Los Angeles - Shelter Point Yacht klub

Gond nélkül érek el a páncélteremig, ahol jól eső örömmel látom, hogy a várakozással ellentétben csak két őr van, aki zsugáznak, ami úgy látszik a hajón valami össznépi játék a legénység körében.
Míg elmegyek mellettük még semmi baj, de ahogy lenyomom a kilincset rám dörren az egyik, de mielőtt még gondolkodhatnék mit csináljak, máris jön a válasz a galléromnál lévő mikrofonból és a biztonsági ember, farok behúzva ül le a helyére, úgy téve, mintha mi sem történt volna.
~ Úgy látszik tényleg igaza volt a titkárnak és tényleg nem nagyon komálják őt. De legalább nem hagyott cserben és a hanggal sincs semmi probléma! ~
Benyitva az ajtón viszont csalódottan veszem tudomásul, hogy kicsit előre ittam a medve bőrére, hiszen még csak valami előtérbe jutottam, nem magába a páncélterembe. Azonban itt is szobrozik két biztonsági őr, akik viszont nagyon is lelkiismeretesen végzik a dolgukat és mereven állnak őrt a védendő ajtó két oldalán.
A papírok mögött rejtőzve, elhúzom a szám, mikor meglátom, hogy pont az egyikük mellett van a retina leolvasó, ami nem igazán ideális, hiszen könnyen lebukhatok, ahogy manipulálok a retinafényképpel. Valahogy el kéne onnan távolítani, de hogyan?
Mivel ezek az őrök is köszöntenek, méghozzá az asszisztenst felismerve bennem, annyiban megnyugszom, hogy legalább ezzel sem lesz gond.
A szemem sarkából gyorsan körbenézek, hogy felmérjem a helyzetemet és hogy mit tudnék tenni a cél érdekében, mikor megakad a szeme a bekapcsolt számítógépen.
Odamegyek és miközben kattingatni kezdek találomra, halkan belesuttogok a mikrofonba.
- El kell terelni az egyik őr figyelmét, mert túl közel van a retinavizsgálóhoz! Szóljon neki, hogy jöjjön a számítógéphez és keressen meg egy oldalt, míg bemegyek és elintézem a dolgomat, majd mondja azt, hogy visszafelé megnézem! – utasítom a titkárt, hogy tudja mit kell mondania. – Az oldal mindegy csak találjon ki valamit!
A halk hangomat elnyomja a tv hangja, így nem hiszem, hogy az őrök hallottak volna belőle valamit.
Ha sikerül azt az őrt elcsalni, akkor máris a készülékhez sietek és teszem amit kell, hogy bejussak a terembe.

Kissé feszülten vártam, hogy vajon megértette-e Johnson, hogy mit akarok tőle, de aztán tökéletesen hajtotta végre a feladatot és nem is csak az egyiket, hanem mindkét őrt sikeresen eltávolította az ajtótól, habár eléggé furcsa pillantásokkal illettek, de hát kit érdekelt! Végül is ezt az asszisztensnek szánták, és ezek szerint nem lehetett semmi a figura!
Mindenesetre most előttem volt a lehetőség, hogy végre bejussak, már csak a retinavizsgálót kellett meggyőzni, hogy az eredeti retinát látja és nem egy fényképet, ami kisebb noszogatás árán, de sikerült. Hangfelismerővel már nem volt gond, mint ahogy számítottam is rá.
Az őrök semmit nem vettek észre, továbbra is ott molyoltak a számítógéppel, én meg már be is léphettem a szigorúan őrzött terembe, ahol még a kamerákkal gyűlhetett meg a bajom, amelyek azért minden szöget jól lefedtek, így nagyon óvatosan kellett forgolódnom, hogy ne legyek gyanús. A sapkát még jobbam a szemembe húztam, és igyekeztem lefelé nézni és csak a szemem sarkából, lopva fel-fel pillantva behatárolni a chip helyét.
Az asszisztens igazat mondott, itt volt minden, amit a bemutatón láttam, csak egyedül a VSS hiányzott, és a leírása sem volt itt, legalábbis így kutyafuttában nem láttam sehol.
Elindultam a terem másik végében, a vitrinben pihenő chip felé, de ahogy közeledtem, máris másik problémával néztem szembe: sehol egy nyitószerkezet!
- Hogyan lehet kivenni a chippet? – sziszegtem halkan a mikrofonba, remélve, hogy ez sem lesz nehezebb, mint bejutni ide, és nagyon reméltem, hogy a férfi eléggé retteg attól, hogy tényleg meghalhat, ha nem kapja meg az ellenszert, hogy ne akarjon átverni. Eddig egészen jól ment a dolog.

Nem kellett most sem csalódnom a megzsarolt férfiben, hiszen a kérdésemre, máris megadta a választ, és ahogy körbepillantottam, már ki is szúrtam azt a panelt, amire felhívta a figyelmemet.
Nem tudom miért, de valahogy nem tetszett, hogy ilyen könnyen menne a dolog, meg aztán az a két kamera sem, amelyik a kapcsolótáblát figyelte.
Már-már elindultam azért, hogy megpróbálkozzam a nyitással, mikor majdnem a homlokomra csaptam, hiszen eszembe jutott, hogy Rachel adott egy szerkezetet, amellyel ki tudom játszani a mozgásérzékelőt. Igaz, hogy a lány a bemutató teremben lévő vitrinre gondolt, és így nem lehetek biztos benne, hogy ide is jó-e, viszont az is lehet, hogy eleve tudott mindenről, arról is, hogy itt őrzik a chippet, csak nem akarta elmondani, nehogy ne vállaljam el a megbízást.
Így hát félúton megtorpantam és gondolkodóba estem, melyik variáció kecsegtet kevesebb veszéllyel.
Mivel az asszisztens eddig készségesen segített és minden klappolt amit mondott, nem volt okom kételkedni benne, azonban Rachel információi nagyon is hiányosak voltak és már bebizonyosodott, hogy fabatkát sem érnek, így végül nem haboztam tovább és a biztosabbat választottam. Ugyan nem voltam késésben, hiszen az őrök még mindig a kért oldalakat keresték, de azért végezni akartam mielőbb, hogy felszívódhassak innen.
Így hát igyekezve, hogy ne lássa a kamera az arcomat, vagy csak nagyon kis részét, a panelhoz léptem és megnyomtam a nyitó gombot.

Odalépsz a panelhez, és habár az elrendezés kissé bonyolult, hamar sikerül megtalálni a helyes utat a vitrinek kinyitásához. Meg is teszed, kiválasztva a chip tartóját, és lenyomod az Open gombot.
Az üveg két részre válik, középen egy választó csík mentén szép lassan hatalmas rés keletkezik a tartóban. Visszamész a chip-hez, és látod, már csak egy karnyújtásnyira van a dolog, amiért eredetileg jöttél. Tudod, nem szükségszerű megölnöd Vangvardot, elvégre az eredeti feladatod az S.M.C. ellopása volt. Most már itt állsz előtte, ki is veszed a tartóból, és egy pár rövid pillanatig csupán nézegeted ezt az olyan értékes valamit, ami annyi bajt okozott már neked. Csupán egy apró chip-ről van szó, nem lehet nagyobb egy régi, a kreditek elterjedése előtti pénzérménél. Ha közelebb hajolsz hozzá, láthatod, hogy a felépítése komplex, és sok szempontból furcsa, de biztos vagy benne, hogy ezúttal az igazi chip van előtted, és nem csak valamilyen másolat.

Egy gyors tanulmányozás után, mellyel szemügyre vettem a panelon lévő gombok kiosztását, meg is találtam a chipet tartalmazó vitrinét, és egy gombnyomással kinyitottam azt, remélve, hogy nem valami más, kellemetlenebb dolgot indítok el vele.
De nem történt semmi, csak amire vártam és pár pillanat múlva már a kezemben foghattam Troy egyik féltett kincsét, amivel máris teljesítettem a megbízás egyik részét.
Persze tisztában vagyok vele, hogy nem szükséges a milliomos megölésével kockáztatnom az eddig elért sikert, és talán tényleg ennyiben is maradok, de, ha alkalom kínálkozik rá, hogy megtegyem, akkor talán ezt a részét is elvégzem, hogy a megbízóm 100 százalékig elégedett legyen.
A chip szinte égeti a kezem, pedig nem nagyobb, mint egy régi érme, csak sokkal-sokkal értékesebb és bonyolultabb szerkezet, amit most gyorsan az oldaltáskában lévő dekkbe rejtek, mivel biztos vagyok benne, hogy ez az eredeti. Aztán egy gyors körbenézéssel még ellenőrzöm, hogy az asszisztens igazat mondott-e és tényleg nincs itt a VSS vagy a leírása, majd kilépek az előtérbe, ahol az őrök még mindig a lapokat keresik.

Mikor kilépek az egyik őr felém fordul és én most is igyekszem takarásban maradni, hogy szemtől szembe ne lássa az arcomat.
Mivel nem tudom reagál-e a kérdésre a távolban lévő segítőm, így én csak megrázom a fejem és a kijárat felé sietek. Ha Jhonson mond valamit, akkor is igyekszem azt elfordulva feléjük sugározni, hogy ne vegyék észre, hogy a szám nem mozog.
Remélem, hogy nem lesznek olyan bátrak, hogy megállítsanak, ezért hamar az ajtóhoz lépek, majd már nyomom is le a kilincset.
~ Csak egyszer jussak ki, máris könnyebb helyzetben leszek, mint itt bezárva! ~ mondogatom magamnak, habár akkor is még le kéne jutnom a hajóról a zsákmánnyal, mielőtt felfedezik a kis trükkömet, még ha nem is ölöm meg Troy-t.

Úgy látszik azonban elfogyott a szerencsém, ami eddig végig kísérte az akciót, mert hiába segített be Jhonson fiú, egy pár szóval, amivel elháríthatta volna az őrök kérdését, már túl sok feltűnő furcsaság szúrt szemet a biztonságiaknak ahhoz, hogy szó nélkül elmenjenek mellette.
Még nem értem el a kijáratot, mikor az egyik fickó elém állt, hogy ezt megakadályozza, a másik meg rutinosan a hátam mögé és a páncélterem közé állt, és az ajtó üvegén keresztül sajnos meglátta a nyitott és főleg üres tárolót.
Szó nem esett csak a szemük villant össze és én akkor már tudtam, hogy nagy baj van. Az előttem lévő őr már nyújtotta is a kezét, hogy megszabaduljon az arcomat takaró papírhalomtól és a másik meg elővett valami nagyon nem szimpatikus és kisebb villámokat szóró botot, ami nagy valószínűséggel egy sokkoló lehetett, így gyorsan cselekednem kellett.
A kezemben tartott dokumentumokat most már nem törődve azzal, hogy esetleg itt is van kamera és megláthatnak, az előttem nyúlkáló férfi képébe vágtam, majd nagyot taszítottam rajta, hogy eltávolítsam az útból, a másik felé pedig az egyik mellettem álló széket löktem a lábammal, remélve, hogy ha még van egy icipici szerencsém, akkor átessen rajta.
Ha így szabaddá vált az út, akkor már téptem is fel az ajtót és nagy sebességgel lódultam ki rajta, hogy a két kinti, kártyázásba merülő őr ne tudjon elcsípni.
Viszont így nagy valószínűséggel le kell tennem Troy ellimitálásáról és rekord gyorsasággal kell majd kiutat találnom a hajóról, hiszen ha mást nem az őrök látták az arcomat.

Egyrészt bejött amire számítottam, másrészt meg balul sült el, mert igaz, hogy a velem szemben álló őrt megleptem, de nem oldalra zuhant, hanem hátrafelé és így jóformán a kint kártyázó társai lába elé, akik azonnal idegesen felpattantak.
A másik őrt sem sikerült elgáncsolnom a székkel, mert azt sikeresen átugrotta és mivel én meg időt vesztettem ezzel sikerült utolérnie és a földre rántania.
Mivel a másik két biztonságis is kezdett magához térni a meglepetésből és felém mozdultak, na meg a fellökött fickó is igyekezett feltápászkodni, így nagy volt az esélye, hogy most itt lesz a vége a kis kalandomnak, de mivel ez nagy valószínűséggel az életembe került volna, így nagyon nagy volt a késztetés, hogy kimásszak a csávából.
Az őrangyalom odafenn az égben nagyon jókor lépett közbe, mert a kártyázóknál megszólalt az adóvevő és egy balhéhoz kért segítséget, amit az én drágalátós segítőm robbantott ki végre, de nagyon úgy nézett ki, hogy nekem már későn.
Viszont arra jó volt, hogy egy pillanatra mindenki megtorpanjon, még az engem leütni készülő őrnek is megállt egy pillanatra a bot a kezében. Ezt kellett kihasználnom! A zsebemből előkaptam a mérgezett tűt és a fickóba döftem. Mivel ez egy gyorsan ható szérum, így esélyes volt, hogy hamar lefordul róla, és most nem érdekelt, hogy meghal-e vagy sem, csak szabaduljak tőle. Ha kiszabadultam alóla, akkor felkaptam egy pohár vizet az egyik asztalról és lelocsoltam vele a társaságot, majd a földön fekvő őrtől eltulajdonított sokkoló botot és a felém mozdulókhoz érintettem, így tisztítva meg magam előtt az utat. Nagyon reméltem, hogy ez elég lesz.

Az egyik őr legalább már kiesett, habár sajnáltam elhasználni a mérget, de hát az életem többet ér, mint hogy mindenáron ragaszkodjak a tervet, meg aztán amúgy is inkább a chipért fizetnek.
Azonban még van három tagbaszakadt biztonsági, akit nem ártana leamortizálni, mert nagyon nem akarnak kiengedni a markukból. Igaz csak kettő teljesen harcra kész, akik ráadásul megpróbálnak bekeríteni, és a szemkontaktusból ítélve egy összeszokott páros lehet, nem árt vigyázni velük. Na meg a harmadikra sem, aki ugyan még a földön fekszik félig, de nagyon virgoncan igyekszik felkelni és visszaadni nekem a kölcsönt.
Hogy továbbra se legyen gondom vele és ne vonja el a figyelmemet sem, egy határozott mozdulattal nyomom a vállába a sokkoló botot, remélve, hogy ettől kifekszik és akkor már a két haverjára koncentrálhatok.
Mivel kétfelől közelítenek nem fogom tudni mindkettőt lesokkolni, így választanom kell.
A jobb oldalit pécézem ki magamnak, mert az közelebb van az ajtóhoz, így villámgyorsa perdülök felé, az arca felé bökve a bottal, aztán lefelé rántva azt, hiszen ősi emberi reakció, hogy védjük a fejünket, így várhatóan ő is lekapja a fejét, így pont bele szalad a botba. Aztán felveszem a nyúlcipőt, nem foglalkozva a harmadikkal, csak igyekszem az ajtón mielőbb kiugrani és elszaladni.
Az azonban még felötlik bennem, hogy Jhonson barátom gyanúsan nagy csöndben van a bunyó kezdete óta.

Megkönnyebbülve kezdek el rohanni a folyosón, de tudom, hogy ez a kis egérút, amit szereztem nem fog sokáig tartani és nem is csalódom a megérzéseimben, hiszen pár másodperc múlva már hallom a mögöttem rohanó őr dobogását is.
A folyosón, ahol most futok, végig a bal oldalon kabinajtók sorakoznak, a másik oldalon viszont csak a hajó mozgása által felkorbácsolt vizet látom és nincs sok kedvem, hogy úszva tegyem meg visszafelé az utat, így muszáj valami kiutat találnom, mielőtt az őr riasztaná az egész biztonsági személyzetet.
A fejem felett lehet a bár, vagy valami, ahol a segítőm most igyekszik elterelni a figyelmet, csak az a baj, hogy előbb is tehette volna, habár még mindig van esély, hogy a hajó többi részéről azért odavonzza magához az őröket, így talán, ha eljutok a folyosó végére, ahol emlékeim szerint a menekülő csónakok vannak, akkor ott nem botlom bele fegyveres személyzetbe. A mellettem elsuhanó ajtókkal nem nagyon van kedvem próbálkozni, hiszen, mint lefelé, a hajó gyomrába vezetnek és ott könnyen csapdába kerülhetek.
Reményre ad okot a tervemhez, hogy egyelőre egy árva lélekkel sem találkozom, viszont, ha oda is érek a csónakokhoz, meg kell szabadulnom a mögöttem loholó biztonságistól, de szerencsére még a kezemben van a bot, így, ha az utolsó sarkon befordulva megállok és bevárom, könnyen ártalmatlanná tehetem, aztán már ereszthetem is le a csónakot és pattanhatok meg innen, Troy meg élje világát, áldásom rá.
Persze, ez csak akkor igaz, ha előttem tiszta a terep.

A tervem bevált és a sarkamban loholó fickóz alaposan kupán csaptam, amire még a saját lendülete is rásegített. Az engem fenyegető veszély egy részét így más szépen megoldottam, viszont a csónakoknál még mindig épp elegen ácsorogtak ahhoz, hogy ne legyen egyszerű a dolgom.
Szerencsémre nem vettek észre, teljesen lekötötte őket a messzebbről hallatszódó csetepaté hangjai, ami miatt viszont eléggé feszültek voltak, így nehéz dolgom lesz, ha meg akarom lepni őket.
Aztán majdnem ugrottam egyet, mikor megszólalt a fülemben a nem várt hang, akiben az én elfelejtett segítőmre ismertem. Pár másodperc múlva rájöttem, hogy biztos bekapcsolódott a rádiója, vagy szándékosan kapcsolta be, a fene tudja, hiszen jól hallatszódott a háttérben a verekedés zaja, így tudtam, hogy még egy darabig leköti a fenti társaságot.
Közben megfordultam és a falhoz lapulva igyekeztem felmérni az esélyeimet és a helyzetet a csónakoknál. Ott volt a két matróz az egyik csónak mellett, de ők nem nagyon zavartak, de a három biztonsági őr annál inkább, ráadásul az egyik pont elállta a hozzájuk vezető utat. Az is idegesített, hogy láttam van valami a kezében, de mivel éppen háttal állt, nem láttam és az akár fegyver is lehet, így eléggé kockázatos a dolog. Viszont ott van a menekülés egyetlen esélye, és bónszként Troy szupercsónakja is, ami igen csak vonzó lehetőségnek tűnt, mint az, hogy elkapnak itt és haleledelt csinálnak belőlem.
Gyorsan leguggoltam és elszedtem a leütött őr pisztolyát, majd nagy levegőt véve, azt az öt főd társaságra szegezve elindultam feléjük és elkiáltottam magam.
- Senki nem mozduljon és ne csináljon semmi hülyeséget, akkor senkinek nem is esik baja!

Azt mindjárt gondoltam, hogy a két matrózzal nem lesz gondom, annál inkább izgatott a három őr cselekedete. Sajnos láttam, hogy nem lepődnek meg annyira, amennyire szerettem volna, hiszen az előnyős lett volna számomra. Sőt a nekem háttal álló, akinek nem láttam mi van a kezében, most megfordult és sajnos a rosszabbik variáció jött be, mert ugyanolyan pisztoly volt nála, mint mi az én kezemben is.
Nem állt szándékomban vérfürdőt rendezni, az nem az én műfajom, de meghalni sem volt kedvem, így nem sok választásom maradt, főleg, hogy a biztonságiak nagyon is higgadtan viselkedtek, ami azért meglepő, ha valakire egy ideges ember fegyvert szegez. Talán tudnak valamit, amit én nem?
Most már azonban nincs visszaút, muszáj megszereznem az egyik csónakot, de ha lehet, akkor a milliomosét, így pár másodperces töprengés után a mellettem lévő nagy fémláda mögé vetettem magam, hogy védve legyek az őrök lövedékeitől.
Így én voltam előnyösebb helyzetben, hiszen egyelőre ők nem voltak védve. A két matrózzal nem törődtem, csak a három biztonságira koncentráltam, és elsősorban a nem messze tőlem álló pisztolyosra.
Ahogy megérkeztem a láda mögé, máris leguggoltam és kidugva a fejem és a pisztolyt gyors egymás után kétszer meghúztam a ravaszt a fickó lábára célozva, majd tovább vezettem a fegyver csövét és az asztal mögött álló másik kettőre céloztam, de nekik is inkább a vállukra indítottam el két-két lövést. Nem akartam halottakat, hiszen ki tudja hogy sül el ez az elfuserált akció és akkor még jól jöhet, ha nem hagyok hátra hullákat.
Ha sikerült súlyosan megsebesíteni őket, akkor kiugrom a fedezék mögül és lefegyverzem őket, majd utasítom a matrózokat, hogy eresszék le Troy csónakját, persze, ha addig nem szaladtak el.

Egy darabig a lövöldözések zaja felveri a csendet, és oda vissza megy az adok-kapok egyelőre eredménytelenül, mert nem tudok rendesen célozni, hiszen körülöttem is pattognak a golyók. Viszont az utolsó lövésemmel csak sikerült eltalálni a közelebb álló őr lábát, mert ordítva gurult be egy hasonló fémláda mögé, mint amilyen mögött én lapultam, de egy pillanat múlva már újból csend lett.
Óvatosan lestem ki, mert nem tetszett a dolog és már láthattam is, hogy már a másik két biztonságis is fegyvert rántott, és az egyik csónak mögött keresett fedezéket, ami nem volt épp kedvemre való. Akit eltaláltam viszont nem tudott rendesen elbújni, vagy a sérülése miatt, vagy azért mert szélesebb volt, mint a fedezéke, mindenesetre a válla kilógott mögüle. A matrózok továbbra sem okoztak bajt, hiszen remegve próbáltak egy másik csónak mögé bújni.
Erősen gondolkodóba estem, hiszen ez első tervemnek lőttek, hogy sakkban tartva őket elkötöm az egyik csónakot. Akkor az enyém volt a meglepetés ereje, de most már viszont túlerőben voltak és egy nyílt támadásban biztos alulmaradtam volna. Körülnézve láttam, hogy, ha leereszkednék, az alattunk lévő fedélzetre, talán hátba támadhatnám őket, de akkor is kiszúrhatnának közben, ráadásul még védtelen is lennék.
Talán tárgyalnom kéne velük, de akkor meg fel kéne ajánlanom valamit, amit nem utasíthatnának vissza. Talán a társuk életét?
- Hé, figyeljetek! Pontosan becéloztam a haverotokat, aki, ha megmozdul halál fia! – fogtam a pisztolyt a kilógó vállra, hiszen nekik nem kell tudniuk, hogy nem látom teljesen tisztán. – De megegyezhetünk! Ha elengedtek egy csónakkal, akkor megtarthatja az életét.
Jó lett volna, ha bekapják a horgot, habár, hogy hogyan oldom meg a dolgot, ha belemennek, azt még nem tudtam. Egyelőre ezen legyünk túl.