Los Angeles - Shelter Point Yacht klub

Ahogy gondoltam, nem nagyon foglalkoznak velem, csak éppen hogy felnéznek, aztán már mindenki a saját dolgával törődik, hiszen én is csak egy vendég vagyok a sok közül.
Az újságírók sem ismerősek, azok is csak kíváncsiságból keveredhettek ide míg elszívnak egy bagót, vagy csak szimplán féltik a seggüket és szerették volna tudni, hogy megfelelőek-e a biztonsági intézkedések, ki tudja.
Az őrök mindegyikénél látok pisztolyt, így bármelyik szóba jöhet, ha szerezni akarok egyet, és remélem, hogy el tudom majd csalni úgy az egyiküket, hogy nem jön vele egy társa sem, mert akkor befuccsol a tervem.
Körbenézve a szemem megakad a tűzjelzőkön, hiszen még ez a legoptimálisabb megoldás, ha zűrzavart akarok kelteni, és akkor talán senkinek nem is tűnne fel hirtelenjében egy ember hiánya és a menekülésem is kevésbé szúrna szemet. Még ha fel is fedeznék, akkor is írhatják a pánik számlájára. Ez is egy lehetőség!
Persze ott van még a beépített ember, habár a viselkedése nem ad okot a bizakodásra, de hátha csalódom a megérzéseimben, na meg ott van még végszükség esetén Helena is, aki talán segítene egy kis bajt keverni, habár nem áll szándékomban az orrára kötni, hogy miért is lenne rá szükség, elég lenne valami szaftos sztorit elhúzni mézesmadzagként az orra előtt.
Azt hiszem lassan ideje visszaindulni a sajtótájékoztató helyszínére, hiszen láttam amit látnom kellett, most már csak ki kell várni a megfelelő pillanatot a cselekvésre.

Míg beértem a terembe, ahol már mindenki feszülten várakozott a milliomos zsenire, azért végig gondoltam, hogy mindent elvégeztem-e, de egyelőre nem találtam más elintéznivalót, és amúgy sem lett volna már rá időm sem.
Pontosan 20:30-kor megjelent Troy és élénk tapsvihar kíséretében a pódiumra lépkedett, mögötte a két testőrével, akik egy percre sem tágítottak mellőle.
~ Na ezek még okozhatnak egy kis problémát, de reméljük nem fognak kiszúrni semmit. ~
Troy azonban itt nem időzött sokat, csak köszöntötte a vendégeit, majd elindult a másik terembe, ahol a tényleges bemutató lesz majd és amit már nem olyan rég felmértem.
Igyekszem a közelben maradni, ezért néhány erőteljes könyökmozdulattal helyet csinálok magamnak, de amit hallok attól kicsit meginog az önbizalmam egy percre, hiszen, mint egy hidegzuhany ér aa dolog, hogy nem az igazi tárgyak voltak kiállítva, és a bemutató után nem is azok lesznek.
~ A fene! Ezért nem őrizték annyira a termet! De vajon hol lesznek az igaziak? Valahogy ki kell derítenem, méghozzá gyorsan! Ráadásul a retina implantom sem fog működni! Ez klassz! ~
Gondolom a zavaró készüléket csak nemrégen aktiválhatták, ezért nem okozott gondot a bejutásomnál a felvétel, hiszen a másolatokat nem volt szükséges ennyire védeni, és még jó kis félrevezetés is volt egyben. Mintha csak számítottak volna valami hasonlóra! Kezdett nagyon rossz érzésem lenni!
Viszont nem hátrálhattam meg, hiszen egyrészt jól jött a pénz, volt mostanában néhány rossz befektetésem, másrészt a hírnevemnek sem tett volna jót, ha minden nyomós ok nélkül kiszállok és nem végzem el a melót.
Komor gondolataimból Helena hangja zökkent ki, aki szintén nem örült a hírnek, de legalább az ő kuncsaftjai nem tudták még, hogy hamis tárgyakat láttak, így nem volt olyan nagy gáz.
Beérve a terembe, most a vakító világosságnál, már jobban szemügyre tudom venni a termet, ami most mintha kétszer olyan nagy lenne, mint amikor itt jártam, de valószínűleg csak érzékcsalódás az egész. A tárlók már nincsenek letakarva és most meg is győződhetek róla, hogy az implantom tényleg nem működik. Troy megállítja a vendégsereget azzal, hogy ismét feláll egy emelvényre és beszélni kezd most már a fejlesztéseire és a találmányaira szorítkozva, amiket szép egymás után odalépve hozzájuk be is mutat.
Tudtam, hogy jó pár dologhoz, amit itt látok és amiről már halottam is, a blokkolóról már nem is beszélve, nem nagyon lehetett legális úton hozzájutni egy civilnek, így megint egy elgondolkoztató dologba ütköztem. Vajon Troy az akinek mondja magát?
De most már figyelnem kell, hiszen közeledik a chiphez és kíváncsi vagyok vajon mit fog mondani róla, mert eddig sokat nem lehetett megtudni róla, és Rachel sem volt bőbeszédű.
Kicsit közelebb araszoltam és hegyezni kezdtem a fülem, miközben a biztonságiakat és a milliomos asszisztensét vettem szemügyre. Azt hiszem ő lesz az én emberem, hogy megtudjam, hol tárolják az igazi cuccokat a bemutató után.

Végre elérjük azt a tárlót is, amelyikben az a bizonyos chip kapott helyet, ami engem, vagyis inkább Rachelt érdekel. Kíváncsian várom Troy előadását, hogy mit is tud a kicsike, ami ennyi pénzt megér a nőnek, sőt még a milliomos halála is belefér a pakliba.
A magyarázat sok mindenre fényt derít, habár még mindig nem tudom, hogy Rachel mire is akarja majd használni a chipet, de legalább, azt tudom, hogy mire képes. Engem nem mozgat meg túlzottan a dolog, de el tudom képzelni, hogy hány ember áldozna nem kevés anyagi áldozatot érte, hogy a magáénak tudhassa. Persze nekem is megfordult a fejemben, hogy a nő pénzének többszörösét is megkaphatnám, ha áruba bocsátanám, miután megszereztem, de nem akarok egész életemben ez után menekülni, annyi pénzt nem ér!
Miután mindenki tovább áll a bemutatott chiptől, már én is jobban szemügyre vehetem és meg kell vallanom, hogy képtelen vagyok megállapítani, hogy ez az igazi cucc-e vagy még a másolat, de azt hiszem ennek most nincs már jelentősége, hiszen mindenképp biztosra kell mennem, így igyekszem nem szem elől téveszteni Troy asszisztensét, hogy, amint lehetőségem lesz rá, lecsaphassak rá, valami csöndes helyen. Amúgy eléggé feszültnek tűnt és szerintem a háta közepére sem kívánta a főnökét, ahogy elnéztem a néha elboruló arcát. talán könnyen eltudom csalni, úgy hogy a gorillák sem fognak gyanút, hiszen ők a főnököt védik, nem a mellékszereplőt.
Most már csak ki kell várni, hogy vége legyen a bemutatónak és akkor kezdődhet a móka.

Most már nem tudnak nagyon lekötni a további bemutatott eszközök, tárgyak, egyre csak a bemutató végére várok, na meg végre valahára szemügyre tudom venni kicsit közelebbről a nagy mágust, hogy vajon hol van az a híres-neves implantátuma, mert mielőtt szemtől-szembe állok vele, nem ártana, ha tudnám mire számítsak.
Aztán a következő szavaira jóformán el is felejtem, hogy miért vagyok itt, hiszen egy olyan technológiai újdonságról beszél, ami számomra sokkal figyelemre méltóbb, mint a chip, ami inkább Rachel-nek dobogtatja meg a szívét.
Természetesen én is hallottam már a Köpenyről, sőt szállítottam is már, de nem igazán kápráztatott el és nehézkes használata miatt sosem tartottam a magam számára is beszerzendőnek, de amit most Vangvard felvetett, hogy a Csendes Mozgás nevű implanttal együtt lehetne használni, ez már igen csak megmozgatta a fantáziámat, de ahogy elnéztem, nem csak az enyémet.
Mivel az első sorban álltam, kíváncsian vártam, hogy akkor mivel rukkol elő, tényleg sikerült-e neki megoldania ezt a fantasztikus tettet, mert akkor a kormányunk glóriát fon a feje köré, abban biztos vagyok, hiszen a katonai felhasználása elképzelhetetlen távlatokat nyitna számukra. Arról már nem is beszélve, ha egy ilyet megtudnék szerezni az én kuncsaftjaim sem lennének hálátlanok és gazdag emberként vonulhatnék vissza.
~ Se kép, se hang, a ruha is láthatatlan és mindez miniatűr áramforrással ellátva, ami órákig működik hibátlanul! Ha tényleg megcsinálta, le a kalappal Troy előtt! ~
A semmiből előbukkanó magas és izmos férfi, aki fekete hajával és fekete öltözékével és valamilyen láthatatlan kisugárzással olyan hidegséget és veszélyességet sugárzott, hogy a nézőközönség önkéntelenül is hátrahőkölt egy pillanatra.
~ Megcsinálta! Tényleg megcsinálta! ~ ámulok el, de máris azon jár az eszem, hogyan is szerezhetném meg, hiszen ez jobban érdekel, mint a chip.
Azonban a férfi rögtön az után, hogy a milliomosnak átnyújt egy kis zacskót, már ismét eltűnik a szemünk elől, de mielőtt kitörne a látottak következményeként a hangzavar Vangvard gyorsan megszólal, ismét magára irányítva a figyelmet.
~ Hmm! A fickó neve, aki használta az implantot, ezek szerint Carter, a kütyű neve meg VSS! ~
Persze számítok rá, hogy ezek után Troy-t megrohanják a vendégek a kérdéseikkel, így muszáj lesz várnom, ha a közelébe akarok jutni és amíg már nem mindenki őt követi a tekintetével.
Az utolsó szavai után és mikor már mindenki a nyomában kifelé indul a teremből, magam rögtön a zsebemhez kapok, hogy megtudjam Carter barátunk engem is meg tudott-e rövidíteni valamivel, mert akkor elmondhatja magáról, hogy nagyon is profi tolvaj.
~ Most aztán jól fel van adva a lecke! Először is nem tudom mikor jutok Troy közelébe az este folyamán, aztán meg jól jönne a chip mellé ez a kis aranyos is, de Carter nem tűnt kispályásnak. Tőle megszerezni elég érdekes lenne! ~ mélázok még egy pillanatig, míg én is elindulok kifelé.

Miután meggyőződtem róla, hogy tőlem nem csórt el a fickó semmit, megnyugodva indultam a többiek után, akik izgatottan cseverészve vonultak végig egy méregdrága festményekkel teli folyosón, úgy, hogy jóformán ügyet sem vetettek rájuk. Ebből is látszott, hogy most a bemutatott VSS, milyen hatással volt rájuk. Ez lesz, ha piacra kerül is majd, mindenki megőrül majd, hogy szerezzen egyet.
A konferenciaterem, ahová Vangvard vezette a társaságot, egy érzékelőkkel ellátott ajtóval volt elválasztva a folyosótól, ami elég érdekesnek tűnt, de nem jöttem rá, mi értelme van.
Mindenki helyet foglalt az előkészített székeken, igyekezve minél jobb helyet elfoglalni, majd mikor Troy felment az emelvényre, már záporoztak is rá a kérdések, természetesen a kis találmányával kapcsolatban, aminek a teljes neve is napvilágra került: Vangvard Stealth System. Mily meglepő, hogy a milliomosunk benne is benne szerepelt!
Mivel elég jól helyezkedtem én is az első sorban tudtam leülni, így közelről vehettem szemügyre a büszkén válaszolgató férfit és a háttérbe húzódó szürke eminenciást, az asszisztensét, aki látszólag a kezében tartott papírokba mélyedt.
A fülemet megütötte az egyik kérdésre adott válasz, mely szerint Troy nem szándékozik tömeggyártani a szerkezetet, amit persze nem is csodálok, hiszen igazán addig van értéke a találmányának, amíg csak pár darab létezik belőle, vagy amíg egy ellenlábas meg nem kaparintja.
Most már egyre feszültebb lettem, hiszen több tényező is belezavart a jól felépített tervembe. Ott volt az új találmány, a fickó, aki demonstrálta, és maga Troy, aki most jó darabig a figyelem középpontjában lesz, így ha a beépített ember valamikor elkezdi az akcióját, akkor kérdés, mennyire tudom most ezt kihasználni.

A milliomos zseni az újságírók álma, hiszen olyan készségesen válaszolgat a rá záporozó kérdésekre, és olyan kitartóan, hogy minden valamire való firkász megnyalná a száját, mint ahogy az itteniek ki is használják maximálisan.
Persze engem is érdekelnek a válaszai, de mivel ehhez elég csak a fülemet nyitva tartanom, nyugodtan nézelődhetek közben, így meg is találom a beépített embert, aki úgy középtájon ül, de látszólag nem is figyel maga köré, csak ül magába mélyedve, nagyon elgondolkozva.
Nem tetszik nekem továbbra sem, és egyáltalán nem bízom benne, hogy végre fogja hajtani a feladatát, akkor viszont, majd rögtönöznöm kell.
Helena-t is megpillantom, ő természetesen az első sorokban foglalt helyet és élénken ki is használja a kérdezés jogát, nem fogja vissza magát.
Mikor a szürke eminenciás előre hajol és valamit Troy fülébe súg, az azonnal elhallgat, majd láthatóan rövidre akarja zárni innentől a tájékoztatót.
~ vajon mi lehet az oka, hogy ilyen kurtán-furcsán zárja az eddig bő lére eresztett beszélgetést? ~ merül fel bennem és úgy érzem jó választás lesz az asszisztensre koncentrálni.
Míg többen felpattannak, hogy még egy-egy utolsó kérdést tegyenek fel, nehogy lemaradjon valami, addig én is feltűnés mentesen az oldalsó falhoz támaszkodom, hogy a milliomos jobbkeze után tudjak indulni és kifürkésszem, hogyan tudnék a közelébe jutni. Most már lassan lépnem kell, de persze nem megyek fejjel a falnak.
Ha megtörténik a csoda és a fiatal férfit el tudom csípni valahol egyedül, akkor talán eljön az én időm.

Mikor már minden kérdés elfogyott és Troy is megindul kifelé nyomában hűséges talpnyalóival köztük az asszisztenssel is, én is utánuk indulok és most már végérvényesen a fiatal férfi mellett tettem le a voksom, hogy ő fog engem a chiphez és talán a VSS-hez vezetni, így őt követem.
Persze a milliomos sem fog kimaradni a buliból, mert mielőtt távozom a hajóról neki tartogatom a mérgezett tűt, hogy ne okozzak csalódást Rachel-nek. Azonban nem ez a fő szempont, ha úgy látom, hogy túl veszélyes lenne a dolog tőlem életben is maradhat, hátha ad még az emberiségnek pár ilyen ragyogó technikai újítást, amiből én is profitálhatok. Legfeljebb Rachel kevesebbet fizet, de az nem lesz túl nagy veszteség, ha bejön a tervem és a VSS-t is megszerzem.
Ezekkel a gondolatokkal kerülgettem az embereket, hogy, ha nem is túl feltűnően, hogy a férfi nyomában maradjak, Troy meg közben megkötheti a maga kis üzleteit a nagy cápákkal, akik máris megkörnyékezték, hogy egy kellemes pókerjátszma és italozás mellett tárgyaljanak.
Troy titkára nem vesz részt a buliban, inkább úgy nézem, hogy a kabinjába tart, ami nekem pont kapóra jön, hiszen a hajó olyan részébe igyekszik, ahol már nem nagyon vannak vendégek, sőt egy idő után már csak mi ketten vagyunk a folyosón.
Már éppen úgy döntök, hogy lemaradok, hogy lássam, melyik szobába nyit be és majd utána menjek, mikor hirtelen eldobja az eddig lázasan olvasott papírjait és máris egy fegyver csövébe bámulhatok, aminek lézersugara valószínűleg a homlokom közepén pihen az irányát elnézve.
Az eddigi félénk és elveszettnek mutatkozó férfi már nincs sehol és egy határozott hang von kérdőre, melynek kezében meg sem rezzen a pisztoly.
- Bocsánat, de miről beszél maga? – torpanok meg és igyekszem nagyon hihetően eljátszani a döbbentet. – És miért fog rám fegyvert? Én csak beszélni szerettem volna magával, mert láttam ennek a zseninek az oldalán és valahogy olyan ismerősnek tűnt. – a gondolatok vadul száguldanak a fejemben, hogy valami hihető mesét adjak elő. – Nem járt úgy pár hónapja New York-ban a Long Island galéria modern képzőművészeti bemutatóján? Tudja a feleségem ott dolgozik és én is sűrűn megfordulok ott, és mintha ott láttam volna, mint az egyik alkotás, a Sokszemű Város alkotójaként. Csak ezt akartam megkérdezni! – léptem hátrébb, hogy azt lássa, nem akarom megtámadni.
Nem tetszett a fickó hirtelen átalakulása és nem tudhattam, hogy a fegyveren kívül meg van-e esetleg drótozva, ezért a kezem a zsebembe süllyesztettem, hogy ha mégis megkajálta a szavaimat és elteszi a stukit, akkor én következhessek.
De aztán el is engedtem a tűt, hiszen azzal, ha megölöm nem megyek semmire, valamivel el kell inkább kábítanom. Mondjuk azzal a tűzoltókészülékkel, amelyik egy lépésre van tőlem.

Én is előbb gondolkozhattam volna, mint, hogy a kezem jár, így most akár a falba is verhetném a fejem, hiszen már majdnem elhitte a szövegemet, mikor a meggondolatlanságom miatt ismét rám célzott és most talán még dühödtebb volt, mint előtte.
- Én tényleg az vagyok! – emeltem fel a kezem engedelmesen, hogy most már ne bosszantsam fel még jobban. – És sajnálom, hogy bementem oda, de akartam pár exkluzív képet az olvasóimnak. – vonom meg a vállam, mint aki beletörődött, hogy lebukott. – De csak pár fotó volt az egész! Ha az emberük látta, akkor ezt is tanúsíthatja! – nézek a férfi szemébe, keresve vele a kontaktust, hogy érezze igazat beszélek.
~ Milyen szerencse, hogy tényleg nem csináltam mást! ~ fut át rajtam a gondolat.
Tudom, hogy ezzel maximum időt nyerek, de most már nem fogja annyiban hagyni a dolgot és igaz, nem tudom mit tud ez a Carter nevű fickó, hogy vele fenyeget, de már ránézésre sem volt valami bizalomgerjesztő.
- Higgye el erre semmi szükség! – intek még mindig feltartott kézzel a pisztolya felé, miközben egy fél lépést teszek előre, aztán látványosan a szívemhez kapok és bevetve minden színészi képességemet igyekszem fájdalmas arcot vágni, amihez egy kétségbeesett nyögést is társítok, majd a falnak támaszkodok, mint aki nagyon rosszul van. Mindezt pár centire a tűzoltópalacktól. Ha sikerül elhitetnem vele, hogy tényleg rosszul vagyok, és leengedi a pisztolyt, máris lekapom a falról a készüléket és a fejére sújtok vele.
- Azt hiszem Cartert kihagyhatnánk a buliból!

Mikor eljátszottam a nagy hálált, nagyon reménykedtem, hogy nem ereszt belém egy pár golyót, hogy megkönnyítse a szenvedéseimet, ahelyett, hogy szépen a segítségemre sietne.
Végül is ez utóbbi felé hajlott, miután bevette, hogy a szívemmel van valami baj. Volt olyan óvatlan, hogy levette rólam a fegyver csövét és még közel is lépett hozzám.
Abban a pillanatban lekaptam a poroltót a falról és már lendítettem is a feje irányába, ahol az keményen találkozott is a koponyájával, ami nagyot csattant és a fickó úgy dőlt el, mint egy kiütött drogos.
A biztonság kedvéért még a kezemben a készülékkel hajoltam le a vérző fejű asszisztenshez, hogy megnézzem nem ütöttem-e túl nagyot, de életben volt, csak kicsit elhagyta az eszmélete.
A tűzoltópalackot letettem és magamhoz vettem a pisztolyát, ami így már meg is oldotta a felfegyverzésemet, így már nem kell valamelyik őrt lecsapnom érte.
Gyorsan körbe néztem, hogy nem volt-e tanúja a mi kis összezördülésünknek, de minden csendes, így most már csak azt kell eldöntenem, hogy mit kezdjek az előttem fekvő férfival.
Az egyértelmű, hogy ki kell használnom a lehetőséget és ki kell kérdeznem, csak az a kérdés hol tehetem ezt meg anélkül, hogy lebuknék.
Szemem végigsiklik a hajón és úgy döntök, ha egy mód van rá, nem cipelem fel a lakókabinokhoz, mert az túl macerás lenne és könnyen belebotolhatok valakibe, hanem megpróbálkozok az itten ajtókkal, hátha belebotlok valami raktárhelyiségbe, ahol kikérdezhetem. Így hát gyorsan végig próbálom nyitogatni az ajtókat óvatosan és ha találok egy megfelelőt becipelem az ájult férfit és levéve a nyakkendőmet összekötözöm a kezét, majd a sajátjával a lábát is, a száját meg egy zsebkendővel tömöm be, hogy egyelőre nem kiabálhasson, amíg kelően meg nem tudom fenyegetni.

Nem kell sokáig keresgélnem, mert találok egy alkalmas raktárhelyiséget, ahová be tudom húzni a még mindig eszméletlen férfit, csak épp egy helyen futok bele egy eléggé kellemetlen szituációba, de egy gyors bocsánatkéréssel hamar visszahúzom a párra az ajtót.
Miután a nem éppen alkalmas eszközökkel megkötöztem az áldozatomat, máris törhetem rajta a fejemet, hogy hogyan szedem majd ki belőle, amit tudni akarok. A hely nem épp ideális egy kihallgatáshoz, kicsi és nagyon szűkös, na meg aztán egy hangosabb kiáltás is rám hozhatja a bajt, ha épp erre jár valaki, így nagyon gyorsan célszerű lenne végezni. Azonban az utóbbi percek arra engedtek következtetni, hogy az asszisztens sem az az elveszett lélek, akinek látszatra kiadta magát és ez megnehezítheti a dolgomat.
A hely ahol most vagyunk valószínűleg egy takarítószer tároló, így nincs túl sok helyem a mozgásra, nagyobb részt a fekvő férfi foglalja el a teret, aki végre mocorogni kezd. Én meg mikor túlságosan belelendül, hogy elszakítsa a nyakkendőből alkotott kötelékeit, ráfogom a saját pisztolyát.
- Hé, ember, csak ne olyan hevesen különben golyót kapsz a fejedbe. – mondom neki visszafojtott hangon. – Lenne hozzád pár kérdésem. Ha csendben maradsz, akkor kiveszem a szádból a pecket, de ha nem…….-nem fejezem be, mert ekkor jut eszembe egy jó ötlet, ami talán kellő motivációt ad a titkárnak, hogy bezséljen, hiszen nem biztos, hogy elhiszi, hogy egy hangos pisztolylövést megkockáztatnék, viszont……
A polchoz hajolok és leveszek egy valamilyen savval töltött szórófejes flakont, amit itt vízkőoldásra használnak és az van ráírva, hogy 100 %-os töménységű szer, és amin jól látható halálfej van elhelyezve.
- Szóval, ha még sem lennél közlékeny, vagy esetleg valami huncutságon törnéd a fejed, akkor megnézzük, hogy igaza van-e a figyelmeztetésnek ezen az üvegen és tényleg olyan maró hatású-e, ha a képedre vagy esetleg a szemedbe kerül. – tartom az orra elé, hogy jól megnézhesse. – Szóval az első kérdés: hol tartják az eredeti MI chipet és a VSS-t? És bólintson, ha hajlandó válaszolni, akkor megszabadítom a zsebkendőtől.

Egészen addig gúnyos mosoly bujkált az arcán, míg el nem olvasta a flakon feliratát, akkor azonban azonnal a rémület vette át a szerepet, amire viszont én mosolyodtam el.
Talán még sem olyan kemény legény, mint amilyennek gondolja magát.
Mikor kiveszem a pecket a szájából köp egy embereset, de mázlija van, hogy elkerüli a lábamat, mert különben benne tisztítanám meg.
A kérdésemre azonban újra csak visszaül a széles vigyor, mert úgy gondolja, most aztán kellően kioktathat, de ezt azonnal korrigálja, ahogy meglóbálom a kezemben lévő savas üveget és végre értelmes magyarázatba fog.
Nem mondom, hogy elöntött a mámor a szavai hallatán, hiszen sokkal, de sokkal komolyabb volt a helyzet, mint amire elsőnek készültem, és amire Rachel felbérelt. Ehhez már nem egy csempészre, hanem profi betörőre lenn szükség, viszont, ha most nem élek a lehetőséggel, az alkalom sosem tér vissza, és ezek után még keményebben fogják őrizni és meg elbukok egy csomó pénzt. Csak az a kérdés megéri-e, hogy vásárra vigyem a bőrömet?
~ Szóval van hangfelismerő, retina-leolvasó, kamerák és verőlegények. Nagyszerű! Kész mámor! Erről az örökmozgó Carterről már nem is beszélve! ~ összegzem magamban és közben lázasan töröm a fejem, hogy mit is kéne tennem.
Mivel az előttem heverő férfinek van bejárása a páncélterembe, csak vele kéne kezdenem valamit és már körvonalazódik egy halvány ötlet is.
- A VSS leírása nincs véletlenül a páncélteremben? – kérdezek rá komoran, hiszen nekem nem maga a szerkezet kell, elég a dokumentációja is.
Kicsit elfordulok, hogy a foglyom ne lássa mit csinálok, majd az oldaltáskámba nyúlok és előszedem a dekket, majd kiemelem belőle a az egyik mérgezett tűt, majd a zsebkenőmmel erőteljesen letörlöm róla a csillogó bevonatot.
Visszafordulva ismét az asszisztensre nézek, miközben hidegen rámosolygok.
- Azt hiszem akkor maga lesz az én emberem és szépen elhozza nekem a chipet és a VSS leírását (ha az előző kérdésre pozitív volt a válasz), és mielőtt visszautasítana, teszek egy ellenállhatatlan ajánlatot. – lépek közel hozzá és lehámozva a válláról a zakót és az inget beleszúrom a tűt. – Na most, ez egy mérgezett tű volt, ami kb. egy órán belül fejti ki halálos hatását, már persze, ha nem kapja meg valaki az ellenszert. – hazudok az arcába, mint a vízfolyás. – Amit meg is kap, ahogy átadta nekem ezt a két dolgot és sértetlenül elhagyom a fedélzetet.

Persze tudtam, hogy nem fogja jól viselni, ha megtudja mit tettem vele, de hát azt nem kell tudnia, hogy mivel letöröltem a méreg jelentős részét, így legfeljebb egy keményebb rosszullétre számíthat. Az a jó nekem, ha minél hihetőbb, hogy meg fog halni, ha nem segít.
Viszont az nagyon meglep, hogy nevetésben tör ki, miután ismertettem vele a lehetőségeit, mert mindenre számítottam, hisztire, sírásra, köpködésre, dühre, csak épp vihogásra nem.
Már éppen megkérdeztem volna, hogy mi ez a nagy jókedv, megunta talán az életét, mikor előadta, hogy inkább öljem meg, de nem fog segíteni, mivel így is, úgy is halál fia.
Néztem ezt a hirtelen emberi ronccsá avanzsált férfit, aki most szánalmasan összetörve hever előttem és most igazán meg vagyok lőve, hiszen minden adumat ellőttem.
Csak egy lehetőség maradt, magamnak kell megtennem, amit ez a fickó itt még halállal fenyegetve sem tesz meg és ami ezek szerint kockázatosabb, mint amire Rachel, vagy én gondoltunk. Ha élve megúszom, azt hiszem felemelem a tarifámat.
- Hmmm! Azt mondod te nem lopsz el semmit? Rendben van! Kapsz még egy esélyt, hogy életben maradj! Majd megteszem én, csak akkor énekeld el, hogy jutok be, mert erősen hajlok rá, hogy kivájjam a szemed és ha mást nem, a telefonra felvett a hangod dal oldjam meg a dolgot. De gyorsan találj ki valamit, hogy ne ezt a lehetőséget válasszam. – nézek rá morcosan, mert egyre jobban szorít az idő.
Talán inkább Troy-jal kéne folytatnom, hiszen ha minden igaz a beépített ember lassan elkezdi a műsorát.

Úgy látszik, azért még sem akar meghalni, legalábbis nem Troy-ért, így kapva kap a lehetőségen, hogy akár életben is maradhat és látom rajta az igyekezetet, hogy próbál kiizzadni magából valamit, és úgy látszik a halálfélelem kellően ösztönzően hat rá, mert már hadarja is az ötletét.
A mikrofonnal telibe talál, mert hiszen van nálam Rachel jóvoltából, és miután mutogatva jelzi, hogy kéne hozzá a keze is, egy kis habozás után kioldozom.
- Csak ne felejtse el, hogy ki adhatja oda az ellenmérget! – figyelmeztetem röviden és hallgatom tovább.
A poloska a nyakamhoz kerül az inggallérhoz, habár ez egy kicsit feszélyez, nem tudom mennyire jó ötlet, de egyelőre nincs más, csak hogy megbízzak az asszisztens félelmében.
Igazán hatékonyan gondolkozik, ezt meg kellett állapítanom, hiszen rögtön talált megoldást a ruhára, a retina leolvasó átvágására, még a hajam eltakarására is, habár ez lesz talán a legneccesebb az egészben.
A retinájáról semmiből nem tartott képet készítenem a saját implantátumommal, így megnyugodhatott, nem kell hozzá a elvinnem a szemgolyóját, talán ez is befolyásolta a segítőkészségét.
Persze nem bíztam meg benne 100 %-ék, de ezzel még volt esélyem, hogy elérem legalább az egyik és elsődleges célkitűzésemet.
- Oké! Rendben van! Akkor menjünk fel a szobájába, de semmi trükközés, mert akkor tuti meghal! Így meg, ha eljátssza a leütött embert, még talán meg is dicsérik. – figyelmeztettem még egyszer utoljára, mielőtt a lábát is eloldoztam volna.
Azzal már ki is nyitottam az ajtót, majd meggyőződve róla, hogy még mindig üres, kiléptem és intettem a férfinak is, hogy jöjjön. Ezután szorosan a háta mögé lépve követtem a kabinjába, ahol a megbeszéltek szerint jártunk el. Én megkaptam a ruhám és kerestünk egy könnyű sapkát. Magamhoz vettem, a folyosón heverő és közben összeszedett iratokat, majd mielőtt még kérte volna, váratlanul kapott tőlem egy jobb egyenest, így még készülnie sem kellett rá. Levágtam a függönyzsinórt és alaposan összekötöztem. Biztos, ami biztos alapon bedugtam a beépített szekrénybe és rácsuktam az ajtót, így még ha be is nyitnak a szobájába, egy darabig biztos nem fedezik fel.
- Ha minden rendben lesz, visszajövök és megkapja a méreg ellenszerét, úgy, hogy drukkoljon nekem. – mondtam még neki búcsúzóul és elindultam a páncélterem felé.