Los Angeles - Shelter Point Yacht klub

Végül aztán gond nélkül leértünk a csónakba és míg Carter leült a hajó végében én elindítottam a világ talán leghalkabban működő és látványra is csupa luxus csónakját és kezdtünk eltávolodni a hajótól, amely fényűzően kivilágítva irigylésre méltó látványt nyújt és még mindig zajlik rajta a vigadalom, úgy látszik még nem fedezték fel a szökésünket, vagy ha igen, akkor Troy ügyesen titokban tartja, ami valahol érthető is.
Nem messze az irányító konzoltól felfedezek egy laptopot is, de bekapcsolva rá kell jönnöm, hogy jelszó nélkül nem megyek vele sokra, de hát mindent fel lehet törni, így úgy döntök az út végén majd magamhoz veszem, hátha van rajta egy-két hasznos dolog,
Carter most feltűnően csendben van, ezért vetek rá egy gyanakvó pillantást, majd egy halk köhintéssel térítem vissza az megkezdett beszélgetéshez.
Érdekes gondolatmenetet futtatott végig, és bár volt benne némi igazság, azért nem jól látta a helyzetet, főleg nem az enyémet. Viszont legalább az ő motivációját le lehetett szűrni belőle, már ha igazat mondott persze.
- Ezt meg honnan tudja? – bukott ki a számon a kérdés, amikor megemlítette Rachelt. Nem a nevét, de hát nem volt nehéz rájönni kire gondolt.
Persze aztán mindjárt magyarázattal is szolgált a dologra, miközben merengve vallotta be, hogy már első látásra is jól tippeltem, bizony egy érzéketlen bérgyilkossal állok szemben, igaz most úgy próbálja beállítani, mintha az élet kényszerítette volna rá. Szánalmas!
Ha azonban most látna valaki, aki nem ismeri és akinek nem éppen most vallotta be, hogy abból él, hogy embereket öl, akkor még egy életunt művésznek is nézhetné az ember, de akkor nagyot tévedne. Ez az ember veszélyesebb, mint gondoltam.
Mikor tovább beszél hiszem is meg nem is, hogy pusztán logikával sakkozta ki, hogy ki bérelt fel a chip ellopására, inkább hajlok az említett belső ember „kikérdezésre”, aki vagy eszméletlen, ahogy Carter mondja, vagy halott, ami jobban illene a sztoriba, meg hozzá.
Aztán elhallgat és elmerülve a saját gondolataiba csendesen nézi először a távolodó hajót, majd a felettünk ragyogó csillagos eget, ami meg kell vallani engem is rabul ejt, hiszen a városban, a szmog és a felhőkarcolók miatt soha nem láthatja az ember, ezt a fenséges panorámát.
Én is elmerülök a látványban, elfelejtve, hogy kivel és miért vagyok itt, csak a férfi szavai rángatnak vissza pár perc múlva a valóságba.
- Igen Carter, öltem, kényszerűségből, de nem vagyok rá büszke. – nézek rá komoran. – De ez most hogy jön ide? Miért kérdezi?

A válasza annyira semmitmondó, hogy biztos vagyok benne, hogy nem mond igazat, hiszen valamiért csak kérdezte, de pár másodperc múlva már beszél is tovább és igen érdekes dolgokat mond, ami jó pár kérdést felvet a fejemben.
~ Hmm! Vajon miért nem hagyta, hogy ő végezze el a melót, mikor már tűzközelben volt és semmiből nem állt volna megtennie? Miért kellettem Rachelnek pont én? Persze mindez csak akkor kérdés, ha Carter igazat mond! ~
A férfi úgy látszik elmondta, amit akart, mert ezután lazán hátradől és érezteti, hogy most ezzel ő befejezte. Mondjuk nem csodálom, már ez is meglep, hogy egy ilyen volumenű ember ennyi információt megosztott velem. Na, ez is rejtély, nem csak Rachel viselkedése!
Míg a part felé kormányoztam a csónakot volt min gondolkoznom igazán, de azért a fél szememet végig Carteren tartottam, mert természetesen továbbra sem bíztam benne, annak ellenére sem, hogy annyira közlékenynek bizonyult.
Épp ezért nem kerülte el a figyelmemet, amit a szemével ügyködött, habár nem is úgy látszott, hogy nagyon titkolni kívánja. Biztos voltam benne, hogy neki is valami implantja van és azzal csinál valamit.
- Mondja Carter és Rachel már tudta akkor, hogy maga Troy egyik belső embere lett, hogy mennyire közel van a tűzhöz, mikor lemondta a melót? És, ha már maga tudja én kinek dolgozom, akkor megtudhatnám, hogy maga kinek lopta el a VSS-t? a meg a legfontosabb! Nem osztozhatnánk a szerkentyűn, hiszen magánál van a prototipus és a tervrajz is? – néztem rá, majd az egyre jobban közeledő partra, ahol eldől ki merre megy tovább, ha tovább megy egyáltalán.

Nem tudhattam, hogy mi jár a fejében, ahogy ott ült hátrahajtott fejjel. Szemét takarta a napszemüveg, így azt sem láttam figyel-e rám, vagy elaludt-e tán. De mikor megszólalt tudtam, hogy nagyon is figyelt.
Az, hogy Rachel tudta-e, hogy Carter már beépült a milliomos csapatába, mikor elvette tőle a feladatot, végül is nem tudtam meg, mert a férfi nem tudott rá válaszolni, vagy csak hantázott, de igazából nem is volt ez olyan lényeges.
Azt is sejtettem, hogy nem fogja kiadni a megbízója nevét, pedig nem lehetett kispályás, ha egyrészt ennyire korán tudott a tervekről, hogy volt ideje megbízni valakit és annak még be is épülni hónapokkal ezelőtt, ami belső árulást sejtet és komoly pénzes megbízót, másrészt, hogy ezt egy olyan emberrel csináltatták meg, aki gondolom nem kevés pénzért vállalta a veszélyt.
Ezek a kérdések csak tapogatózások voltak, az igazi előtt, ami láttam, akármennyire is nyugalmat erőltetett magára Carter, hogy erősen felzaklatta. Mind a hangja, mind a stílusa megváltozott, amikor visszakérdezett.
- Hát tudod, hogy van ez Carter, talán megegyezhetnénk, hogy osztozunk rajta, hiszen valahol hozzásegítettelek, hogy meglépj a találmánnyal és még csak nem is téged fognak keresni, mert gondolom most a hajón mindenki azt hiszi a kis rádiós beszólásod után, hogy én loptam el és téged meg eltettelek láb alól. – néztem rá elkomorodva és megfeszített, ugrásra kész izmokkal, hiszen nem tudtam, hogyan fog reagálni a felvetésemre. – Mondjuk legyen tiéd a szerkentyű, az úgy is látványosabb és add nekem a leírást, vagy másoljuk le, nekem az is elég. – vetettem fel.

Nem tudom mit gondoltam, mikor felvetettem neki az ötletet, de igazán nem lepődtem meg, mikor visszautasította az ötletemet. Ha én lettem volna a helyében, én sem adtam volna oda valószínűleg.
Viszont a kérdésemmel sikerült magamra vonnom a figyelmét, és amíg a part felé kormányoztam a hajót, végig éreztem, hogy nem veszi le rólam a szemét.
~ Nem baj, viszem a laptopot, hátha azon van még pár csemege, amit használhatok. ~ nyugszom bele a dologba, habár felmerül bennem a dolog, hogy lelövöm és elveszem tőle a cuccot, de aztán el is vetem az ötletet.
Igaz, hogy nem riadok vissza a gyilkosságtól, ha feltétlenül szükséges, de nem vagyok hidegvérű bérgyilkos. Talán pont ezért nem is igyekeztem annyira Troy közelébe jutni. Így Carter élete is biztonságban van, ha csak ő nem akar engem eltenni láb alól. Ezért résen vagyok. Túl sokat árult el, mit például most is.
- Ha ettől félsz, akkor te miért adod oda valakinek? Hiszen pont az fog történni, amit most felsoroltál, ha valami pénzeszsák kezébe kerül. Mindegy, hogy én általam, vagy te általad, a végeredmény ugyan az! – vonom meg a vállam. – Ha csak nem magadnak tartod meg és elásod valahol, hogy ne kerüljön senki kezébe. – nézek a férfira, habár nem látom a szemét. – Ez a terved?
Már elhagytam a yaht kikötőt és most egy alkalmas helyet keresek a kikötéshez.

Míg a kikötésre figyelek egy darabig abba marad a beszélgetés, hiszen nem vagyok azért ilyen luxus járgányokhoz szokva, mint Troy csónakja, de azért elboldogulok vele, csak jobban oda kell figyelnem. Ráadásul most már sűrűbben állnak a kikötött halászhajók is, ahová terveim szerint behúzok és ott kötök ki, hiszen így elég nehezen fogják megtalálni, ha keresik, márpedig már biztosan keresik.
Mivel már esteledett így a hajókon már alig volt legénység, hazafelé tartottak, ami még nagyobb esélyt adott arra, hogy egy darabig rejtve tudunk maradni.
Carter közben azért magyaráz, így legalább abban biztos lehetek, hogy nem készül valami váratlan támadásra ellenem, mag nem figyelek rá.
Sikeresen bemanőverezek közben egy szűkebb helyre, de még reagálni sem tudok a szavaira máris felpattan és a parton terem, amitől kissé feszült leszek, de aztán kő arcára mosoly kúszik és a kezét nyújtja a kötélért, amivel rögzíti a hajót.
- Nem lep meg, hiszen, mint mondtad olyan vagy, mint én. – vonom meg a vállam a szavaira, hogy mit tesz majd a VSS-sel. – És én is ezt tenném a helyedben. – vigyorogtam vissza, és bár örültem volna, ha a szerkentyű az én birtokomban van, az csak a hab lett volna a tortán, nekem ott volt a chip és az érte járó jutalom.
Nézem, ahogy távolodik és az utolsó szavait emésztem, majd utána szólok.
- Mindenkinek van munkaadója Carter, akinek dolgozik, hiszen, mint mondtad te is megbízásra tetted, vagy ezek szerint még sem?
Mikor Carter végül eltűnt a láthatáron, keresek egy zsákot és beleteszem a laptopot, majd felnyitom azt a titokzatos ládát, ami már egy ideje piszkálta a fantáziámat a csónak közepén.
Ha találtam benne valami hasznosat, azt is elteszem, majd egyenesen a buszpályaudvarra húzok, ahol beteszem a zsákot egy megőrzőbe, majd elindulok a bárba Rachel-hez, hogy mielőbb megszabaduljak a chiptől és lezárjam ezt az ügyet.

Miután letudtam a megőrzés gondját, habár azért voltak vele kapcsolatban aggodalmaim, már igen csak szerettem volna túl lenni ezen az egész chip ügyön és ha Rachel kifizetett, már hagyom is a hátam mögött ezt a várost és, ha csak valami nagy meló vissza nem szólít, egy darabig nem is jövök vissza.
A szmokingomat és az ingemet lazán kigombolom, a csokornyakkendőt pedig csak kikötve a nyakamban hagyom, így sétálok egyenest a klub felé, de még ezzel a lezser szereléssel is erősen kilógok a környezetemből, bár egy pár furcsa pillantáson kívül más nem történik.
Még jó 20 perces sétára vagyok attól, hogy megérkezzem, mikor megrezzen a mobilom és Rachel hangja cseng a fülemben, aki arról értesít, hogy most jobb ha elkerülöm a találkozó helyszínét, mert meglátogatták Troy emberei. Egyből Carter ugrik be, de ha igaz, amit nekem elmondott, akkor nyílt titok, hogy Rachelnek a chipre fájt a foga, lehet, hogy ezért ugrottak be hozzá látogatóba elsőnek.
- Nem, már nem vagyok a hajón, pont magához tartok a megbeszélt áruval. – válaszoltam, ahogy csend lett a vonal másik végén. – Gyorsabban kellett eljönnöm, mint szándékomban állt, de a lényeges feladatot elvégeztem. – tájékoztatom, habár azért igyekszem nem a legnyíltabban fogalmazni, ő úgy is érti miről van szó.
Míg arra várok, hogy elmondja-e ezek után is, hogy mit is kellett volna megtennem, egy alkalmi tolvaj tűnik fel a színen, aki egy nő táskájával próbál meg elinalni, de pechje van, hogy pont felém, mert eléggé feszült vagyok ahhoz, hogy másnak se legyen jó napja, így ahogy lökdösődve közeledik, előzékenyen félreállok és az utolsó pillanatban rakom ki elé a lábam, remélve, hogy nem veszi észre az akadályt, és szép nagyot taknyol majd.
Ha sikerül, akkor még a telefonnal a fülemen hajolok le hozzá.
- Bocs haver, szar az élet és most spuri! – azzal a táskát a nő kezébe nyomom és ballagok tovább, hogy nehogy elkezdjen nekem hálálkodni.

Miközben az éves jótékonysági tevékenységemet elvégeztem Rachel is mondta tovább az instrukcióit, és én úgy éreztem, hogy egyre jobban kuszálódnak ebben az ügyben a szálak.
Nem tetszett, hogy ilyen kutyafuttában kell lebonyolítani az üzletet és az sem, hogy ezt egy nyilvános helyen tesszük meg.
Az is felmerült bennem, hogy mi van, ha Rachel fejéhez éppen egy pisztolyt szorítanak, miközben ezeket mondja nekem a telefonba és én egy szép kis csapdába sétálok. Habár akkor lehet, hogy egy kietlenebb helyre próbálnának meg elcsalni, csak abba az a rizikó, hogy nem biztos, hogy belemennék.
Minden esetre én a RedKin-től nem vagyok túl messze, így van időm egy kicsit körbeszimatolni, mielőtt besétálok.
- Rendben Rachel, akkor ott találkozunk, olyan negyed óra múlva. – válaszoltam a nőnek, majd leraktam a telefont és megszaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb oda érjek.
Megálltam a hellyel szemben és figyelni kezdtem a bejáratot.