Los Angeles - RedKin étterem

Míg én azon töröm, honnan is olyan ismerős a telefonban hallott hang, addig a sebesült pisztolyos magához tér, és bár nagyon gyenge, azért nagy nehezen feltápászkodik és mindent és mindenkit hátrahagyva, egy halvány köszönömmel távozik. Persze végig rajta tartottam a puska csövét, nehogy neki is valami huncutság jusson az eszébe. Aztán a késes fickó is magához tér mély kómájából és mivel körülnézve van annyi esze, hogy leszűrje a tanulságot, pár mentegetőző szóval társa után ered.
Most már senki nem szakíthat félbe, hiszen magamra maradtam a két hullával és talán még a pultos sem hívta ki a zsarukat, mert akkor már itt lennének és tekintet nélkül támadóra vagy áldozatra szitává lőtték volna a helyet, megszüntetve a problémát. Gondolom ez is elég visszatartó erő volt.
Így viszont teljes figyelmemet a vonal másik végén lévő hölgyre szentelhettem, aki már elég türelmetlennek és feszültnek hallatszott, de végre beugrott, kivel is beszélek! Rachel ikertestvére Christina volt a hívó, ami azért valljuk be elég meglepő volt számomra, már csak azért is, honnan tudja a számomat.
- Már nem kell izgulni, elmúlt a vész, de amúgy sem állt szándékomban itt megvárni, míg a nyakamba esik a kommandó. – szóltam bele halálos nyugalommal a mobilomba, pedig azért nem voltam ennyire laza, de hát adni kell a hírnevemre is. – Nem tudom mi a frászt akarsz tőlem, de pár perc és visszahívlak, hogy megmagyarázd.
A hívást megszakítva a telefont zsebre raktam, a láncot visszaakasztottam a nyakamba, majd bekopogtam a konyhába vezető ajtón.
- Haver, elmúlt a vész! Tudna adni egy tiszta inget?
Reméltem, hogy igen, mert így elég feltűnő lettem volna az utcán, merő véresen. De, ha nem nyit ajtót, akkor muszáj lesz, bár úgy nagyobb lesz a kockázat, hogy megállít a városi rendőrség.

Nagy-nagy mázlimra a tulaj nem volt sem süket, sem annyira betoji, hogy ne nézze meg ki kopogtat ilyen normálisan, így aztán pár perc múlva már farkas szemet is nézhettem, egy sörétes puskával. Viszont nem sokáig, mert a fickó felmérve a terepet bólintott és beljebb invitált, ahol megkaptam tőle az ígért farmer dzsekit.
Lekaptam magamról a kissé megviselt szmokingot és az ingat is, majd felvettem a dzsekit, aminek felhúzva a cipzárját egészen tűrhetően néztem ki.
- A szmoking egy vagyon volt, ha kitisztíttatja, akkor még jó árat kaphat érte. - nyomtam a kezébe a ruhadarabot. - És most mennem kell, sajnos takarítani magának kell, de itt egy százas,azt hiszem ez fedezi a kárát papa. - nyújtottam felé a pénzt, majd ha elvette már igyekeztem is kifelé az étteremből, hogy pár sarokkal odébb, egy kapualjba behúzódva tárcsázzam a legutolsó hivó számát.

Mikor meghallom a nő hangját, épp csak beleszólok, máris a szavamba vág és idegesen kérdezgetni kezd.
- Igen, minden oké! Jól vagyok és biztonságban, de te honnan a fenéből……..- próbáltam volna faggatózni kissé feszülten, mikor máris újabb szóáradat hallatszott a vonal másik végéről.
- Hát mit ne mondjak, valahogy nem leptél meg ezzel, habár a társaság nem árulta el, hogy ki küldte őket a nyakamra, de nem volt nehéz rájönni. – morogtam mikor kis szünetet tartott.
Viszont még mindig nem tudtam, hogy miért is viseli ennyire a szívén a sorsomat, de aztán valamennyire erre is fény derült, legalábbis arra, hogy miért is van rám szüksége, de nagyon, és miért hallom a hangján, hogy nem kevéssé be van rezelve.
- De miért akar téged is kinyírni, és miért nem akar kifizetni engem? – tettem fel a költői kérdést, mert szerintem nem ért ennyit az egész, hiszen a rám küldött csapatnak, lehet többet kellet leperkálnia, mint amivel nekem lógott. A testvérét meg csak nem csinálja csak ki úgy az ember?
- És a legfontosabb. Miért is kéne nekem kockáztatnom érted az életemet? Nyugodtan megtarthatnám a chipet, aztán alkalomadtán eladnám másnak és most szépen elhúznám a csíkot. Szóval?
Persze, ha arra alapozott, hogy nem vagyok ilyen elvetemül, ha már meg akarta menteni az életemet a telefonjával, még ha kicsit későn is jött, akkor igaza volt, de hát azért szerettem volna tudni, miközben már úton is voltam a klub felé. Meg aztán eléggé felnyomta az agyamat a drága kis tesókája, ahhoz, hogy legyen hozzá pár baráti kérdésem.
Főleg, mikor nagy kiabálás és sikoltozás után megszakadt a vonal és utána már hiába hívtam újra, nem vette fel senki. Mi a bánat folyik abban a lebujban!
Azért ha tudtak Rachel dolgairól az emberei, ha nem én az egyik hátsó bejáratot szemeltem ki magamnak és, ha nem őrizte senki, akkor felsurrantam az emeletre. Azért nem voltam felkészületlen, még az étteremben magamhoz vettem a pisztolyos fickó fegyverét, így most annak a markolatát szorongatva lopóztam egyre beljebb.