Los Angeles - RedKin étterem

A megingatásuk a Megbízójuk felé nem egészen úgy sült el, ahogy szerettem volna, és nem, hogy nem bizonytalanodtak el, hanem még a nő úgy gondolta, be is bizonyítja, mit gondol az ötletemről a chip átadásra vonatkozóan, így megint csak kaptam egy ütést a gyomromba, ami olyan volt, mintha egy ló rúgott volna meg.
Előregörnyedve öklendeztem és minden bizonnyal le is hánytam volna a cipőjét, ha nem lett volna elég üres a gyomrom, így csak némi savas nyálat köptem a lába mellé, míg igyekeztem némi oxigénhez jutni. Ha nem tart erősen továbbra is, már minden bizonnyal összeestem volni, így csak görcsösen szorítottam a kezem az ütés helyére és próbáltam összehúzni magam, a felemelt ökle láttán, hogy kevésbé fájjon.
Aztán hála az égnek leengedte vasökleit, de továbbra sem tudtam, mit akar tőlem, bár legalább abba belement, hogy elmenjünk a reptérre és ott tárgyaljunk tovább.
- Oké, oké! Nem is állt szándékomban diktálni bármit is nektek. – emeltem meg nyögve az egyik kezem békítőleg. – De nem tudom mi mással tudnám bizonyítani, mint, hogy a foglyotok vagyok. – nézek a nőre értetlenül, igyekezve elengedni a fülem mellet a zúgolódást, mert nagyon remélem a csaj kitart és nem gondolja meg magát a többiek nyomására. – Végig velem lesztek, nem? Akkor meg mi a probléma? Nem tudok lelépni, hiszen öten vagytok ellenem!
Persze én sem tervezem, hogy ez végig így is marad, de hát ez majd a körülményektől és a lehetőségektől függ, csak legyen egy lyuk a védelmükben és már meg is léptem, aztán még sort kerítek alkalom adtán Rachelre is.

Természetesen nem volt olyan egyszerű meggyőzni őket arról, hogy az én ötletem lesz a nyerő és így kössük meg az alkut, amit amúgy sem gondoltam komolyan, csak a kibúvót kerestem, hogy megszabaduljak tőlük és talán ők sem voltak annyira hülyék, hogy ezt megegyék. Sőt úgy nézett ki, kicsit túllőttem a célon és a többiek megelégelték ezt a hiábavaló szócséplést, ami rám nézve nem volt annyira nyerő dolog.
A nő továbbra is erősen szorított, amitől már kezdett kisebb levegőhiányom lenne, de ekkor a pult másik oldaláról elénk ugrott az ütővel felfegyverkezett tag és kimondta azt, amitől egészen eddig tartottam, hogy meg kéne motozniuk. De még mindig reménykedtem!
Iába lett volna minden tiltakozás, az csak gyanússá tett volna, így kényszerűen tűrte, hogy kiforgassa a zsebeimet, hiszen abban tudtam, hogy nem talál semmit, de mikor vigyorogva a szemembe nézett és letépte a nyakamból az ingem alól kilátszódó láncot, akkor már kivert a víz.
Kétségbeesetten néztem körül és kerestem a kiutat, főleg, hogy most a nő is elengedett, mert kíváncsian szemlélte a fickó mire jut a medállal, ahogy a többiek is, ráadásul, a pisztolyos visszaült a helyére enni, a rövid puskás meg letette a fegyvert a pultra és szintén leült, a késes meg még mindig eszméletlen volt. Ha ezt az alkalmat nem használom ki, akkor már minden valószínűség szerint halott ember vagyok, így nem volt sok veszteni valóm.
Mivel a puska csak egy karnyújtásnyira volt, így azt ragadtam meg, míg a kést berúgtam a pult alá. Először a pisztolyos csávóra célozva húztam meg a ravaszt, mert ő lehetett rám a legveszélyesebb, aztán azzal a lendülettel lőttem az előttem álló baseball ütős felé, majd a többiekre fogtam a puskát.
- Ide a nyakláncot, ha élni akartok és már itt sem vagyok.

Minden az elképzelésem szerint alakult, igaz a pisztolyos fickó nem dobta fel a talpát, hiszen a sörétek nem okoztak akkora kárt, ezt kihagytam a számításból, de hát nem vagyok nagy fegyverhasználó, de így is a földön fetrengett. A baseball ütőst viszont már nem téveszthettem el ilyen közelről, így az ő szívéből turmixot csináltam, ami szépen kidekorálta a helyet és még jutott a nőre és a fegyver eredeti tulajára is.
Mivel erősen megcsappant a kis csapat létszáma, és ha a nőcit távol tudom tartani magamtól, még az esélyeim is jócskán megnőnek, így már kicsit magabiztosabban néztem a jövőm elé, na meg a lábaimnál heverő hulla melletti nyakláncomra.
Továbbra sem vettem le a szemem a villogó tekintetű hölgyeményről és a fickóról, habár kettőjük közül a csajt tartottam veszélyesebbnek.
- Vedd fel szép óvatosan a láncot és dobd ide nekem! – intettem az állammal a medál felé. – És nagyon vigyázz, mert egy rossz mozdulat és te is a társad sorsára jutsz! – fenyegettem meg, rászegezve a puska csövét. – Nem szívesen ölök, de az életemért bármit, úgy, hogy ne kockáztass! És te sem! – kapom egy másodpercre a férfira a szemem, hogy érezze, azért nincs elfelejtve. – Ha megkapom a cuccot, ti szépen bemasíroztok a slozira, rátok zárom az ajtót és eltűnök. Ti meg élhettek boldogan. – ajánlom fel nekik a boldog jövőt.

Mikor a fenyegetésre a nő elindul és előtte összevillan a tekintete a társával, akkor már sejtem, hogy nem lesz ez olyan zökkenőmentes, mint ahogy én szeretném. Nem most jöttek le ők sem a falvédőről, így számíthatok rá, hogy próbálkozni fognak valamivel.
Mivel jók a megérzéseim, ebben most sem csalódom, ahogy a nő felveszi a láncot, már azzal a lendülettel vág az arcomba, igaz csak az államat találja el, de így is azt hiszem, hogy eltörte, de, hogy a nyelvemet elharaptam, az tuti, mert azonnal fémes íz önti el a számat és ki is köpök egy adag véres nyálat. Az ütéstől egy pillanatra meg is szédültem, de erőt veszek magamon, bármennyire is fáj, mert tudom, hogy ha most elgyengülök, akkor halott ember vagyok.
Így aztán mielőtt újabb ütést vinne be, már meg is húztam a ravaszt és bár a csaj villámgyorsan elmozdult, azért annyira nem volt gyors, hogy ne találjam el a karját, ami bár jól sejtettem félig átalakított, de azért szépen fröccsen szilánkjaira.
A nő ezt már nem bírja és átvetve magát a pulton egy asztal mögött húzza meg magát. Közben a férfi sem tétlenkedik és ő is felém veti magát, de ő már nem ilyen szerencsés és a következő lövésem telibe kapja a mellkasát. Hang nélkül roskad össze, úgy néz ki vele már nem lesz több gondom.
A medált most már felkapom a földről, mert senki nincs a közelembe és kezdem megkerülni a pultot, hogy a pisztolyos fickót is megnézzem, mert nahyon csendben van, mikor hirtelen majdnem infarktust kapok a zsebemben megcsörrenő telefontól, de közben a sebesült nő is beszélni kezd.
- Én eddig sem akartam bajt. – vetem oda neki. – Tőlem oké, ha ki tudod cipelni őket, rajta, de ha trükközöl, akkor annyi nektek.
Aztán előhalászom a telefont és míg a nőt szemmel tartom, beleszólok.
- Haló, tessék?

Mikor már ráláttam a pisztolyos, idősebb fazonra, kissé megnyugodtam, mert ő sem volt jobb színben, mint a többi még élő támadom, habár inkább volt már lassan halott, ahogy a színét elnéztem, de valahogy ez most nem tudott meghatni, hiszen vagy ők vagy én.
És én szeretek élni, még fiatal vagyok a halálhoz, habár ebben az ocsmány, gépiesített és korrupt világban már az is szép kor, amit megértem.
A legjobb formában még Jerry volt, aki még mindig szunyókált a pult mellett. Így aztán vele nem sokat törődtem, minden figyelmem a félkarú csajszi felé fordult, és nem kell mondanom, hogy egyáltalán nem lepett meg, mikor a társai megmentése helyett inkább mégis engem vett célba. Annyira kiszámítható volt, hogy ő nem az a könyörgős fajta, és ha ezt teszi, annak oka van. Így aztán szépen bele is szaladt a lövésembe és az már nem tévesztett célt. Az ál Rachel halott volt egy pillanat alatt. Az viszont kellemetlen volt, hogy élettelen teste a lendülettől a nyakamba zuhant és bár hamar leráztam magamról, alaposan összevérezte a ruhámat. Dühös voltam, mert, ha így megyek ki, a zsaruk azonnal a nyakamba ugranak és bekasztliznak.
Minden esetre most egyelőre a földön heverő és belőle kiabálást halló telefonom felé fordul az érdeklődésem, mert a hívó elég kitartónak bizonyult, mert még a vonalban volt.
A fülemhez tartottam a készüléket és próbáltam összeszedni magam és rájönni ki is van a vonal végén, mert még elég zaklatott voltam körülöttem a sok hullával.
- Késő, már bent vagyok és azt hiszem van egy kis problémám. – szóltam bele, megakasztva a hadaró hangot.

Míg én azon töröm, honnan is olyan ismerős a telefonban hallott hang, addig a sebesült pisztolyos magához tér, és bár nagyon gyenge, azért nagy nehezen feltápászkodik és mindent és mindenkit hátrahagyva, egy halvány köszönömmel távozik. Persze végig rajta tartottam a puska csövét, nehogy neki is valami huncutság jusson az eszébe. Aztán a késes fickó is magához tér mély kómájából és mivel körülnézve van annyi esze, hogy leszűrje a tanulságot, pár mentegetőző szóval társa után ered.
Most már senki nem szakíthat félbe, hiszen magamra maradtam a két hullával és talán még a pultos sem hívta ki a zsarukat, mert akkor már itt lennének és tekintet nélkül támadóra vagy áldozatra szitává lőtték volna a helyet, megszüntetve a problémát. Gondolom ez is elég visszatartó erő volt.
Így viszont teljes figyelmemet a vonal másik végén lévő hölgyre szentelhettem, aki már elég türelmetlennek és feszültnek hallatszott, de végre beugrott, kivel is beszélek! Rachel ikertestvére Christina volt a hívó, ami azért valljuk be elég meglepő volt számomra, már csak azért is, honnan tudja a számomat.
- Már nem kell izgulni, elmúlt a vész, de amúgy sem állt szándékomban itt megvárni, míg a nyakamba esik a kommandó. – szóltam bele halálos nyugalommal a mobilomba, pedig azért nem voltam ennyire laza, de hát adni kell a hírnevemre is. – Nem tudom mi a frászt akarsz tőlem, de pár perc és visszahívlak, hogy megmagyarázd.
A hívást megszakítva a telefont zsebre raktam, a láncot visszaakasztottam a nyakamba, majd bekopogtam a konyhába vezető ajtón.
- Haver, elmúlt a vész! Tudna adni egy tiszta inget?
Reméltem, hogy igen, mert így elég feltűnő lettem volna az utcán, merő véresen. De, ha nem nyit ajtót, akkor muszáj lesz, bár úgy nagyobb lesz a kockázat, hogy megállít a városi rendőrség.

Nagy-nagy mázlimra a tulaj nem volt sem süket, sem annyira betoji, hogy ne nézze meg ki kopogtat ilyen normálisan, így aztán pár perc múlva már farkas szemet is nézhettem, egy sörétes puskával. Viszont nem sokáig, mert a fickó felmérve a terepet bólintott és beljebb invitált, ahol megkaptam tőle az ígért farmer dzsekit.
Lekaptam magamról a kissé megviselt szmokingot és az ingat is, majd felvettem a dzsekit, aminek felhúzva a cipzárját egészen tűrhetően néztem ki.
- A szmoking egy vagyon volt, ha kitisztíttatja, akkor még jó árat kaphat érte. - nyomtam a kezébe a ruhadarabot. - És most mennem kell, sajnos takarítani magának kell, de itt egy százas,azt hiszem ez fedezi a kárát papa. - nyújtottam felé a pénzt, majd ha elvette már igyekeztem is kifelé az étteremből, hogy pár sarokkal odébb, egy kapualjba behúzódva tárcsázzam a legutolsó hivó számát.

Mikor meghallom a nő hangját, épp csak beleszólok, máris a szavamba vág és idegesen kérdezgetni kezd.
- Igen, minden oké! Jól vagyok és biztonságban, de te honnan a fenéből……..- próbáltam volna faggatózni kissé feszülten, mikor máris újabb szóáradat hallatszott a vonal másik végéről.
- Hát mit ne mondjak, valahogy nem leptél meg ezzel, habár a társaság nem árulta el, hogy ki küldte őket a nyakamra, de nem volt nehéz rájönni. – morogtam mikor kis szünetet tartott.
Viszont még mindig nem tudtam, hogy miért is viseli ennyire a szívén a sorsomat, de aztán valamennyire erre is fény derült, legalábbis arra, hogy miért is van rám szüksége, de nagyon, és miért hallom a hangján, hogy nem kevéssé be van rezelve.
- De miért akar téged is kinyírni, és miért nem akar kifizetni engem? – tettem fel a költői kérdést, mert szerintem nem ért ennyit az egész, hiszen a rám küldött csapatnak, lehet többet kellet leperkálnia, mint amivel nekem lógott. A testvérét meg csak nem csinálja csak ki úgy az ember?
- És a legfontosabb. Miért is kéne nekem kockáztatnom érted az életemet? Nyugodtan megtarthatnám a chipet, aztán alkalomadtán eladnám másnak és most szépen elhúznám a csíkot. Szóval?
Persze, ha arra alapozott, hogy nem vagyok ilyen elvetemül, ha már meg akarta menteni az életemet a telefonjával, még ha kicsit későn is jött, akkor igaza volt, de hát azért szerettem volna tudni, miközben már úton is voltam a klub felé. Meg aztán eléggé felnyomta az agyamat a drága kis tesókája, ahhoz, hogy legyen hozzá pár baráti kérdésem.
Főleg, mikor nagy kiabálás és sikoltozás után megszakadt a vonal és utána már hiába hívtam újra, nem vette fel senki. Mi a bánat folyik abban a lebujban!
Azért ha tudtak Rachel dolgairól az emberei, ha nem én az egyik hátsó bejáratot szemeltem ki magamnak és, ha nem őrizte senki, akkor felsurrantam az emeletre. Azért nem voltam felkészületlen, még az étteremben magamhoz vettem a pisztolyos fickó fegyverét, így most annak a markolatát szorongatva lopóztam egyre beljebb.