reméltem, hogy engem nem akadályoz meg benne, hogy a távozás mezejére lépjek, már így is túlteljesítettem a szomszéd segítségnyújtás követelményeit.
Mikor előre küldött, egy percig sem haboztam, csak bólintottam, nem kötve az orrára, hogy akkor is mentem volna, ha nem mondja, ő meg vívja meg a csatáját a bandával, ha még akar itt valamit.
Már a saját lakrészemben voltam, mikor meghallottam a lövöldözést, de nem törődtem vele, hanem összekaptam pár fontos dolgot, és a kommunikátoromat, és már tűztem is a tűzlépcső felé. Mikor zajt hallva hátranéztem megláttam a lyukon ármászó lányt, nem kellett nagyon siettetnie, már a lépcsőn robogtam lefelé.
Az utcára érve, megkönnyebbülten láttam, hogy egyelőre itt nincsenek a bandatagokból, bár ez valószínűleg nem marad így, ezért villámgyorsan kell eltűnnünk, ráadásul a képemet sem szerettem volna nekik megmutatni, mert aztán állandóan nézhettem volna a hátam mögé, hogy nem akar-e valahol valaki hátba szúrni, vagy elgázolni.
A kezem is egyre jobban fájt és nem ártott volna átkötni valamivel, mert a törölköző kezdett átitatódni.
Mivel Viperánál voltak a fegyverek és ahogy láttam tudott is bánni vele, most inkább az ő nyomában loholtam, hogyha gáz van, akkor legalább legyen esélyem.
- Hamar el kéne tűnnünk innen. – szólaltam meg halkan. – Kell egy kocsi. El tudsz törni egyet? – kérdeztem reménykedve, mert ha futnunk kell, hamar megtalálnak minket. – Van egy zugorvos a közelben, el kéne jutnom odáig. – mutattam fel a kezem.

Gyorsan kellett mozognunk pillanatok alatt leértünk a tűzlépcsőn. Legalább most nem tart fel. Az utcára érve viszont én vettem át a vezetést. Visszafordulva mozgást láttam az ablakban. Egy másik fickó hajolt ki Kámfor lakásának ablakából. Nem láttam az arcát de, azt hallottam, hogy valakivel bőszen ordítozik. Pillanatokon belül nagy bajban leszünk itt. Sietősen szedtem a lábaimat és egyenesen a motorom felé indultam. Kámfor, pedig ott volt szorosan mögöttem. Hallottam hogy mond valamit, bár nem igazán értettem. Kicsit talán megzavarodtam
- Erre! - Sziszegtem neki. Oda se figyelve. A motor még mindig a ház előtt volt. Futás közben előkotortam a kulcsokat a zsebemből és egyenesen felpattantam rá.
- Gyorsan! – Amint megéreztem, hogy a hátam mögött van gázt, adtam. Bekanyarodtam az első utcán aztán száguldottam tovább sűrűn változtatva az irányt. Feszülten figyeltem hogy legapróbb gyanús jelet is észrevegyem. Egy idő után lassítottam és kicsit nyugodtabban vezettem tovább. Nem követtek. Egyelőre megúsztuk.
- Mit mondtál hova akarsz menni? – Kérdeztem vissza kicsikét megkésve.
- Rendben mond merre… - Ezután már az ő utasításait követve haladtam tovább. Gondolatok ezrei rohamoztak meg de, gyorsan elhessegettem őket. Erre most nincs időm. Még mindig a nyomunkban lehetnek. Amennyiben nincs mondanivalója csendben, megérkezünk a megadott helyre. A motorról leszállva figyelek csak fel rá, hogy mennyire vérzik a keze. Csak a bátyámat védtem. Magának köszönheti. Legalább nem kellett megölnöm. Azt hiszem nem lesz vele baj.
- Mehetsz. – Mondtam, bár nem hiszem, hogy az én engedélyemre van ehhez szüksége. Egy zsebkendővel elkezdtem letörölni a kezemre száradt vért. Talán annak a vére, akit leszúrtam vagy George-é. A gondolattól szomorúság lett úrrá rajtam de nem engedhetem át magam neki.
- Most itt hagylak, gondolom, innentől már boldogulsz majd. Ha van valami a számom megvan. Hívj és kárpótollak a kellemetlenségekért. - Elfordulok és letörlök egy könnycseppet. Nem. A vipera nem sír. Megkeresem és megölöm mindet. Megeresztettem egy mosolyt legújabb ismerősöm felé.
- A jövőbeni viszontlátásra. - Gázt adtam és elindultam. Sok dolgom van még…

// Bocs hogy megint ilyen sokat kellett várnod de most a karácsony miatt megint csak keveset jutottam géphez… ://

Mivel túl sok választásom nem volt jelenleg, követtem amerre ment a lány, és megkönnyebbülve láttam, mikor egy kulcs került elő a zsebéből, ami valamilyen járművet feltételezett. Mondjuk jobban örültem volna egy autónak, mert az nagyobb védettséget adott volna, de hát örültem, hogy legalább egy motor akadt a tarsolyában.
Minden hezitálás nélkül pattantam fel utána, mert az ablakban kihajoló fickó kiabálása azt sejtette, hogy van a bandából bőven az utcán is, így jobb lesz minél hamarabb eltűnni a környékről.
Kapaszkodtam erősen a lány derekába, mert repesztett, mint az őrült, egyik utcába be, a másikból ki, de legalább úgy nézett ki leráztuk a srácokat.
Ekkor már hajlandó volt rám is figyelni egy kicsit.
- Van egy zugdoki itt nem messze. – kiáltottam a fülébe. – El kéne dobnod hozzá, mielőtt elvérzek. – hadartam, majd el is mondtam, hogy jutunk oda, ha hajlandó elvinni.
Mikor leparkoltunk ő is leszállt, de hiába is kerestem valamiféle érzelmet az arcán, Vipera ábrázata olyan volt, mint egy kő, pedig nem régen elvesztette a testvérét, még sem látszott rajta semmilyen érzelem.
Megvontam a vállam, hiszen ki vagyok én, hogy érdekeljen, ráadásul még majd nem el is vérzek miatta.
- Kössz! – vetettem oda gúnyosan. – Ha ezt nevezed kis kellemetlenségnek, - emelem meg a kezem, - vagy azt, hogy elvesztettem miattad a lakásom, hát elég érdekes életed lehet. – vetetem oda. – Bár ha valaki a testvérét is ennyire szánja, akkor már értem. – bólintottam és csak nem tudtam kihagyni ezt a szurkálást.
- Igen, boldogulok egyedül, ahogy eddig is, és magamtól is sikerül bajba keverednem, nem kell hozzá még segítség is, kössz. – intek egyet búcsúzóul, de nem mondom, hogy a viszont látásra, hiszen jobb a békesség. – Béke veled! – mormolom és igyekszem minél előbb a dokihoz, hogy összefoltozzon.

//Semmi baj, megértem, és köszönöm a játékot, remek volt  //