Mocsárlakók törzshelye

Nem foglalkozok sem a hackerrel, sem a harci programokkal. Villámgyorsan elindítom a zavaró programomat, hogy elrejtőzzek és szabadon mehessek tovább. Egy pillanatra elgondolkodom, majd a legerősebb program számsorát írom be.
Ez teljesen lebénítja a védelmi programokat egy percre, ez az egy perc az az idő, amíg a zavarás teljesen működőképes lesz. A program húsz percig képes működni, de erre az időre a konzol-cowboyok és a biztonsági programok sem lesznek képesek észlelni engem. Ennyi időm lesz eljutni a központi biztonsági-rendszer jegéig...

Azonnal széles mosoly jelenik meg az arcomon, amint biztos vagyok abban, hogy a megfelelő helyen vagyok, de ez csak egy pillanatnyi megnyugvás és pihenés. Pár számsort írok a deckembe, jégtörőket és vírusokat küldök, a lehető legerősebbeket, hogy megsemmisítsék a biztonsági rendszert.
Már csak annyit kell megvárjak hatnak-e... Aztán vissza a valóságba, a barátaim közé... És az újabb munkalehetőségek elé. Ha nem működnek, újabb próbálkozások, egészen amíg nem sikerül teljesen lerombolnom a rendszert.

Még ha igazából nem is sérültem meg, a fájdalom akkor is ott van. Abban a pillanatban nem érdekelt. Amíg Roger lefoglalja a másik hackert, megpróbálom vizuális programokkal helyreállítani a modell kinézetét és tűzfalakkal a mátrix képét.
A hackert a másik Mocsárlakóra bízom, én pedig folytatom a jég pusztítását, amennyire képes vagyok rá. Nézem a kijelzőt, majd egy pillanat múlva támad egy ötletem. Hosszú számsort írok be a deckembe, ami majd a legerősebb jégtörőmet fogja elindítani.
Felpillantok a piramisra és elégedetten nézem, hogy a jégtörőim lassan harcolnak a biztonsági rendszer jegével.
Odafordulok a két harcoló konzol-cowboyhoz és az ellenséges hacker felé hajítom a korongomat. Amint elhagyja a kezemet, Roger felé fordulok.
-Kösz, már rám fért a segítség!

Nem is gondolkodok a válaszon.
-Az első a jég, de nem bánnám ha segítenél a programok ellen! - sziszegem. Már kezd egy kicsit idegesíteni ez a "kölyök" kifejezés. Egyedül élek és... Normálisan most ezt az orrára kötném, de nem ilyen esetben. Elgondolkodok, majd hozzáteszem:
-Huszonöt százalék a tied a fizetségből, amint kilépek, utalom.
Várom a válaszát, pontosabban az ajánlatát. Vagy nekiáll segíteni, vagy ajánl egy másik összeget.
-Ezer a díjam. - teszem hozzá, hogy meggyőzzem.
Összeszorítom a fogaimat és várom mi lesz. Várom azt is, hogy végre küldhessem a jégtörőt. Reménykedem abban, hogy Roger marad és segít. Persze, ez nem a kötelessége...

-Rendben, rendben, legyen! -mondom. -Akkor ötven.
-Igyekezz! -teszem hozzá idegesen.
Figyelem a jégtörők munkáját, amint végeznek, elindítom a legerősebbet is. Remélem, hogy Roger nem hagy cserben, pontosabban őt nem hagyják cserben a harci programjai.
A piramis, a tetején a jéggel egyelőre még rendíthetetlenül áll. Egyelőre... egészen addig, amíg a vírusaim el nem kezdik rombolni.

Néhány harci programot töltök be a rendszerbe, azokat a farkas alakúakat, amiket korábban már használtam. Ezek majd feltartják a védelmi rendszer programjait. Közben követem a jégtörőket, rohanok felfelé a lépcsőn. Magamban azért szurkolók Rogernek, hogy kitartson. Nem csak azért, mert engem fedez, hanem azért is, mert kicsit hiányoltam volna is. Igen, még annak ellenére is, hogy folyamatosan kölyöknek hív. Ha megharagszik, akkor valószínűleg soha többet nem segít nekem. Még akkor sem, ha nincs más. Valahogy már megszoktam, hogy ő az, aki a legtöbbször segít. Persze ezt azért nem fogom elmondani neki...