Sikátorok, zsákutcák

New York sötét, veszélyes sikátorai mára már szinte a város jelképeivé váltak. Mindenhol megtalálhatóak, a vér, és a benzin szaga összekeveredve olyan érzéssel tölti meg az átutazót, mintha egy maratoni futás után beülne egy lepukkant, koszos lebujba. Ha veszélyt keresel, itt megtalálod: nézz csak egy ezredmásodperccel tovább a kelleténél egy kék hajú bandatagra, azonnal előkerülnek a bökők, meg a zsaruktól csórt sokkolók, aztán kezdődhet a régimódi verekedés, amiből ki tudja, ki kerülne ki győztesen. A félig-meddig megnyugtató neonfények ide már nem érnek el, itt már csak magadra számíthatsz.

Miután elváltam Viperától és a doki nem kis pénzért összefoltozta a kezemet, vakarhattam a fejem, hogy most aztán merre tovább.
Abban biztos voltam, hogy nem mehetek vissza a lakásomba, hiszen minden bizonnyal figyelték, így nem volt más lehetőségem, mint újabb lakóhely után nézni, még hozzá elég messze a régitől, mert nem szerettem volna a bandába futni. Igaz, hogy nem én voltam az elsődleges célpontjuk minden valószínűség szerint, de hát mire elmagyaráztam volna, hogy hogyan is keveredtem a dologba, már régen megnyúztak volna.
Mivel azért nem ez az első eset, hogy kicsit gyorsabban kell elhagynom a lakhelyemet, mint ahogy szándékomban áll, így persze van a raktáramban egy kis aprópénz ilyen esetre, meg némi túlélő készlet, ruha, kommunikátor, stb., amit most magamhoz is veszek és bár nem szívesen jövök ebbe a városrészbe, most úgy érzem talán ebben a nagy katyvaszban én is eltudok tűnni, amíg lenyugszanak a kedélyek.

Két hónap után már egészen megnyugodtam, hiszen semmi nem utalt arra, hogy bárki is a nyomomra akadt volna, vagy érdeklődne utánam, így már kicsit nyíltabban intéztem az ügyeimet, hiszen az üzlet nem állhatott le, ha a felszínen akartam maradni és még pénz is akartam keresni.
És valószínűleg itt követtem el a hibát, hiszen párszor egy-egy tárgyalás erejéig meg kellett jelennem egy-egy kocsmában, étteremben. Tuti, hogy ott szúrt ki valaki!
Még szerencse, hogy azért az ösztöneim jól működtek, így mikor a lepukkant lyuk felé mentem, ami jelenleg a lakásom volt, kiböktem, hogy valaki követ.
Persze egyből levert a víz, és igyekeztem lerázni, ami úgy éreztem sikerült is, de éltem a gyanúperrel, hogy talán már megtudták azt is hol lakom.
Kis kerülővel, sietve rohantam a lakásba, hogy összekapjam a cuccaimat és lelépjek, de ekkor már hallottam a rohanó léptek dobogását a lépcsőn.
Gyorsan bezártam az ajtót és elé küszködtem a szekrényt, miközben szemeztem az ablakkal, de még előtte kapkodva hívni kezdtem a számot, amit Viperától kaptam.
- Üdv! Mike vagyok, a srác, aki segített, mikor meghalt az öcséd. – hadartam, mert nem tudtam emlékszik-e rám. – Bronxban vagyok. – és bemondtam a címet. - Azt hiszem rám talált a banda, és nem biztos, hogy…- néztem ki az ablakon, de már láttam, hogy arra sem menekülhetek, - szóval valószínű, hogy nem tudok kijutni innen, és kéne……….. – az ajtón hatalmasat csattant valami, amire majdnem kiejtettem a kommunikátort a kezemből, de végül csak kitöröltem Vipera számát belőle, mert nem akartam, hogy rajtam keresztül jussanak hozzá.
Még egyszer ránéztem az ajtóra, majd nagy levegőt véve az ablakhoz ugrottam, hogy mégis megpróbáljak legalább felfelé menekülni, de alig bújtam ki, máris csattantak körülöttem a golyók. Aztán az ajtónál is nagy recsegés-ropogás hallatszott, majd éreztem, ahogy markos kezek visszarántanak a szobába, nem éppen gyengéden. Tudtam, hogy nem ölnek meg rögtön, hiszen kellett nekik Vipera címe, ezért ha a lány akar segíteni és siet, akkor talán még életben talál.

Miután Kámfort otthagytam a dokinál, ellátogattam Bostonba. Nem mintha féltem volna továbbra is New Yorkban maradni de, egyrészt nem ismertem annyira a várost, mint szerettem volna. Másrészt, pedig volt egy kis dolgom. Először anyámat kerestem meg. Három éve láttam utoljára, azóta ha lehet még jobban lecsúszott. Mikor bekopogtam az ajtón óvatosan résnyire, nyitotta és úgy lesett ki rajta. Belöktem, ledobtam a táskámat és egyszerűen közöltem vele, hogy George meghalt. Nem reagált csak nézett rám, mint aki kísértetet lát. Elfintorodva becsuktam az ajtót és letelepedtem a mocskos nappaliban. Anyám arca fel volt dagadva de a tekintete rosszabb volt a külsejénél, is mint két üres lyuk. Valaha szép kerek arca és sima bőre már a múlté. Szőke haja kifakult és csomókban hullott ki. Egy roncs volt testileg és lelkileg is összetörve. Nem éreztem iránta szánalmat de, ami meglepett, hogy semmit sem éreztem vele kapcsolatban. Bár az apám maradt volna életben. Ő sosem hagyta volna, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de ezen már kár siránkozni. Öt napot töltöttem ott bár leginkább csak aludni jártam haza. Nem is beszéltünk. A többi időmet ”ismerősök” felkeresésével töltöttem. Így szereztem tudomást, arról hogy egy hacker ismerősöm is New Yorkba költözött szerencsét próbálni. Örültem a hírnek, ugyanis párszor már dolgoztunk együtt, így legalább van egy megbízható ember a városban. Ezek után már nem sok dolgom akadt itt és úgy gondoltam, hogy New Yorkban is lecsillapodtak kissé a kedélyek így visszatértem, hogy leszámoljak azokkal, akik megölték a bátyámat.
És hogy miért tartottam ennyire fontosnak az egész hercehurcát?
Ennyire szerettem volna a bátyámat? Talán igen. Bár ő is a végét járta akárcsak most anyám. Attól még talán úgy gondoltam, hogy még visszahozhatom őt. Elhibáztam. Nem szokásom és most mégis. Nem voltam elég óvatos. Ezért kell fizetniük.
Mateo a hacker. A bolond amerikai, aki Spanyolnak képzeli magát. Legalább is ezt mondják róla. Ő pedig váltig állítja hogy gazdag Spanyol ősöktől származik. Ha igaz, ha nem, sokat segített miután megérkeztem és a segítségével sikerült pár infót szerezni a Veszett Kutyákról. Mindezek ellenére nem az a fajta ember, akinek nyugodtan hátat fordítanék de rendkívül hasznos társ. A következő közel két hónapot azzal töltöttem, hogy megpróbáltam kiismerni a várost közben, pedig négy újabb embertől szabadítottam meg a bandát. Nem volt igazán nehéz dolgom velük. Motelekben húztam meg magam sűrűn váltogatva a helyeket és végig fel voltam készülve, hogy minden elővigyázatosság ellenére megtalálnak de nem így történt.
A motoromon ültem és épp a banda egyik tagját követtem, aki feltehetőleg egy bár felé tartott hogy annak a tulajdonosával ”beszélgessen”. Terveim szerint azután intéztem volna el miután végzett odabent.
Még oda sem értünk, amikor éreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefonom. Azonnal sejtettem hogy fontos hívás ugyanis csak kevés ember tudta a számomat és azok tudták, hogy csak vészhelyzet esetén ajánlatos felhívniuk. Megállítottam a motort a követett autó, pedig befordult egy sarkon. Ha az információim helyesek, akkor úgyis tudom hová megy. Gyorsan előszedtem a telefont és türelmetlenül beleszóltam.
– Halló! – Azonnal megismertem Kámfor hangját de hallhatóan elég sietős volt neki így csendben hallgattam végig. A háttérben nagy volt a zaj és mondania sem kellett hogy mi történt. Őszintén szólva szinte már vártam hogy valamelyikünkre lecsapjanak. Gyorsan az agyamba véstem a címet. Mielőtt bármit is szólhattam volna nagy csattanás hallatszott a háttérből és a hívás megszakadt. Azonnal beírtam a Gps-be a címet és száguldani kezdtem a megadott irányba. Nem féltem, attól hogy bármi érdemlegeset megtudnak rólam. Mert nem is kérdéses hogy én vagyok a fő célpont. Ennek ellenére nem örültem volna, ha még egy ember meghal a hibám miatt, és különben is tartoztam neki. Szerencséje hogy elég közel jártam így teljes gázon alig több mint tíz perc alatt tettem meg az utat. Két utcával arrébb megállítottam a motort és gyalog folytattam. Semmi kedvem megint fejjel rohanni a falnak. Nem vesztegethetem sokáig az időt, mert ki tudja, meddig bírja, ha tényleg neki kezdenek. Nem szeretem, ha az idő ennyire ellenem, dolgozik, és könnyen el tudom képzelni, hogy csapda van a dologban. Óvatosan közelítettem meg az utcát felkészülve rá hogy bármelyik pillanatban tüzet nyithatnak rám.
Befordulva három embert láttam őrködni az épület előtt. Egyikük az ajtót őrizte egy másik az ablakokat figyelte géppisztollyal a kezében. A harmadik, pedig szintén egy kis gépfegyverrel figyelte az utcát. Gyorsan visszabújtam a sarkon álló épület mögé. Szerencsére nem vettek észre. Utálom az ilyen melókat. Jobban szeretem a kidolgozott terveket és a csendes megoldásokat, de ez itt nem fog menni…

Mikor berántottak az ablakon, jól bevertem a fejem a keretbe, így már ekkor csillagokat láttam, de sejtettem, hogy nem ez lesz a legnagyobb bajom a közeljövőben.
A szobámban vagy hat bandatag tartózkodott, köztük az egyik alvezérrel, akit már volt szerencsém látni egyszer, és ha jól emlékszem Terminátor volt a beceneve, és ezt nem csak jópofaságból kapta, csak rá kellett nézni.
Volt náluk minden, ami szem szájnak ingere, kés, pisztoly, baseball ütő, vascső, tomfa, úgy, hogy látszott, hogy nem piknikezni jöttek éppen.
- Ne ficánkolj kis köcsög! – fogtak le vasmarokkal, miután nagyot nyekkenve landoltam a földön. – Hová volt olyan sietős a séta? Talán csak nem előlünk akartál futni? – kérdezte Terminátor gúnyos vigyorral a képén.
- Áááá, eszemben sem volt, csak gondoltam szívok egy kis magaslati levegőt. – válaszoltam nagy merészen, aminek meg is lett a böjtje egy jókora rúgás képében az oldalamba.
Bár számítottam rá, azért kellően fájt, és a bordám is belesajdult, mire próbáltam összehúzódszkodni, de a kezek nem engedték.
- Nem akarsz te nekünk hazudni kis köcsög, ugye? Vagy ennyire vicces kedvedben vagy?
Erre mit lehetett válaszolni? Csak megráztam a fejem, hogy lássa mennyire együttműködő vagyok.
- Szóval, akkor ha már ezt tisztáztuk, csak el kell mondanod, hol van az a lotyó?
- Milyen lotyó? – próbáltam húzni az időt, mintha nem tudtam volna kire is gondol.
Újabb rúgás.
- Ja, hogy az! Fogalmam sincs! Mióta betört a lakásomba és magával rángatott a meneküléséhez, hála az égnek nem láttam. – adtam az ártatlant.
- Aha! És én higyjem el, hogy te csak ártatlan áldozat voltál az ügyben, ahol meghalt pár emberem. – horkant fel, majd intett és két ember talpra rángatott.
- Igen, hiszen tudod, hogy én csempész vagyok, és sosem avatkoztam az ügyeitekbe, most miért tettem volna. – magyarázkodom hadarva, hátha van esélyem.
Fordulatból ütött, először a gyomromba, majd mikor összecsuklottam a fájdalomtól az arcomba, amitől éreztem, hogy elönti a vér.
- Azt hiszed, hogy ezt a szar dumát beveszem, te húgyagyú barom! Mond el, hol a bige és akkor gyors halálod lesz, ha nem…….
Nem fejezte be, de nem kellett nagy képzelőerő hozzá, hogy mi vár rám. Nagyot nyeltem miközben azon imádkoztam, hogy Vipera minél előbb érjen ide, mert fogalmam sincs meddig bírom, lehet, hogy előbb nyitom ki a szám, mint szeretném, habár max. azt tudom elmondani, hogy pár perce még megvolt a száma és azt hiszem az ezeknek kevés lesz.

Újra kilestem egy pillanatra a sarkon. Kettőnél gépfegyver a harmadiknál meg csak egy vascső, ha jól látom. Túl kockázatos lenne csak úgy nekik rontani. Gyorsan ki kell találnom valamit. Kapkodtam a fejemet valami mentő ötlet után és meg is találtam. Egy üres sörös üveg feküd mellettem a földön. Rögtön összeállt a terv. Bal kezembe rejtettem az egyik késemet a másikkal, pedig felkaptam az üveget. A földet nézve tántorogva indultam el a három bandatag felé. Remélhetőleg így nem látják majd az arcomat. Idegesített hogy nem láttam őket rendesen de, most nem foglalkozhattam ezzel. Lassan közelítettem feléjük és felkészültem, hogy félre ugorjak, ha lőni kezdenek de, a tervem úgy tűnik bevált.
– Hé! Húzzál innen! – kiáltott rám az egyik. Mintha meg sem hallottam volna tovább, vánszorogtam. Csak jussak kicsit közelebb.
– Neked pofázok ribanc! – Ekkor már közelebbről hallottam a hangját. Mindjárt. Beúszott az orrom elé a géppisztoly. A bolond leeresztette. Közben megéreztem a kezét a vállamon. Már nyitotta a száját, amikor a mellkasába szúrtam a kést. Felnyögött én, pedig csavartam egyet rajta mire teljes testsúlyával rám nehezedett. Rohadt nehéz volt de talpon maradtam. Elejtettem a sörösüveget és előrántottam a pisztolyomat. Mielőtt a másik kettő észrevehette volna mi történt háromszor el is dördült a fegyverem az első lövés csak a bandatag melletti kocsit találta el de, a másik kettő már ledöntötte a talpáról. A harmadik, akinél a vascső volt eközben bemenekült az épületbe. Hagytam földre csúszni a mai első áldozatom aztán óvatosan a kocsikat használva fedezéknek közelítettem meg a bejáratot. Ekkor viszont egy nem túl bíztató arc jelent meg az egyik ablakban. Rögtön bevetettem magam az egyik kocsi mögé de nem voltam benne biztos, hogy észrevett-e. A hullákat viszont biztos, hogy észrevette és gyorsan el is tűnt az ablakból. Legalább azt már tudtam, hogy hányadik emeleten vannak.
Gyorsan az ajtóhoz siettem és a kést tartó kezemmel, lenyomtam a kilincset, berúgtam az ajtót és hátra is léptem rögtön. Senki nem vetette rám magát. Lassan lépkedtem befelé a pisztolyomat és a késemet is magam előtt tartva. Lábbal becsuktam az ajtót és elindultam a lépcső felé. Ekkor ordítást hallottam és az előttem lévő folyosó sarka mögül előugrott a vascsővel hadonászó fickó. Elsütöttem a pisztolyom de elvétettem. Muszáj volt félrevetődnöm, hogy elkerüljem a száguldó fémszerszámot. A földön fekve rá emeltem a pisztolyom de gyorsan rávetette magát a kezemre azt, viszont elfelejtette, vagy csak nevette észre, hogy van másik kezem is. A hibája következtében egy gyors vágással felhasítottam a torkát. A torkát markolászva dőlt le mellém a földre. Sietve feltápászkodtam. A vállam kicsit sajgott a kelleténél keményebb érkezéstől de nem lett komolyabb bajom. Végre elindulhattam fölfelé a lépcsőn. A pisztolyt végig a fejem fölött tartva haladtam hogy azonnal lőhessek, ha vannak még a lépcsőházban.

Már pár perce folyt a puhításom és most összegörnyedve, magzati pózba húzva magam, próbáltam elkerülni, hogy a fejemet, vagy más fontosabb testrészemet érjék az ütések és rúgások, de már biztosan beszereztem pár repedt vagy törött bordát és kék-zöld foltot.
Már kezdtem lemondani róla, hogy élve szabadulok, vagy hogy Vipera még időben érkezhet, mikor lövések dördültek lentről és a gyötrésem hirtelen abba maradt, ami lehetőséget adott, hogy kicsit kilihegjem magam és újabb erőt gyűjtsek, na meg felpislogjak a kezeim közül, hogy mi a helyzet.
Reménykedtem, hogy a felmentő sereg érkezett meg, amit az ablakon kinéző egyik bandatag is megerősített bennem, aki kinézve azonnal rántotta is vissza a fejét.
- Valami zűr van lent, Boby és Leo nagyon hullának néznek ki. – hadarta a főnöknek, amitől mindenkinek elkomorult az arca és keményen ragadták meg a fegyvereiket.
Alig fejezte be, most már a folyosó felöl hallatszottak a lövések, ami bennem újra felélesztette a reményt, hogy valószínűleg értem jöttek.
De nem örülhettem sokáig, mert a főnök egy hirtelen mozdulattal rántott fel és nem törődve azzal, hogy alig állok a lábamon az ajtó felé taszigált, de nem ment ki rajta, csak egy rántással megállított úgy 3-4 méterre tőle és mögém állva a fejemhez szegezte a pisztolyát, eléggé széles vigyorgással megfűszerezve.
- Látod, nem is kell neked dalolnod, a csak házhoz jön, ahogy látom. – mondta rekedten. – Készüljetek, ma jót fogunk szórakozni! – szólt a másik négy bandatagnak, akik röhögésben törtek ki, de azért amennyire lehetett fedezékbe húzódtak.
- Ne félj, ha a k@rva kedvel téged, akkor nem halsz meg azonnal, de ha nem akkor peched van haver. – nyomta meg a fegyver csövét a halántékomnál, és azt hittem azzal akar lyukat csinálni benne.
Nem volt valami biztató a helyzetem, de felkészültem, hogy valamerre elvetődjek, ha kell, mert, ha Vipera az és őt velem zsarolva lefegyverzik, akkor mindketten nagy eséllyel meghalunk, és nem a legkellemesebb módon. Ezt nem akartam megvárni, inkább akkor gyorsan végezzenek velem.

Amennyire tudtam csendesen és gyorsan siettem felfelé a lépcsőn. A pisztolyt előrenyújtva folyamatosan pásztáztam a lépcsőházat és füleltem, hogy minden apró neszt észrevegyek. Gyorsan felértem és a folyosóra benézve rögtön kiszúrtam a szétvert ajtót. Ezek nem tudnak óvatosabban kopogni? Elhessegettem a zavaró gondolatot. Figyelj! Parancsoltam magamra és alighogy a folyosóra tettem a lábamat, kisebb zajt hallottam a szobából aztán csend lett és hallottam, ahogy valaki mond valamit, de nem hallottam hogy pontosan mit is. Szinte hangtalanul suhantam az ajtó felé és a közelbe érve elkaptam a fickó mondandójának a végét.
– …akkor peched van haver. – Nem tetszett ez a kijelentés és a hang is ismerős volt de egyelőre nem jutott eszembe honnan. Vártam egy kicsit az ajtó mellett lapulva és megpróbáltam kitalálni valamit, ami segíthet, de miután teljes volt a csend nem mertem tovább várni. Az a pár szó, amit elkaptam túl vészjósló volt, ahhoz hogy tovább merjek várni. Magabiztos hangon, szinte már jókedvűen megszólaltam de az ajtóra szegeztem a pisztolyomat és lelkileg minden lehetőségre felkészültem, amit el tudtam képzelni.
– Mi a helyzet srácok? – Ugyanaz a hang válaszolt, akit az előbb hallottam.
– Üdv Vipera! Már azt hittük el se jössz. – Olyan kedélyesen válaszolt mintha rég látott barátja lennék. Ezt a játékot már csak így játsszák…
– Meghívást kaptam. Úgy gondoltam vétek lenne kihagyni egy ilyen bulit! – Hasonló hangnemben válaszoltam neki bár közben rájöttem ki is ő. – Mellesleg nem öltem még Terminátort. – Mateo nyomozott nekem kicsit a fontosabb tagok után is és akkor hallottam a hangját egy felvételről.
– Ne rontsd már el a szórakozásunkat! Gyere csak be és játszadozz kicsit a kígyómmal! Nyugi a kis barátod nem fogja ellenezni. – Ostoba röhögést hallottam bentről. Remek legalább azt is tudom, hogy minimum hárman vannak még vele. Aggasztó a felállás. Ez a fickó még egyedül is megizzaszthat. Nem véletlenül kapta a becenevét. Ő is kinyírt már pár embert. Eddig ráadásul kétszer lőtték le de, valahogy mégis megúszta a legforróbb helyzeteket is. Igazi veterán a bandában és van egy kis sütnivalója is. Ennek ellenére mégis túl magabiztosak. Azt hiszem nem csak én, húzom itt az időt. Gyorsan felemeltem a pisztolyt és kilőttem a legközelebbi lámpát a folyosón. Puffanás és Kámfor fájdalmas kiáltása.
– Még egy ilyen akció és igazán mérges leszek!
– Tudod, ha idepasszolnátok a fegyvereiteket sokkal, jobban szórakoznék.
– Ugyan már. Abban hol az izgalom? Szívesen eljátszunk veled. Te is olyan kedvesen fogadtad az embereinket. – Amíg beszélt addig gyorsan újratöltöttem a fegyvert. Tuti hogy van valami ütőkártyája, amit még rejteget. Bizonyára nem egy fegyver szegeződik most az ajtóra és még mindig semmi ötletem nincs, hogy szabaduljunk ebből a patthelyzetből. Nagyon remélem, hogy Kámfor is dolgozik már az ügyön. Muszáj lesz tenni valamit.
– Na jó azt hiszem, megszabadulok a barátodtól. Tudod elég féltékeny típus, vagyok. – Mondta gúnyos éllel a hangjában. Én megtörten szinte sikoltva válaszoltam.
– Várj! Ne tedd! Te győztél. Csak őt hagyd futni. – Sikerült pár könnyet csalni a szemembe és felemelt kézzel még mindig a pisztolyt szorítva az ajtó elé léptem. Nem lőttek. A fickó Kámfor háta mögött állt és felém, fordította a kezében lévő pisztolyt. Gyorsan felmértem a helyzetet.
– Na dobd csak el azt a pisztolyt drágaságom! – Továbbra is jókedvűen beszélt de közben egy pillanatra se vette le rólam gyanakvó szemeit. Kámfor elgyötört szemébe néztem és alig észrevehetően az ujjammal magam felé, böktem. Remélem, megértette. Most pedig mindent vagy semmit!
A földre vetettem magam és egy jól irányzott lövéssel kilőttem a szobát, bevilágító lámpát. Ugyanakkor több másik lövés is eldördült és éles fájdalmat éreztem a vállamban. A kis akcióm következtében kisebb kavarodás történt. Ugyan nem lett teljesen sötét, mert az utca fényei beszűrődtek a szobába, de legalább megzavartam őket. Nem láttam pontosan, mi történik de több lövés is, elhangzott többek között az én fegyveremből is. Valaki fájdalmasan ordított. Oldalra gurultam és felszisszentem a fájdalomtól, ahogy a vállamon is átlendültem. Felpattantam, ahogy tudtam az ajtón kívül. Remélhetőleg Kámfor megértette a kis célzásomat és ekkorra már a kavarodást kihasználva ő is kisurrant a helyiségből. Ha nem, akkor pedig nem valószínű, hogy van esélye miután eddigre a bent lévők is, összeszedték magukat. Ki kell jutnunk mielőtt még többen, lesznek a környéken.

Mikor meghallottam Vipera hangját, hát nem mondom, hogy megnyugodtam, sőt! Tudtam, hogy itt pillanatokon belül elszabadulnak az indulatok, és mivel én voltam két tűz között, így semmi jóra nem számíthattam, csak saját ügyességemre, na meg arra, hogy a lány tényleg azért jött, hogy kiszabadítson, és nem csak azért, hogy végre leszámolhasson a bandával.
Terminátor keze még szorosabban markolta a hátamon a ruhámat, ahogy válaszolt és a pisztoly is keményebben tapadt rám.
Minden izmom megfeszült a baljóslatú párbeszéd közben, hogy időben tudjak ugrani, vagy valami, de egyelőre úgy nézett ki patt helyzet alakult ki, mivel Vipera se bukkant fel, de a fiúk sem óhajtottak kimenni hozzá. Persze azért adták a nagymenőt és próbálták kiakasztani a lányt, de hát ahogy én ismerem a gúnyos megjegyzéseikre nem fog berontani, mint egy őrült.
Aztán a nagy töprengésemnek vége szakadt, amikor eldördült odakinn egy lövés és a félig nyitott ajtón keresztül, amit ugye a bejövetelnél kissé leamortizáltak, látni lehetett, hogy kialszik a fény, hiszen Terminátor azonnal vette a lapot és válaszul keményen nyakon csapott a pisztoly markolatával. A váratlan és fájdalmas ütéstől felkiáltottam és rogytam is össze, mint a kisangyal, de persze nem hagyta a szemét, hanem már rángatott is fel újból, hogy meglegyen az élő pajzsa továbbra is.
- Te leszel mérges? – sziszegtem és szívesen tapogattam volna meg a fejem, hogy nem vérzik-e, de hát erre most nem volt lehetőségem és a szájkarate tovább folytatódott, én meg sunyúltam, mert vártam mikor jön a következő maflás, ha valami nem tetszik.
Mikor azonban ehelyett a kinyírásom vetődött fel, akkor már nagyon is kihegyezve figyeltem minden egyes szóra és felkészültem, hogy előrevessem magam, mert csak nem hagyom, hogy birka módjára végezzenek velem, akkor már legalább megpróbálok elinalni.
Viszont legnagyobb megdöbbenésemre megjelent az ajtóban Vipera, de a szöveg amit elejtett, annyira nem illett hozzá, hogy sejtettem, hogy tervezhet valamit, hiszen azért ennyire nem voltunk puszi pajtások, hogy feladja magát értem.
Terminátor és a három bandatag pisztolya egyből a lányra szegeződött, így én most kikerültem az érdeklődési körből, így aztán csak alig észrevehetően biccentettem, mikor Vipera jelzett.
Így aztán mikor megmozdult, szinte vele együtt mozdultam én is, csak míg ő előre és levetett magát a földre, én egy hatalmas tigrisbukfenccel a folyosót céloztam meg.
Hirtelen a szobában is sötét lett, így most már csak az utcai lámpák fénye adott némi sejtelmes fényt, amiben néha-néha felvillant egy-egy lövés torkolattüze, meg egy-egy árnyék.
Hallottam, hogy valaki fájdalmasan felüvölt, és reméltem, hogy Viperának is sikerül kijutnia. Mikor meghallottam a halk szisszenést, arra felé figyeltem és az ismerős árnyék felbukkanásakor ellazultak az izmaim. Minden esetre végig tapogattam magam gyorsan, de nem éreztem, hogy megsebesültem volna, bár a levegő vétel komoly fájdalmat okozott, biztos voltam benne, hogy pár bordám eltört.
- Egyben vagy? Van egy másik kijárat a pincén keresztül, ami a másik épület alagsorába vezet, azt hiszem azt kéne megcélozni. – suttogtam, aztán ha elindultunk, akkor zavartan hozzátettetem még. – Köszönöm! Nem sok ember jött volna ide értem.

– Gyerünk! – mondom neki. A kérdésére, egy pillanatra megállok és a jobb vállamra nézek. Azt hiszem csak súrolta a csontot. Nem veszélyes de vérzik rendesen. Mellesleg ő sem néz ki a legjobban de, amennyire látom ő is megmarad. Legalább idáig eljutottunk.
– Túlélem. – A kezébe nyomtam a pisztolyt. – Talán biztosabb, ha most te használod. – Bal kezemben továbbra is a késemet szorongattam és közben ügyetlenül szorítottam a sebet is. Tovább futok a lépcsőház felé közben Kámfor, még hálálkodik.
– Két jó okom volt rá de ezt majd később előbb jussunk ki! – A hátunk mögül lövés dördült de jó másfél méterrel ment félre. Úgy tűnik, összeszedték magukat. Már hallatszott Terminátor hangja, ahogy az embereinek ordítozik.
– Utánuk! – Bömbölte és hallani lehetett a lábak dobogását, ahogy az egész banda elindul utánunk. Újabb lövés mellettünk a falon de eddigre elértük a lépcsőházat. Gyorsan szedtem a fokokat egyenesen a pince felé tartottunk. Kint ez alatt egy kocsi fékezett le és az ajtók csapódása is behallatszott. Azt hiszem ők se a ”barátaink”. Már a pincébe vezető lépcsőn futottunk, amikor meghallottuk a bejárati ajtó nyikorgását, és ahogy páran berohannak rajta. Szuper. Úgy néz ki ha még öt percet várok a mentőakcióval, akkor ezek hátulról szitává lőnek. Nem csoda hogy olyan magabiztosan beszélgetett. Úgy még nekem se lett volna semmi esélyem. A pincét egy ajtó zárta el. Nagyon reméltem hogy Kámfornak van hozzá kulcsa, mert nem lenne olyan egyszerű betörni. Viszont mikor rátenyereltem a kilincsre az engedett és az ajtó kinyílt. Remek. Besurrantam és mikor Kámfor is beért a helyiségbe gyorsan becsuktam azt. Rátapasztottam a fülem az ajtóra és hallgatóztam. Odakint nagy volt a nyüzsgés de amennyire hallottam még nem jöttek ide le.
– Egyelőre leráztuk őket de, nem tart sokáig mire rájönnek, hol bujkálunk. – mondtam kicsit idegesen suttogva. Az ajtótól ellépve egy viszonylag nagyobb pince képe fogadott. Már amennyit láttam a félhomályban. Tele volt polcokkal, dobozokkal meg régi kacatokkal. Úgy tűnik valami tároló félének, használták az itt lakók.
– Mutasd azt a kijáratot. – és ha elindult, akkor én is utánamentem.

Bár látom, hogy meglőtték, azért azt is látom, hogy keményen tartja magát, így szó nélkül elveszem tőle a pisztolyt és már söprök is lefelé, hiszen tudom jól, hogy egy perc vesztegetni való időnk sincs. Terminátor tajtékzó dühvel fogja utánunk vetni magát, amire nem is kell sokat várni, mert az első lövések még az előtt elkezdenek körülöttünk csapkodni, mielőtt még elég előnyre tudtunk volna szert tenni. Szerencsére a sötétben nem tudnak pontosan célozni, így egyelőre alaposan mellé mennek, de hát azt mondják a vak tyúk is talál szemet.
A hangzavarból ítélve már a nyomunkba is eredtek, de már közel járunk a célunkhoz.
Épp a pincelejáróba fordulunk, amikor az utca felől is újabb érkezők zaja hallatszik. Áldottam az eszem, hogy olyan házba költöztem, ahol van menekülő útvonal, hiszen, ha most kifelé vettük volna az irányt egyenesen beléjük futottunk volna.
Mivel Vipera fut előttem, reméltem, hogy nem a lábával akarja kinyitni a pinceajtót, mert akkor egyrészt a zajra azonnal lebuktunk volna, másrészt bezárni sem lehetett volna, de hát okos egy lány ez, simán megoldja azzal, hogy benyit az ajtón, igaz azt elég sietősen.
Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, lihegve támaszkodtam neki, de aztán gyorsan az előre odakészített vascsővel kiékeltem a vasajtó kilincsét.
- Ezzel el lesznek egy darabig, de azért nem kell sok idő, hogy rájöjjenek a trükkre és legalább a banda felét elküldjék a szomszédos házakhoz, így nem ártana gyorsan tovább lépni. – mondtam a lánynak halkan, szinte egy időben vele, így azért halványan elmosolyodtam. – Akkor gyere. – löktem el magam az ajtótól.
Az egyik polcos állványhoz léptem és egy kis erőlködéssel, amibe megint belenyillalt az oldalamba a fájdalom, de arrébb csúsztattam és láthatóvá vált egy olyan méteres nyílás.
- Tessék, csak utánad. – intettem Viperánek és összerezzentem, ahogy a pince vasajtajára valaki egy kemény ütést mért, hogy csak úgy zengett az egész. – Azt hiszem rájöttek hová tűntünk. – jegyeztem meg és ha Vipera előre ment, siettem én is után.
Azért még amennyire tudtam a polcot visszarángattam a helyére, hogy tovább tartson, míg felfedezik. Egy hasonló pincébe jutottunk a túloldalon is, mint az előbbi, így azonnal az ajtóhoz siettem és kis hallgatózás után óvatosan kinyitottam, majd ha mindent rendben találtam kióvakodtam rajta. Lassan, a fal mellett lopakodtam felfelé a fülemmel figyelve minden neszre, de a bejárati ajtóig simán eljutottunk.
- Hát eddig minden rendben. – sóhajtottam kissé megkönnyebbülve.

Én is megeresztettem egy kisebb mosolyt felé aztán utána indultam. Eltávolodtam az ajtótól és Kámfor egy polcot kezdett arrébb rángatni. Még szerencse hogy azért felkészült hasonló helyzetekre. Mögötte, pedig egy kis nyílás kezdett feltűnni. Alig kezdtem el átmászni alatta már hallatszott, hogy ostromolják kintről az ajtót. Átérve egy az előzőhöz nagyon hasonlító pincébe jutottunk, és amíg Kámfor a polcot próbálta visszatornászni az előző helyére én gyorsan megkerestem az ajtót. Itt is eljátszottam ugyan azt, mint az előzőnél. Rátapasztottam a fülem de itt teljes volt a csend. Közben a társam is végzett, és amikor utánam jött én kinyitottam az ajtót és kiléptem az üres lépcsőre. Halkan becsuktam és lassan osontunk felfelé.
Ekkor hirtelen felkapcsolódott a lámpa. A frászt hozta rám de, a sarokban megláttam egy mozgásérzékelőt. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és lassan megközelítettük a bejárati ajtót is. Eddig minden csendes volt és reméltem, hogy ez után is az marad.
– Eddig igen. – válaszoltam Mikeynak de reméltem hogy még nem bízta el magát. – Valószínű hogy a ház előtt is hagytak valakit szóval csak óvatosan. – Amilyen óvatosan csak tudtam résnyire nyitottam az ajtót, és fél szemmel lestem ki rajta. Sajnos így csak elég vékony szeletét láttam az utcának de, egy bandatagot így is felfedeztem, ahogy az egyik kocsi mellett ácsorog, és a házat figyeli. Csak egy pisztolyt láttam nála de, könnyen meglehet, hogy többen is vannak ott rajta kívül. Még szerencse hogy nem innen vár minket így halkan becsuktam az ajtót.
– Csak egyet láttam de, nem merem jobban kinyitni. Akkor mi legyen? – Tettem fel a kérdést hátha van még valami a tarsolyában. – Talán ki tudunk osonni az utcára, anélkül hogy észrevennének. – Vetettem fel. – Viszont, ha észrevesznek, akkor futnunk kell. Két utcával arrébb hagytam a motorom szóval, ha kiérünk, majd kövess. – tájékoztattam, és vártam mit szól a dologhoz. Ha pedig jobb ötlete van akkor követem őt. Elvégre valószínűleg jobban ismeri a környéket, mint én.

A lámpa felkapcsolódása rám is rám hozta a szívbajt, szerintem még ugrottam is egyet, de aztán a kiugorni készülő szívemre tettem a kezem és nagyot fújtam.
- Komolyan mondom bár csempész vagyok, de mióta téged ismerlek azóta sokkal többször hozzák rám a frászt. Eddig azt hittem kellően hidegvérű vagyok, de ezt ma dobtam sutba.
Aztán vártam, hogy mire jut az ajtón való kileskelődéssel, addig igyekeztem mélyeket lélegezni, de hamar rájöttem, hogy ez a törött bordáim miatt egészen rossz ötlet volt.
- Nekem egy is sok ezekből, mert valahogy gyorsan szaporodnak. – húztam el a szám, mikor közölte a rossz hírt. – Azt hittem sikerül lerázni őket, ha itt bukkanunk fel. – keseregtem.
A javaslatára, bár nem nyerte el a tetszésemet, nem tudtam mit mondani, csak reménykedtem, hogy most az egyszer szerencsénk lesz és nem vesznek észre.
- Mondanám, hogy egyenként több esélyünk van, mert két embert keresnek, de szerintem attól sem lenne kevésbé veszélyes a dolog, sőt könnyebben levadászhatnak, így inkább maradjunk az észrevételen kisurranásnál és ha kell a futásnál. Talán nem szúrja át egyik bordám sem közben a tüdőmet, te meg nem vérzel el addig. – vigyorgok rá, de ez olyan halálra ítélt vigyor.
- Bár most, hogy gondolkozom rajta, az jutott eszembe, hogy ha az első emeleten be tudnánk jutni az egyik lakásba a mások oldalon, már ha szerencsénk van és van üres, akkor az ablakon kimászva a motorod közelébe kerülhetnénk. Szerintem egy próbát megér, de az sem lesz sétagalopp így sérülten. – teszem hozzá felélénkülve.

A lámpánál tett megjegyzésére elmosolyodom.
– Akkor ezt most bóknak veszem. – Kicsit később az ajtóból visszafordulva még hozzáteszem.
– Nagyon böki a csőrüket, hogy így elbántam az embereikkel. – A sebtében összedobott menekülési ”tervvel” is egyet ért bár az arcán lévő vigyorgásra hasonlító grimasz elég jól tükrözi az én gondolataimat is. Jobb lesz nem késlekedni. Rátenyerelek a kilincsre de, mielőtt újra lenyomhatnám egy másik ötlettel áll elő. Elengedem a kilincset.
– Akkor irány az első emelet. – Azzal el is indulok. Futni nem merek de, azért amennyire lehet sietve, és halkan szedem a lábamat fel a lépcsőkön aztán meg végig a folyosón. Figyelem az ajtókat, ahogy elhaladok mellettük de, persze mindegyik zárva Kámfor felé fordulok.
– Betörjük valame… - Hirtelen elhallgatok, mert a válla fölött átnézve egy tizenöt éves forma fiút látok meg a folyosón. Az egyik ajtón jött ki, ami mellett elmentünk az előbb.
– Óvatosan… - Motyogtam és megkerültem Kámfort de, mielőtt bármit mondhattam volna a fiú megszólalt.
– Titeket keresnek? – Kérdezte.
– Igen. Bemehetünk? Van nálam pár kredit ha, kell. - Talán ma van a szerencsenapunk. Furcsán végigmért minket végül megszólalt.
– Gyertek. - intett és bement a szobába. Utána indultam és amint beértünk a fiú bezárta az ajtót. Az ablakhoz léptem de megint a fiú hangját hallottam.
– Állj! – Ahogy felé fordultam a kezében egy kis pisztolyt láttam, amit egyenesen nekünk szegezett.
– Dobjátok el a fegyvereteket! – Kámforra néztem de, a jelenlegi állapotunkban kockázatos lett volna a fiúnak ugrani. Leejtettem a kést a padlóra, és ha Kámfor is eldobta a pisztolyt a fiú elővett egy kommunikátort és bepötyögött egy számot de, egy pillanatra se vette le rólunk a szemét vagy a fegyvert. Aztán beszélni kezdett.
– Hello. Itt vannak a szobámban. A nő meg a másik. Igen ők azok. – A gyors beszélgetésből rögtön kiderült hogy kinek is dolgozik. Szerencsére nem csak az-az egy kés volt nálam, amit eldobtam még négy lapul a ruhám alatt különböző helyeken, szóval legalább nem vagyok teljesen fegyvertelen, de semmi kedvem gyerekeket ölni. Ezerszám látni hozzá hasonlókat. Beállnak az első bandába, ami hajlandó megtömni a hasukat. Én ebből kimaradtam, mert sikerült eltartani magam de ettől még nem szeretném feltétlenül megölni.
– Ha segítesz nekünk kijutni akkor én is, sokat segíthetek neked. – Nem volt a legerősebb próbálkozás de talán segít.
– Nem engedhetlek el titeket. Már szóltam Terminátornak pillanatokon belül itt lesz. – Erre nincs időm. Ismét Kámforra nézek, hátha van ötlete a menekülésre de, ha nincs, akkor muszáj lesz durvább eszközhöz folyamodnom.

Bár nem voltam biztos, hogy nagyon jó a tervem, sőt teljesen bizonytalan voltam benne, de Vipera végül úgy döntött, hogy megér egy misét, ezért már robogtunk is fel az elsőre, ahol egyre másra pattantunk le a zárt ajtókról.
Már éppen javasolni akartam, hogy egynél be kéne próbálkozni, de egyrészt a lány megelőzött, másrészt felbukkant az egyik már megvizsgált ajtó előtt egy fiatal kamasz srác, aki merően bámult minket. Vipera szavára csak bólintottam, hiszen nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ezen a környéken még egy hat évesben sem lehet bízni.
Viszont a kölyök valamiért nagyon segítőkésznek bizonyult, mikor Vipera pénzt ajánlott neki, ha bemehetünk a lakásba.
Talán jobban kellett volna gyanakodni, de sajnos, még mindig, a tapasztalatok és az eszem ellenére is meg tud téveszteni egy ártatlannak tűnő gyermek arc. Nem kellett volna!
Csak, hogy ez késő bánat volt a ránk meredő fegyvercső előtt, mert ha egy fiatal kéz is fogja azt a fegyvert, a ravaszt ő is megtudja húzni, és a kissrác kezében egyáltalán nem remegett a pisztoly.
Eldobtam a stukkert ahogy kérte és úgy láttam Vipera sem akart kockáztatni, így a kés is koppant a padlón, a kölyök meg természetesen hívta Terminátort és az embereit.
Hallottam Vipera próbálkozását, de sejtettem, hogy nem sokra fog menni vele, viszont nem várhattuk meg a bandát, mert akkor így is, úgy is halottak leszünk, és még mindig jobb egy tiszta golyó, mint ami akkor vár ránk, ha ideérnek.
- Úristen! – kiáltottam fel kétségbeesett hangon, miközben a kölyök mögé meredtem egy pontra. Sejtettem, hogy nem elég ravasz ahhoz, hogy ne vegye be ezt az ósdi trükköt és hátra fog nézni, még ha csak egy rövid időre is, de nekem ez elég ahhoz, hogy megragadjam a lábunk előtt lévő szőnyeget, amin a srác is állt és nagyot rántsak rajta.
A fiú nyekkenve esett hanyatt és én már lendültem is, ha Vipera nem előzött meg közben, hogy lecsapjak a pisztolyra.
- Kölyök kapsz egy nagy maflást, hogy lássák nem adtad könnyen magad, mi meg elhúzunk, ne okozz nagyobb bajt magadnak. – figyelmeztettem a kölyköt.